2009. október 27.

bz249
Élcsapat


Tirpákok, hamarosan a Fospumpista diktatúra sötét árnya fog vetülni az Ugar fölé. Elüldözik a Nyugati Tőkét, felszedik az Autópályákat, kötelező lesz Hüjevallásos babonaságokban részt venni, nem lesz Melegfelvonulás a prolikat Szőlőbányákba zárják. Tömegesen fogják kivégezni azokat a Szakértőket, akik nem tudtak időben a Fejlett Nyugatra menekülni. Egész Tirpákia felett egy bűnözőkkel összefonódó szélsőjobboldali csürhe fog uralkodni.

De rettegtünk már eleget, most a reményről szeretnék írni. Arról, hogy milyen kevés elszánt emberre van szükség egy ilyen maffiával összefonódó szélsőjobboldali csürhe megdöntéséhez. Szám szerint 82-re és egy jachtra. Ennyien voltak Castro Haladó Barátai 1956 november 25-én, sőt nagyjából ennyien voltak két év múlva, aztán bő egy hónap múlva meg győztek, mert a bűnözőkkel összefonódó szélsőjobboldali csürhe összeomlott Castro és Che megmondásainak súlya alatt.

Ha egy csapat buta, torzonborz dél-amerikai félember meg tud dönteni egy alvilággal összefonódott szélsőjobboldali csürhét, akkor mi is. Sőt a felsőbbrendű intellektusunknál fogva, mi sokkal kevesebben is cél érhetünk, mondjuk úgy 10-en, hogy kényelmesen legyünk a jachton. Jelzálogra vettem is egyet (a Tényező Alapítvány székháza a fedezet, de azt a Fospumpa úgyis lerombolja tehát nem veszteség). Még kilenc szabad hely van. Ha Szidónia kisasszony is jön, akkor tíz.

2009. október 25.

Prosztó M. Beléndek
Állítólag...

... Gizike szólóénekesnői karrierbe fogott.

Höndör B. Margit
Maguk reménytelenek.

Szétdagonyázzák itt magukat a századik mogyis-fospumpás szösszenetet olvasva, közben az igazán fontos hírek egyszerűen kimaradnak az életükből, ezért sajnálatosan végleg bennragadnak a langyiban.
Tölgynek volt egy kísérlete pár hete az egyik kommentben a 600 mm-es kilátóról, de az is hamvába holt.
Milyen szomorú ez.

Azért én sokadszorra is próbálkozom, mert küldetésem van.

Ezt olvasták?
Tök jó!

Vagy itt van ez

A legjobbat a végére hagytam:
IGEN!!!!!

Na, töltikézzenek szépen fel ezekkel a normális és valóban fontos hírekkel, mert ma éjjel úgyis ideritytent valami szokásosat KGB, amitől megint egyfele áll majd a fejük.

Bónusz!:

Prosztó M. Beléndek
Poszt, de csak graduálisan

Kedves Olvasóim, kedves Mindenki, aki csak miattam jár ide.
A többieket meg sem szólítom, mert ízlésficamos, alja prolik.

Tudom, hiányoztam. Kérem, hogy a csecsemőket most adják ide megcsókolásra, a poszt után dedikálni is fogok, bögrét, söralátétet, tisztázott higiénés viszonyokkal bíró női tangákat.

Néhány dolgot tisztáznom kell, azért szólok. Jól van, jól van, semmi hüppögés, én is meghatódtam egy kicsit.

Először is, KGB egy szolgalelkű mélyburnyák, altirpák műmegmondó, mert Gizikének írt búcsú posztot, nem nekem. Hosszú éjszakákon át ültem a blog felett, várva, hogy ír nekem valaki egy búcsúposztot, egy nekrológot, egy viszlátbazmeget, valamit, de nem. Aninált gifecskéket, lobogó fényű gyertyácskákat, kis kávéscsészéket, "Prosztó gyere vissza" kommenteket.

De nem. Hülye tirpákok.
"Hogy én meeeennyire, de meeennnyire fajgyűlöllek benneteket!"
(Eric Cartman)

Ezen kívül, köztudomásúlag, mondhatni, mindenki által elismerten és több nemzetközileg hírű alanyi költő által szavatoltan az a nagy büdös tény, hogy Prosztónak vannak a legjobb impressziói:

Reggeli impresszió

Az éji nemlétezés kellemes homályából,
Hideg csapvízként fröccsen az értelem,
Belsőmbe költözik a meleg fény,
Látva,

Hogy bőséges és szilárd a székletem.

Déli impresszió

A kantin sorában állva,
Az egyetemleges lét részei vagyunk.
Tálcán az életünk, egymásnak háttal.

Pörköltöt kérek galuskával.

És folytathatnám, de nem teszem, mert úgyis jól elplagizálják. Mi is volt még. Ja, igen. Kádár Jánosra hálás szívvel gondolunk, csakúgy, mint az összes kézre, mely enni adott, mert mi mindig ugyanazt mondjuk, vagy ha nem, akkor is úgy gondoltuk, csak most más fizet érte. Ámen. És aki belepofázik, annak közölném, hogy szólásszabadság van, buzikám.

Mi is van még.

Tölgy, valamint Kósa Lajos provinciálisak.
Gizikének nincsenek értelmes kommentjei.
Gloire agent provocateur és szabadkőműves.
KGB buggyant és a házipálinkája élesztős.
A Káplár Tizedest beosztottam konyhai szolgálatra.
Bézének továbra is hülye nickje van.
Loxonnak is.

Politikai igazságok, féligazságok és megmondások (hiánypótló rovat):

Ezek lopnak.
A szadesz politikai szereplése - jogosan - behozza az ezrelékszámítást, mint matematikai fogalmat a közvéleménykutatás választói preferencia-mérés területére.
PanzerGábor rendpárti.
Morvai Krisztina ... izé (ide tetszőleges mondatok beírhatók, amik sértik másokfaji, vallási , vagy nemi érzékenységét. Ezt mindenki döntse el saját szája íze, faji, vallási, nemi érzékenysége szerint).
Bajnai szelíden tud somolyogni, legyen szó megszorításokról, összeomló államháztartásról, vállalhatatlan pártpolitikai háttérről, vagy önakasztott szabolcsi parasztokról.
Lendvai Ildikó sok évtized után is önmagát adja. Ami a mi szégyenünk, az ő részéről becsülendő.
Dávid Ibolya a tiszta kéz politikája, Kolompár Orbán meg a tiszta lábé.
Orbán Viktornál kezdjük hinni, hogy ez nála szándékos.
Oszkó Péternek nem lesz vízesés a háza előtt, Veres János fiai majd intéznek neki, Simor fogja Ciprusról intézni az engedélyeztetést.

Kihagytam volna valamit?

2009. október 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
Audiovizuális történelemóra Kádárról

Amit érdemes volt elmondani, azt elmondtam. Az okosaknak itt egy ismétlés, a hülyékbe meg úgyis kár.

1. lecke: Ahogy kezdődött, 1956 valódi arca, ki volt a hős és ki az áruló (Megoldás: Nagy Imre korrupt áruló volt, Kádár János pedig 1956 igazi vívmánya).

2. lecke: Élet a Kádár-korszakban, kultúra a munkásoknak, érdektől mentes tiszta barátság az emberek között, úttörőmozgalom. Zsuzsanna Clark (née Feczkó) beszámolója.

3. lecke: "Miért hülye Rainer M. János, amikor a Mestert fikázza?" címmel miniesszé fogalmazása.

4. lecke: Kádár János, az igazságtevő, aki tudott goromba is lenni, ha a dölyfösök a népet izgatták.

Összefoglaló audiovizuális anyag: a Mester elmondja, hogy ma is Kádár-korszak van, hogy Kádár János nagyszerű és humánus politikus volt, nem egy véreskezű diktátor, hanem annál sokkal több, valamint ideje lenne egy Kádár-filmnek, de nem butának ám!

tölgy
Elitológia 2.0




Miről lehet felismerni engem, azaz, az elitet?
Termet, méret, hajszín, Lancia Thésis? Nem, ezeket utánozhatják a felkapaszkodott prolik.

Az elit ismertetőjegye az, hogy népszerűtlen. Sőt, utálják.
Természetesen mi elitek tudjuk magunkról és egymásról, hogy ki tartozik az elitbe. De a nem elit onnan ismer meg minket, hogy utál.

Ott van pl. Manyika és a Doomhammer a búzablogon. Világos, hogy melyik az elit.


Miért utálják az elitet a nemelitek?

Mert irigyek.
Mert az elit ismeri az igazságot, hiszen fékezhetetlen az agyveleje.
Mert az elit bátor, és a prolik arcába vágja azt.


Foglaljuk össze, az elitet utálják, mert ismeri az igazságot és bátran a prolik szemébe vágják, akik azt sem nem értik - hiszen proli gyagyák -, sem nem mernek szembenézni proliságukkal - hiszen gyávák, mert prolik.


Hülyemagyar népszerűségi lista


2009-52009-72009-82009-9
GYURCSÁNY F.22211921
KÓKA J.22211820
ORBÁN V.46464546
SÓLYOM L.43474947
BAJNAI G25272627
BOKROS30302930
DEMSZKY G.29272324

Gyakorló feladat.

Folytasd a sort, gyűjts példákat az elitre: Feri, Hős Lajos. Szerelő, TWA, Havas Henrik...



Bauer Első Tétele: Az elitek utálják a prolikat. Jelenlétük fizikai rosszullétet, allergiás tüneteket vált ki az elitnél.

2009. október 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Stílus

A stílus maga az ember, elitek. Elitnek elit stílusa van, sötétagyú hugyosjózsinak pedig sötétagyú hugyosjózsi stílusa van. Aki ezt nem érti meg, az sötétagyú hugyosjózsi és sose fog a whitelist-re kerülni, hanem meg kell várnia, hogy kimoderáljam a picsába. Konkrétan a kulturálisan visszamaradt jobber barmok nem bírják megérteni, hogy a stílus a lényeg, nem a tartalom.

Például nem mindegy, hogyan zsidózik valaki. Az elit okosan zsidózik, a náci jobber ősemberek pedig náci, jobber, ősember módra zsidóznak. Az ilyeneket jól el kellene dugnia pincébe, nem pedig hagyni, hogy a náci, jobber, ősember zsidózás kiböffenjen a szájszervükön.

Ugyancsak nem mindegy, hogyan euroszkeptikus valaki. Molnár Oszi például debilmódra adja az euroszkeptikust, ami roppant kínos nekem, meg Lajosnak, a Hősnek. Mert mi minőségi, európai értelemben vett euroszkeptikusok vagyunk. Molnár Oszi nem tudna olyan érdemi és nívós módon elmorfondírozni azon, mennyire fospumpa az Európai Unió atombomba nélkül, mint ahogy én teszem és Molnár Oszi nem ülhetne ott a lett és a lengyel ultranacionalista euroszkeptikusokkal, ahogy Lajos teszi. Ez nagyon kínos nekem, Lajosnak és a többi elit euroszkeptikusnak, mert Oszi stílustalan euroszkeptikussága az elit euroszkeptikusságra is rossz fényt vet. Pontosan úgy, mint a nyáladzó zsidózók az okosan zsidózókra.

Stílus és Fidesz. Semmi közük egymáshoz. Itt van a másik Lajos, a debreceni. Bazdmeg, ilyen nőkkel példálózik, mint a Mariann, aki a képen van?

Semmi stílusa. Lajosnak, a debreceninek se.

Höndör B. Margit
Beszólás

Gloire hülye!

2009. október 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Versenyelőny

Elitek, az értelem túlsúlya a baloldalon van.

Hol olvastam ezt? Tökmindegy. Akárhonnan is hallottam, most már én is ezt gondolom. És mivel az Ész és a Racionalitás is a baloldalon van, ezt nem kell bemondásra elhinnetek, hanem meg is indokolom.

Vegyünk valami nagyon baloldali dolgot. Vegyük a 168 órát. És akkor vegyük a Demokratát.

Behunyom a szemem és a 168 órára gondolok. Egy kicsit kótyagos, ámde végül is kedves bohóc van előttem, egy hibbant, ámde szórakoztató barát. Tessék, most orra esik a túlméretes cipőjében, egyenest bele egy habostortába. Nevetnék, de valami sötét gomolygást veszek észre a sarokban, ami egyre nagyobb lesz, lassan beborítja a szobát és a sötétség belsejéből ... áááá, szemek, rettenetes sárga szemek, száj helyett meg töredezett betűkkel az van írva, hogy Demokrata ...

Állj. Elég a rémálomból. Hideg fej, racionalitás, érvék és nívók.

A jobboldal egyszerűen le van maradva kulturálisan. Kvantitatíve.

Mutassak grafikont, bazdmeg? Vagy elhiszitek így is?

2009. október 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fegyelem! Figyelem!

Újra felhívom minden elit figyelmét, hogy a jobber majmok elszabadultak a láncról és internetszerte megpróbálják megakadályozni az érdemi és nívós értelmiségi vitát.

Olvassátok el az instrukciókat és készüljetek fel.


A titáni összecsapásra már nem kell sokat várni.

2009. október 16.

Kovátsch Gamma Bertalan
Királycsináló

Emlékeztek a mesére a király új ruhájáról? Fogadjunk, nem tudjátok, hogy én írtam. Pedig így van. Abban van az, hogy megy a király az utcán meztelenül és mindenki csodálja az új ruháját. Aztán egyszer csak megjelenik a vitrioljáról nevezetes internetes publicista, és kipostolta a blogján, hogy faszt villantott a király. Ezzel be is végezte az a fospumpa.

Ebből is azt kell látni, hogy a humor leverheti a király fejéről Szent István koronáját, akármilyen ravaszul is csempészte át a Parlamentbe, hogy ott próbálgassa. Vagy mint a Ludas Matyi című komcsi vicclap, a fején is tarthatja. Attól függ, ki veszi meg az ötletet.

És mit gondoltok, ki lesz a humor királycsináló nagyágyúja? Ki az, aki leváltja a fáradt komcsi viccmestereket vagy a jobboldalon létrehoz egy ott sose létezett műfajt? Igen, létrehoz, mert a hülyék pártjában aztán hiába kerestek akárkit is, aki akár egy zsidóviccet is el tud mondani. Besavanyodott faszok azok ott mind.

Tehát ki lesz a viccmester? Kitaláltátok.

Én.

Pályámat tréfarépaként kezdtem az Index Frankó nevű mellékletében. Egy kis kitérőt tettem a halálkomoly megmondások felé, most azonban úgy szagolom, hogy minden energia a humorban van.

Tehát akkor királycsináló vagy királybuktató. Az ár egy mediterrán hangulat és egy Lancia Thesis. Mindig ennyi volt a tarifám.

2009. október 15.

tölgy
Aggasztó hangok az Ibolyában


Elegem van abból, hogy némelyek itt alattam 20 centivel gúnyt űznek mindenből, ami szép és humánus, nem átallanak a tesco sajtok árán élcelődni. Gátlástalanul relativizálnak. Akkor is így kezdődött. A tirpákoknak is meg kell mutatni, hogy van bér a pucájukban, kiállnak az ősi nemes tirpák szabadságszeretet mellett.

Családom már 400 éve ássa az árkot, így az jó mély és kényelmes. Bármikor kikapok egy újat. A nagyim mindig büszkén ücsörgött a család ősi árka mellett, és nézte az irigykedő járókelőket: bizony van annak, aki nem issza el.

Elhatárolódom. Ami annál is könnyebb, mert a családom nemzedékek óta elhatárolódik.

Itt a harmadik a képen nagyapám, aki ha kellett, egyedül is elhatárolódott.







A gyerek szakmai gyakorlaton van, Erasmus Ösztöndíjjal tanulja most a haladó elhatárolódást. Kicsit lusta, de a mienk. Majd nézek valami jó állást neki a Tirpák Határok és Árkok Központi Hivatalban.




A másik még kicsi, de nagy reménység. Már a barátaival szokott hátul a kertben kisebb árkokat ásni, hogy elhatárolódjanak.


A maiaknak azért könnyebb elhatárolódni. Az igaz elit tirpákokat sok okos gép segíti. Kisebb helyi és azonnali elhatárolódásra itt van a Ditch-Bitch. Könnyen kezelhető, szinte sosem romlik el, igaz a hülyeázsiak szegelik össze.








Azonban a nagyobb, komolyabb és fontosabb elhatárolódásra még megvannak a jól bevált szovjet árokásó rendszereink. Szinte élvezet velük az elhatárolódás.

2009. október 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ripacs


A mai nap eseményei dióhéjban.

  • Körülbelül Gizike független véleményformáló és közintézmény a Fővárosi Gázművek székháza előtt a kis gyufaáruslány történetét olvasta fel a járókelőknek végtelenítve, öt teljes órán keresztül, majd nyilatkozatot adott a sajtónak. Akciójával a Gázművek azon elképesztő tevékenysége ellen tiltakozott, hogy a környezetvédelemre fittyet hányva sárga papírcetliket dobálnak a lakásába és megfagyasztással fenyegetik.
  • Tölgy értelmiségi és szórólap-főszerkesztő a Ferihegyi repülőtér 2A terminálja előtt Drezda bombázását próbálta előadni árnyjáték formájában. A produkció apropója, hogy az előadóművész szerint a repülőtérről felszálló gépek a hírhedt második világháborús terrorbombázáshoz fogható rettenetet okoznak a közeli Tirpákbokrétás lakóinak. A rendőrség a happeninget félbeszakította.
  • Ezredes K. Őrnagy nyugalmazott biztonsági őr egy akasztófa ácsolásába kezdett a kormányzó Halványpiros Párt székháza előtt. Az akasztófán a "lógni fogtok" felirat volt olvasható. A civil kezdeményezés célja Ezredes K. Őrnagy szerint a hóhérok elleni negatív diszkriminációra felhívni a figyelmet.

A holnapi nap nagy érdeklődéssel várt eseménye az örmény népirtás újrajátszása a budaörsi Tesco parkolójában, amellyel az áruházlánc figyelmét a trappista sajt árának elfogadhatatlanságára kívánják felhívni.

2009. október 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Folytatás az előző oldalról

Hol is hagytam abba?

Bazdmeg, nem tudom, hol is hagytam abba, mert Gizike megzavart. Gizike egy manipulátor, egy Fibonacci, a varázsló abból a híres novellából. Nem fenyegetésképpen mondom, de Fibonacci csúnyán végezte és lehet, hogy a másnapos halászlé egyszer Gizike fejére lesz öntve.

Akármiként is manipulál engem Gizike-Fibonacci, nem fogok a szocikról írni. Nem és nem. Én most a hülyék pártjáról fogok írni és arról, hogy Orbán egy fospumpa.

Hökk. Leesett állak. Az bennem a zseniális, hogy minden nap új arcomat tudom mutatni a fizetővendégek felé.

A hülyék pártja tehát nem olyan mint a szarosszendvics, hanem inkább, mint egy pöcegödörbe esett aranygyűrű. Ha valakinek van gusztusa és lesikálja róla a szart, akkor megtalálja a csillogást a gyanús matéria alatt. Mondjuk ilyet csináljon az, akinek két anyja van, én biztos nem fogok a fekáliával bajmolódni, de vannak jobb sorsra érdemes jobber fanatikusok, akik még erre is képesek. Most is, itt ez a kis szarcsimbók, aki cigányozott meg zsidózott, hát piszkálgassa az, akinek ilyen perverz gusztusa van.

Jó. A magyar politika tele van debilekkel, pláne a jobboldal. Viszont ha már saját eszük annyi, mint egy marék légynek (mindegyikük között elosztva a legyeket!), akkor legalább tanulhatnának tőlem, hogy mi a különbség az ordas zsidózás és a kicsit rusztikus, ámde őszinte stílusparódia között. Nem mintha a stílusparódiát nem értette volna félre a MÚOSZ, de hát minden hülyével én se foglalkozhatok. Vagy azt is megtanulhatnák tőlem, mi a különbség a rasszista cigányozás és a kíméletlen, ámde igaz társadalomkritika között, amely a píszí mismásolást sutba dobva rámutat a cigány rassz munkakerülő természetére.

Mindezt megtanulhatnák tőlem, ha lenne eszük. Most, hogy harap a válság, szinte ingyen csinálom a népnevelést, kizárólag a köz érdekében. Egy óra 4500 Ft+ÁFA, a tanfolyam húsz órából áll.

Mikor jön már vissza Feri, az Úr és a hétszámjegyű összegek?

2009. október 11.

Höndör B. Margit
Pályázat

UPDATE!
A pályázatot bz nyerte meg a belinkelt harmadik, negyedik és ötödik pályamunkájával.
A többieknek további, boldog verselést kíván a
Megbízott Szakértői Bizottság

A Tirpák Önképző Kör (TÖK) Impressziók címen pályázatot hirdet bölcseleti, életfilozófiai négysorosok v. haikuk megírására. A pályázaton olyan autodidakta költők és filozófusok vehetnek részt, akik behatóan ismerik Körülbelül Gizella Klára munkásságát, különös tekintettel a pályázat címét ihlető Impressziók c. kötetre. A költőóriásnő további feltételként megjelölte, hogy a pályázók magas, széles vállú fiatalemberek legyenek, lehetőleg barna v. fekete hajszínnel.
Kopasz pályázók próbálkozzanak a Kovács Gamma Bertalan által tavaly kiírt, de a jelentkezők csekély száma miatt (1 db jelentkező) még ma is a kihirdetett győztesre váró "Leveskockák a modern étkezésben" c. pályázaton való részvétellel.

Az Impressziók pályázat fődíja: Kétórás író-olvasó találkozón való ingyenes részvétel KB Gizike művésznővel, ahol saját kezűleg dedikálja Felhorgadás címú legújabb kötetét

A pályázatra beérkező munkákat a TÖK megbízott szakértőiből álló Megbízott Szakértői Bizottság bírálja majd el, Gizike meg felül.

Kedvcsináló:
Idézetek Körülbelül Gizella Klára Impressziók c. kötetéből:

Reggeli impresszió

Belevilágít a szemembe
ez a rohadék nap.
A macska az arcomba bámul.
A kutya ugat.

Impresszió a buszon

MÉR BÜDÖS A LÁBA
MINDEN FIDESZESNEK?
Meg a szájuk is.
Nemtom.

Esti impresszió

Ilyen baromi fáradt
már régen voltam
le kéne feküdni
az ágyba.

Részlet a Felhorgadás c. kötetből:
"- hát persze, hogy elküldtem az anyjába! Büszkeség is van a világon! Mi vagyok én? ?
- Mi vagy te?
- Nem tudod?
- Kalauz?"

Mindkét kötet megrendelhető a G&G Kft postacímén, vagy online.

2009. október 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Demokráciaszerelő

Elitek, kurva nagy baj van a demokráciával.

Mert a demokrácia az ugye úgy van, hogy van az elit meg a prolik. Az elit kitalálja, a prolik pedig elviselik, így ment ez már az ókori Athénban is, csak ott a prolikat még rabszolgáknak hívták. Most is így megy, csak a prolikat választópolgároknak hívják és többek között az én dolgom megoldani, hogy ne egyszerűen elviseljék, hanem még örüljenek is neki, amit el kell viselniük.

Egyedül persze nem bírnám. Vagyunk még egy páran, akik azt írjuk, amit kell. Ami azonban a prolikra igazán hat, az a pénz. Egy kis pénzt kell közéjük szórni és már viselik is, amit el kell.

Most azonban a demokráciát halálos veszély fenyegeti. Az egy dolog, hogy a webproliknak van pofájuk kiröhögni azokat, akik azt mondják, amit kell. Kit érdekel, mit röhögnek ők a mocsárban, amíg mindenhonnan azt hallják, amit hallniuk kell. Hanem ha már nincs közéjük mit szórni, akkor van a hétszögletű baj.

Ekkor esetleg azt gondolják, hogy próbáljuk ki azokat is, akik nem azt mondják, amit kell. Így történhet meg, hogy olyan vizionárius gondolkodóknak, mint a szlovákiai Sulíknak vagy a magyarországi Kóka Jánosnak szabályosan könyörögniük kell a szavazatokért. Melyeket a prolik így se adnak oda, hanem olyanoknak adják, akik azt ígérik, hogy szórnak. A prolit azonban nem érdekli, hogy a potenciális szóró nem azt mondja, amit kell, őt csak a zsozsó érdekli. Így viszont előfordulhat, nyáladzó futóbolondok kezébe kerül a hatalom, akik még a Modern Képmeséket is fikázni merészelik.

Elitek. Drága eliteim. Válság van, a fenébe is. Nem telik mindenre. Még a ti mogyiadagotokra se telik, nem ám a prolik szórt mogyijára. Ilyenkor a General Motorstól a Verseny utcai piac árusáig mindenki a költséghatékonyságon agyal. A hozzám hasonló demokratának is azon jár csak az agya, hogy ha már a prolik nem arra szavaznak, akire kell, akkor hogyan lehetne őket távoltartani a szavazástól, hogy a civilizált, nyugatosan polgárosult elit a prolibűztől nem zavarva döntse el közös dolgainkat.

Ha a vizitdíj ötletét választásra alkalmazzuk, mit kapunk? Olyan rendszert, amelyben minél szegényebb valaki, annál valószínűtlenebb, hogy szavaz.

És hát pontosan ez a cél.

2009. október 8.

Loxon
Ton Singingen Ringingen Bingingen Plingingen Tingingen Plinkingen Plonkingen Boinging Triee



Időnként a webproliknak is kell egy kis szórakoztatás. Most megpróbálom számukra is közérthetővé tenni a közelmúlt parlamenti történéseit. Talán megértik a tuskók, milyen nehéz helyzetben is van ez a hülyeország az egymás közötti faszkodás miatt.

2009. október 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szociális

És most egy kis komolyságot kérek, elitek, mert most szomorú dolgokról lesz szó.

Azt hiszem, már említettem, hogy nem mindenki elit. Vannak a webprolik is. Sőt, egészen közönséges prolik is vannak, web nélkül. Most minden energia a prolikra összpontosul, mert mintha nem lenne velük minden rendben.

Morognak. Undorkodnak. Bosszút akarnak állni.

Ilyen helyzetben bizony megesik, hogy ki kell nyújtani a kezünket a prolikezek irányába, hogy lássák, lélekben velük vagyunk. Egyes prolik nem tudnak fűteni. Borzongató érzés. Most, hogy ebbe így belegondoltam, csavartam is két fokot a fűtésen felfele.

A minap is kinyújtottam a kezem. Ott ült a proli beesett, szürke arccal. Valamikor ismertem. Együtt másolgattuk a legmenőbb demókat a scene-n. Haladó volt, akárcsak én. Azt utálta, akit kellett. Szeretni igazán senkit sem szeretett, de ugyanazokat viselte el, akiket én. Hitt a Versenyben, a Piacban és a Shopping City Südben, meg abban is, hogy aki gyenge, pusztuljon.

Előtte volt a világ.

És most ott ült és a hálózatba való belépés előnyeit taglalta. Nem mondtam, de tudtam, hogy ha engem belpaliz, azért néhány ezer forintnyi jutalék üti a markát.

Mit mondhattam volna neki? Mondtam volna neki az igazságot, hogy gyengének bizonyult, elbukott a Versenyben, menjen dolgozni és nagyon igyekezzen, mert minimálbért se ér a munkája? Mit tehet egy megmondóember ilyen helyzetben?

Megmondtam neki az igazságot.

Távoztában megátkozott. Azt mondta, majd a Páncélvonat megmutatja nekem. Ennyire mélyre süllyedt, hogy még veszíteni se tudott csendben, csapkodott, kiabált, mintha én bármiről is tehettem volna.

A kávéját kifizettem.

2009. október 4.

tölgy
Ki lesz a megmondó?


Hörcsögbeszéd

Kész. Vége. Kifogyott a kevert, az utolsó rekesz sörnek is annyi. Nincs tovább. Be kell zárnunk az Ibolyát. A kapu előtt pedig itt toporognak az Újak. Akiknek új csaposra, új emberekre lesz szükség. És új megmondásokra. hogy az Ibolya friss, eleven és lendületes legyen.

Emlékszem, amikor elkezdett csírázni, majd kivirágzott az új haladáseszme: jöjjön végre az európai modernizáció Höndör B. Margit néni legvidámabb barakkja helyett. Ne lefelé, de fölfelé, ne a tegnappal, hanem a holnappal mérjük magunkat. S ennek a haladáseszmének az oldalán, azzal vitázva, versengve, született az új tirpák eszme. Legyen egység, szeressük egymást, csak egy elit van.

De most a csapolt

sőr kifogyott, a régi eszmék elkoptak, kigondolói elbuktak. Be kell zárni az Ibolyát. Új, dinamikus megmondás kell. A régit Margit néni magával vitte a politikai sírjába. A nem létező, tizenkét és fél pártot, mozgalmat, klubot és tébolydát alapító liberálisok tele vannak eszmékkel, csak döglenek a libáik.

Az új bérlő minden további nélkül nyerhet megmondás nélkül. Eszmei újdonságuk, hogy nincs újdonságuk. Kivárták, míg kifogytunk a Koccintósból. Összeomlás van. De ettől még nem született meg semmilyen megmondás Fospumpánál sem. Kommunista, szoci, sőt kádárista. És kifejezetten megmondásellenes. Azt meg nem lehet! Azt hirdeti: A "császárkörte legyen császárkörte”. De nem, azt meg kell mondani mi micsoda, és mennyiért.

De ki szállít új eszmét a Fospumpának? Mert megmondani csak mi tudunk. Leginkább: én.

De majd új emberek jönnek, ugye? Fiatalok, erkölcsösek, hozzáértőek, nemzetközileg versenyképesek? Nem kell többet látnunk ezeket a rablókat, alkalmatlanokat, nemzetközileg szégyenteljeseket? Egy frászt. Mondom: csak egy elit van, az pedig én vagyok

Ki mondjon meg, ha nem mi? A gonosz Gizike? A zsarnok KGB? A kikapós Szidónia? A szivacs Űrnagy? Vagy a mindig homályos Loxony?

Igen! Vagy örökre bezárhatjuk az Ibolyát.



2009. október 2.

Höndör B. Margit
Ünnepi beszéd

Köszönjük a bevezetőt, KGB, elég gyengusra sikerült, de az igyekezetét méltányoljuk, ha a kockás flanellingét nem is.
Nem tudna legalább egyszer rendesen felöltözni egy ilyen alkalomra? Mindegy, kérem, foglaljon helyet valahol a hátsó sorban, ahol nem látszik.

Kedves Hölgyeim és Uraim, kedves barátaim!
Először is énekeljük el közösen a Fel,fel, Tirpákok! (Up, Up, Smurfs!) kezdetű himnuszunkat, és elvárom Szidónai kisasszonytól, hogy most ne vihorásszon közbe, mint a múltkor!
Tölgy, maga ne énekeljen. Köszönöm.



Hátkéremszépen.

Újra itt állunk a tirpákbokrétási kultúrban, újra ünnepelünk, egyre többen vagyunk, mindenki hozott magával még egy embert, ennek nagyon örülök, aki a zászlóst hozta, az egy darabig ne kerüljön a szemem elé.
Mit ünneplünk most, drága barátaim, hölgyeim és uraim? Már rajtam kívül, természetesen, és ezt nem szemrehányásnak szánom, mert megérdemlem, a kurva életbe!
Tudja valaki? Senki? Gondoltam.
Akkor maradok én. Igazuk van. Nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy ne tülekedjen, egyenként járuljanak elém az ajándékokkal, a nehezebbeket tegyék le az asztalra.
Ahogy végignézek magukon...ezt hagyjuk. Nem mintha hiányozna, de Prosztó hol a bánatban van ilyenkor? Mikor a listát írtam az ajándékokról, őt is beleszámoltam, és ha nem kapok meg valamit azért, mert képtelenek voltak iderángatni a kocsmából, akkor baromi ideges leszek!
KGB, megkérem, hogy intézkedjen.

Nos, kedves barátaim, hölgyeim és uraim!
Megcsináltuk! Tam.
Szemeinket mostantól ne a dicső múlt, hanem a várvavárt jövő felé fordítsuk! bz, ne bandzsítson, mert kivezettetem!
Már csak pár hónap, és KGB élő adásban fogja berúgni a holnap ajtaját a Fehérjefeldolgozó Üzemben, amit külön erre a célra bérelt ki évekkel ezelőtt.
Drukkoljanak neki, mert nagyon izgulós. Még képes, és elcseszi megint, mint a múltkor, amikor annyira leszedálta magát, hogy a döntő pillanatban egyszerűen elaludt az ajtófélfán.

Várják már, hogy KGB berúgjon, ugye?
Szegíínkéim...

Befejezésül énekeljünk el szépemlékű Billege Jószi bácsi kedvenc nótáját, és Tölgy, megkérem, hogy most énekeljen maga is.



Hajrá, Tirpákbokrétás, hajrá tirpákok!

2009. október 1.

Kovátsch Gamma Bertalan
Nemmargit

Ezeregyedik posztunkban bevalljuk, hogy Margit egy gonosz kártevő volt.

Beszoptátok, mi, webprolikáim? Idesereglettetek, mint dögevők a bélszínre, hogy lám a Bertalan feladta a függetlenségét és comingoutolt a Margit mellett.

Jól pofára estetek, mert csak provokáció volt. Dobtam nektek egy gumicsontot, aranyhörcsögök. Egy tudományos kísérlet. Azt akartam megmutatni, hogy Höndör B. Margit nevének puszta említése is hogy kihozza belőletek az állatot, mint abban a neves szociálpszichológiai kísérletben, amikor önként vállalkozókat Höndör B. Margit írásainak folyamatos olvasására kényszerítettek. A harmadik napon az alanyok felfeszítették a kísérleti termet és elindultak a városba Höndör B. Margit lemészárlása céljából. Ez is azt bizonyítja, hogy minden webproliban ott az állat a tudatallattijában, hacsak én nem öklözöm vissza naponta jól irányzott megmondásokkal.

Tehát akkor provokáció. Mert valójában Höndör B. Margit nem volt jó fej. Nem is volt tökfekete, olyan elégfekete volt. Egy zsarnokoskodó bajkeverő.

De ha erről írok cikket, ki fogja elolvasni? Akkor már inkább bedobok egy kis provokációt, legyen nyugodt az éjszakátok. Aztán hogy én mit gondolok, az meg rátok nem tartozik.

Ha nem provokáció volt, hanem az igazság, arra ugyan melyikőtök tudna rájönni?

2009. szeptember 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Höndör B. Margit emlékére

Ezredik postunkban Höndör B. Margitra, a blog megalapítójára emlékezünk.

Ezer posttal és majdnem ezer nappal ezelőtt lett Höndör B. Margit a tirpákblog alapító diktátora. Vajon mit akart ezzel? Ma már mindegy. Egyvalamit biztosan elmondhatunk: Höndör B. Margit ezzel a lépésével megváltoztatta a magyar nyelvű elektronikus médiát. Sőt, megkockáztatom, a világ is megváltozott azóta, hogy a tirpákblog létezik.

Ezt a nagy durranást Margit nem egyedül érte el. Ó, nem. Margit nem egy kifejezett szerző-mozgó ember, például hiába nógattam, még ezt a rohadt visszaemlékezést sem volt képes megírni, pedig ezer post 979 nap alatt, azért az valami. Nem, Margit nem saját tetteivel hatott, hanem azáltal, amit másokból kiváltott.

Szabályosan kihozta az állatot a blogoszférából.

Ki gondolta volna, hogy Prosztó M. Beléndek tömbházmester és alanyi alkoholista a GDP-ről fog blogolni? Ezt senki se gondolta volna pláne azok után, hogy a Beléndek a felmosószerre kapott pénzzel sem tudott sose elszámolni (bár érdekes módon a mindig egy irányba tévedett a számláival). Vagy ki gondolta volna, hogy a mára már szinte elfelejtett Hot&Tóta A. Lajos tízezer karakteres szösszenetekben önti ki a gondolatait egy blogfelületen? Vagy én gondoltam-e valaha, hogy kimozdulok az elit értelmiségi réteglap főszerkesztői székéből és blogolni kezdek?

Mindezt nem gondoltuk volna. Ezt Höndör B. Margit hozta ki belőlünk.

Jó, hogy elhúzott a vérbe.

Ennyit akkor Höndör B. Margitról, aki már nincs. Azért jó lenne, ha a vizitdíj, a tandíj és a kórházprivatizáció szent ügyei nem szenvednének hátrányt csak azért, mert Margit élt és hatott.

2009. szeptember 28.

Kovátsch Gamma Bertalan
Állásfoglalás

Fogjatok le, bazdmeg, szóltak a haverok, hogy a búzablogon álmodik a nyomor! Ezek a szerencsétlenek azt hiszik, hogy azért, mert most látszólag a Fospumpának áll a zászló, nekem vagy bármely elitnek, sőt akár alelitnek kétségbe kellene esnem, rohangálnom, helyezkednem, aggódnom vagy ilyesmi.

Jobber majmok, fanatikusok, agyatlanok, fospumpisták és most itt más nem jut az eszembe.

Azt hiszitek, hogy nekem változnom kell? Hogy fel kell adjam az elveimet? Szerencsétlen kis nyálkaférgek, az én elveim szilárdak és változatlanok a Delfin csoport óta az ovis időkből. Én a kapitalizmusban hiszek. A kapitalizmusnak abban a változatában, ahol hegyekben áll a gazdagság és csak el kell venni belőle. Álmom egy olyan Magyarland, ahol el lehet venni a bőségszarúból. Na nem mindenkinek. Elég, ha nekem lehet.

Ott áll a pénz halomban, csak el kell venni belőle. Amit lehet, ha a nagyok engedik. Az erősek. Szilárd elvem, hogy velük én mindig jóban vagyok. Tökéletesen megbízható vagyok, senkit sem csapok be. Csak amikor gyengül az illető, akkor új támogató után nézek, aki tovább segíti, hogy szilárd elveimre nevelhessem a hülyemagyarokat. Azt hiszitek, a hülyék pártjában nem találom meg az én erősemet?

Kurva nagyot tévedtek. Már meg is találtam.

Most akkor röhögök egy kicsit, milyen viccesen hörögtök ott lenn a mocsárban, szánalmas kis websenkik.

Szolgálati közlemény: a következő post az ezredik, fenntartva Gizikének vagy Prosztónak.

2009. szeptember 27.

tölgy
Tirpák szakácskönyv: Az izlandi füstölt báránycomb.


Első lépés: végy egy izlandi füstölt báránycombot.

2009. szeptember 26.

Höndör B. Margit
Asztarohatt!



Mekkora fejlődésen ment át az internetes újságírás, míg nem voltam!

Kéremszépen.
Ihletet kaptam innen:Búzablog

Na.
Most írok egy posztot maguknak a könnyűszerkezetes építkezésről.
Nem értek hozzá, de van egy haverom, aki szintén nem, viszont elolvasott három cikket, és a nagybátyjának az unokaöccse fogorvos.
Szóval, ez a fogorvos elküldött nekem némi háttéranyagot, nem részletezem, az a lényege, hogy a fidesz buzi.
Miután maguk szintén sík hülyék a témához, viszont szeretnek anyázni, ha a fideszről van szó, felsorolok pár dolgot, erre kéne majd jó durvákat kommentelni:
- Horváth Enikő bödöncei lakos, fidesz szavazó tavaly téglaházat épített a Bütyök hegység aljában, holott.
- Van egy Venyige nevű cég Felsőpeceken, állítólag Albániába szállít műanyag gégecsöveket.
- Itt van egy fotósorozat Berkenyemagosról: Margit Berkenyemagoson

Egyelőre ennyi, illetve Bödöncéről még egy érdekesség: minden második gyermek szőke a faluban.

Hajrá tirpákok, hajrá Tirpákbokrétás!
Alázzuk szét a büdöseket a kommentekben!

2009. szeptember 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
Pénzért viszont a szád is összeér

Elitek, szarban vagyunk. Igen, még én is, veletek együtt, kockázatközösségben. A reklámköltségvetés ötöde eltűnt. Mi következik ebből?

Újra kell indítani a Modern Képmesék sorozatot.

Tisztára grátisz meg is csináltam az első részt. Rettenetes dolog ez a válság, elitek, mindenkiből kihozza az állatot, most én például ingyen dolgoztam. Remélem ez csak kivételes alkalom volt, segíts magadon, Gordon is megsegít. Tehát.

1. rész. A Molotov-koktél

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy szegény halász, feleséggel és sok gyerekkel, ahogy kell. Tisztes szegénységben múlatta az idejét, amíg egy szép napon megérkezett a halastó partjára az Újságíró. Aki ezúttal nemcsak horgászni akart, hanem csodálatos dolgokról beszélt.

Vége a tervgazdaságnak, ezentúl Piac és Verseny van. És ez remek dolog, mert így van Gorenje meg Shopping City Süd. Semmi mást nem kell tenni, mint bemelegíteni, felhúzni egy jó futócipőt, aztán uccu neki, irány a Verseny.

Elgondolkozott ezen a szegény halász erősen. Mert az oké, hogy az Újságíró versenyez, de mit tegyen ő, aki sose csinálta? Szerencsére aggodalmaira hamarosan választ kapott, amikor egy nyári hajnalon belefutott a Szakszervezetisbe a már említett halastó partján. A Szakszervezetis tükörpontyokra ment, de maradt elég ideje arra is, hogy megnyugtassa a halászt is. Ne aggódj egy cseppet se, nyugtatgatta a Szakszervezetis, miközben izgatottan figyelte a botját, te csak húzzad ki a halakat, majd mi alkudunk helyetted a Piacon.

Telt-múlt az idő, a Gorenjét már meg is ette az idő vasfoga, újra meg nem telt, az idők egyre szigorúbbak lettek, munka egyre kevesebb, tükörponty egyre több, mivel ki nem fogta őket senki. Nem is kellett sokat várni, horgászfelszerelésével meg is jelent azonmód az Újságíró. Csillogó autója volt és kerek arca jóltápláltságról árulkodott.

Hja, kedves halászom, jópofizott az újságíró, aki nem ad hozzá értéket, hedózik és nem dolgozik napi 24 órában, az lemarad a versenyben. A maláj tonhal gyakorlatilag ingyen van, a rávaló valutát pedig odaadja hitelbe az IMF. Nézz meg engem, ez nem akármilyen autó, Lancia Thesis. Azért kaptam, mert óriási értéket adtam hozzá és keményen versenyeztem. Én bizonyultam a legalkalmasabbnak arra, hogy a Piacról és a Versenyről írjak a villanyújságba és még tévésorozatom is van, bizony.

Ezzel bepakolta a tükörpontyokat a puccos autó csomagtartójába és elhúzott. A halász még fel se ocsúdhatott, amikor a nádasból a Szakszervezetis emelkedett ki. Hogysmint, hogysmint, közvetlenkedett a Szakszervezetis. Amíg a halászok keményen dolgoznak a halastó partján, mi sem lopjuk az időt, hencegett a munkások képviselője, most például kiléptünk a Piacra és a halászok nevében követeltünk kétszerannyit. Ha megkapod, meglesz a Gorenje utódja is, mondta a Szakszervezetis és eltűnt a hajnali ködben egy nejlonszatyornyi tükörponttyal.

De a halász nem kapta meg. Válság volt, meg adóemelés, az emberek kenyeret se vettek, a tükörpontyot meg lopták. Így aztán egy szép napon összepakolta a Molotov-koktéljait és elindult a főváros, az Újságíró és a Szakszervezetis felé.

Most éppen utazik. Még nem tudjuk, melyiket látogatja meg.

2009. szeptember 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ingyen még a szád sem ér össze

Agyam megáll, hogy valaki, aki magát a hülyék pártja frakcióvezetőjének hívja, milyen demagóg debilekkel blogol együtt. Azt mondja ez itt, hogy elhivatottságból meg karrierépítésből elmennek versenyképes és teljesítményt nyújtó elitek közszolgálatba olcsóbbért.

Naná, hogy beszóltam neki a kommentekben.

Mégis, mi a faszra számítanak, hogy mogyoróért megkaphatnak egy olyan nagyágyút, mint én vagyok? Elmondanám, hogy amikor a Modern Képmeséket csináltam, akkor sírva könyörgött a Coca-Cola és a Johnson&Johnson, hogy inkább nekik csináljak képmeséket. Még szerencse, hogy a magyar állam (EU-s támogatásból) túllicitálta a két multit, különben a csapatom a piros popsikat vagy a nullakalóriát énekelte volna meg.

Így működik a kapitalizmus, elitek. Van a Piac, az állami megrendelések piaca, megy ott a Verseny. Például a Gordon is eldönthette annak idején, hogy tőlem rendeli-e meg a Modern Képmeséket vagy a Bayer Zsótitól. Keményen versenyeztem, hogy engem válasszon.

Aki ezt nem érti meg, az egy komcsi és húzhat Észak-Koreába.

2009. szeptember 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Értelmiségi vita

Elég az ALDI prolijaiból. Barátunk, az értelmiségi újság főszerkesztőjének jóvoltából következzen egy igazi értelmiségi vita egy eltévedt levélíró és az Elit Értelmiségi között.

Zoltán: Cigánybűnözők és trollok

Pökhendi, ásatag szerepjátékosok vagytok, eláshatjátok magatokat.

Biztos nem haladtatok még egy centit sem a punktuacionális vonalzón az evolúció óta, ti paleokonzervatívok. Jaj, ez akkora baromság, hogy beszarok. Tudod, te mi a haladás, te kockásinges cigánybűnöző? Majd pont te tudod. Jobbkézszabály, az. Régen volt történelemóra, mi? Azóta csak a kördiagrammok mennek.

Mi a jó fene egyáltalán ez az egész agybaj? Ezekkel a szatír izékkel kinél akartok eredményt elérni, hülye zsidók? Ne lepődjetek meg, ha hamarosan bűncselekmények áldozatai lesztek. Hallottatok már a Ramapithecus Akciócsoportról?

A szerző egy websenki és terrorista

Kovátsch Gamma Bertalan: A Ramapithecusok fasizmusa

Zoltán írása (For a better Tirpákbokrétás, 2009 szeptember 19.) mélyen elgondolkodtatott. Az antropológia eddig úgy tudta, hogy a rasszizmus az előemberek körében még ismeretlen volt, mivel az a homo sapiens azon civilizációiban erős csak, ahol a zsákutcás fejlődés a nyugatos polgárosulás elmaradását okozza. A legújabb tudományos eredmények azonban azt mutatják, hogy a Ramapithecusok is fogékonyak lehettek az autokratikus fasizmusra, rasszizmusra, sőt, akár a nácizmus saját változatát is kifejleszthették.

A tudomány számára páratlan lehetőség adódott most, hogy ezt az elméletet a gyakorlatban vizsgálhatja meg. Adva van Zoltán, a Ramapithecus, aki úgy cigányozik és zsidózik, mint egy zsákutcás fejlődésű homo sapiens. Egyesek szerint a Ramapithecusok rasszizmusa csupán utánzás és morálisan nem elmarasztalhatók. Morálisan azok a homo sapiensek elmarasztalhatók, akiknek rasszizmusa mintegy immunreakcióként okozza a Ramapithecusok rasszizmusát.

Szövegelemzéssel azt kívánom megmutatni, hogy Zoltán rasszizmusa saját eszmefejlesztés eredménye, tehát a Ramapithecusok is a fasizmus bűvkörébe kerülhetnek. Zoltán írásában a "hülye zsidók" szókapcsolat a szatírával szerepel egy mondatban, tehát ez a Ramapithecus önállóan képes alkalmazni a szatíra-zsidók gondolati kapcsolatot. A kockásinges cigánybűnöző ugyancsak egy gondosan kimunkált, saját gyártású sztereotípia.

Zoltán tehát egy rasszista Ramapithecus, akire egy fasiszta, vagy akár náci választási program vonzerővel bír. Hány Zoltán lehet a magyar társadalomban? Gizike legújabb felmérése szerint akár a magyar szavazók 25%-a is rasszista Ramapithecus lehet.

Kesereghetünk Bibóval az eltorzult magyar alkaton, bár ahogyan Zoltán, az előember példája is bizonyítja, tennünk is lehetne, kellene egyet s mást „kiegyenesítése" ügyében. Nem hiszem, hogy az ilyen típusú projekt finanszírozásához számíthatunk az Unió támogatására.

A szerző elit értelmiségi és véleményformáló, a Tényező Alapítvány kurátora

2009. szeptember 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Miért vagyok jobboldali?

Na mi ez a sok döbbent pofa, jobber majmok? Mi ez a sok buta disznószem, ez a félig nyitott nyáladzó száj? Le vagytok döbbenve, mi? Hát csak nyálazzatok, csak habogjatok. Úgy tartotta progresszív kedvem, hogy most éppen a jobboldaliságommal comingoutoljak. Mert én megtehetem, mint mondtam már, mindenhol jó, de legjobb útközben. Thatchert ismerem, szerelmes is voltam bele az oviban, én lehetek jobboldali.

Ti nem, jobberek.

Újabb hökk, mi? Igen, jól hallottátok. Én vagyok a jobboldali, ti meg a jobberek. A kettő nem ugyanaz, messze nem.

Ezt megmagyarázom.

Persze csak az elitnek, névtelenek és egyéb bérkommentelők ennél a pontnál elhúzhatnak a blogról. Megvilágosításul elkészítettem Magyarország politikai térképét.


Magyarország politikai térképe ((C) Kovátsch Gamma Bertalan)

A tudomány azt mondja, hogy a politikai térkép két részre osztható: normálisokra és pszichózisosokra, akiket az egyszerűség kedvéért jobber majmoknak nevezek. Ezeknek minden bajuk van, hülyevallásosok, falangisták, komcsizók és amit el tudtok képzelni. Döbbenetes, de van egy ember, a Tölgy, aki ráadásul mindez egyszerre.

Velük szemben normális emberek tömegei vannak, meg mi, az elitek, akik a normális tömegek felett lebegünk, de mégis a normális térfélen vagyunk.

Beteg vagy normális. A választás a tiétek. Én maradok a normálisnál.

2009. szeptember 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ellenállók

Elitek, gyűljetek körém szorosan. Mese következik. Réges-régen, egy szerencsétlen korban a Sötétség kezdett eluralkodni a világon. Megmételyezte az emberek lelkét, akik üres tekintettel kóvályogtak az utcákon és azt motyogták, hogy a Sötétség jó. Hiába volt a legkiválóbb tudók racionális, szövegelemzésre épülő cáfolata, hogy a Sötétség rossz, métely beette magát az emberek lelkébe, a tudókat kikacagták, sötétkamrákba zárták, Lancia Thesisüket feketére festették.

Csak a földalatti ellenállók egy kicsi, bátor csoportja táplálta a világosság pislákoló fényét. Sejthetitek, hogy a végén fospumpát szegezve előrontottak, övék lett a győzelem meg az aranyhajú királylány.

Ma ugyanez a helyzet. Vannak a birkák és vannak az individumok. Mi vagyunk az individuumok. Mi nem állunk be a tömegbe, mi a tömegnyomás ellenére is látjuk az igazságot és megőrizzük a szuverén gondolkodásunkat.

A sötétség elmúlik. A Főblog újra feljön a Goldenblog első helyére, a szomorú 10. helyre nem is fognak emlékezni. Mi, akik nem dőltünk be a tömeg nyomásának, hősök leszünk és mindannyiunknak jut aranyhajú királylány, vagy aranyhajú királyfi, ízlés szerint.

Csak addig kell kibírni, hogy ne legyünk jobboldaliak.

Holnap azzal folytatom, milyenek a jobboldaliak.

2009. szeptember 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Termékminta

Azt ugye tudjuk zsigerileg, hogy a baloldaliak kritikusan gondolkodnak, a jobberek pedig majmok, birkák, droidok, úgy általában agyatlanok. Ezt a racionálisan gondolkodók tudják ösztönösen. Elittovábbképző tanfolyamunkban azt fogjuk megtanulni, hogy ez tudományosan is így van. Ami különösen azért jön jól, mert racionálisan gondolkodunk, szemben a jobber birkákkal. A mi fegyverünk a tudomány, az övék meg holmi poros babonák. Nem lehet kérdéses, ki győz majd a Végső Csatában.

Bertrand Russell nevét kell megjegyeznetek.

Kurvára ne érdekeljen titeket, ki az a Bertrand Russell. Nektek legyen elég az, hogy Bertrand - ahogy őt a beavatottak ismerik - egy Okos Ember volt, aki bebizonyította, hogy a jobberek majmok. Amit mi, baloldaliak, zsigerből tudunk is, de mennyivel jobb ezt bizonyítva látni.

Tehát miért vagyok baloldali? Miért vagytok ti baloldaliak? Honnan ismerkszik meg egy baloldali? Erről szól termékbemutatóval összekötött tanulmányom, Bertand Russell úttörő analitikus filozófiáját felhasználva.

1. A baloldal egység - jobboldal esztelen egyéni hősködés

A baloldal közösség. Az erő egységben van. A vásárlóerő is egységben van. Ebből a predikátumlogika alapján az következik, hogy az igaz baloldali közösségben végzi a bevásárlásait is. Tehát a baloldali onnan ismerkszik meg, hogy a Sciennet forradalmi piramisszerű törzsvásárlói rendszerét használja.


Baloldali vagyok, a költekezéseimből gazdagodom. Bertrand Russell is így tett volna, ha az ő idejében lett volna piramisszerű törzsvásárlói rendszer.

2. A baloldal piac - a jobboldal szocializmus

Én baloldali vagyok. Én szeretem a piacot. Orbán Viktor jobboldali. Orbán Viktor nem szereti a piacot. Ebből az következik, hogy az igazi baloldali a piacon vásárol, a jobboldaliak meg az ingyenkonyhán szerzik be a napi adag köleskásájukat. Tehát a baloldali onnan ismerkszik meg, hogy a Budapesti Nagybani Piac Zrt.-nél vásárol.


Baloldali vagyok, a nagybani piac az én szolgálatomban is áll! Bertrand Russell is ezért látogatta a budapesti nagybani piacot olyan rendületlenül.

3. Baloldal - tirpákblog, jobboldal - dögkút
Én baloldali vagyok és a tirpákblogot írom. Orbán Viktor jobboldali és ő a Magyar Nemzet nevű dögkutat írja. Ebből formális logikával az következik, hogy azért vagyok baloldali, mert a tirpákblogot olvasom!

Az vagy, amit elfogyasztasz. Ha nem vigyázol, megeszed az ingyenkonyhán a köleskását, esetleg nem Sciennet kártyával vásárolsz a nagybanin, vagy kinyitod a Magyar Nemzetet. És már jobber majommá is váltál.

Ezt mondja Bertrand Russell analitikus filozófiája.

bz249
Gyerekgyárosok, felelősség

Elitek,

vannak témák, amiket többé nem szabad a szőnyeg alá söpörni és rendesen ki kell beszélni, ez egy nagyon komoly tanulság. Ilyen például a gyerekgyárosok ügye, kitalálták a Fospumpáról és az alvezéreiről kell beszélnünk. A Fospumpának öt gyereke van, de az alvezérséghez is feltétel, hogy minimum három legyen (a Terrorista Bújtatónak három, a Kötélbajszúnak is három, a Turulos Nyilasnak meg négy) egyértelmű a stratégia: így akarnak többségbe kerülni, de most nem ez a lényeg.

Hanem a biológia, aki nem tudná Elitek, egy gyerekhez 1-2000 együttlét kell. Egy olyan lúzernek, aki már négy választást elveszített nyilván tízszer ennyi. Az 100.000 alkalom, napi tíz. Bizony a Fospumpa és az alvezérei napi rendszerességgel orgiákon vesznek részt, ahol csak a szex és a dőzsölés körül forog minden (miközben a sanyarú sorsú, minimálbéren foglalkoztatott szőlőbányásznak gyakran fehér kenyér se jut) még a Parlamentbe se járnak be emiatt. Névtelen forrás szerint az Orbán-palota aljában egy kisebb szökőkutat építettek fel, ahol a züllés tetőfokaként koronát úsztatnak.

Ezzel szemben a Szerelő havi egy forintért kormányozza kifelé az ország hajóját a válságból. A képlet világos Züllött, Élvhajhász Csőcselék az egyik oldalon, Felelős Államférfi a másikon. A választás egyértelmű.

2009. szeptember 14.

Höndör B. Margit
Ebből elég,

meguntam magukat.
Szakadjanak már el a hülyeségeiktől!

Meghirdetem az öt legjobb...ööö...fésülős szám versenyét.
Az én jelöltjeim:


Teljes változat:












Hirtelen csak négy jutott az eszembe, és???
Elegem van magukból!

Ja,itt az ötödik:)

tölgy
Az örök üzi


Na elmagyarázom. Még egyszer utoljára. Az ott elől, természetesen vörös ingben, az ott Magyarország. A sok nyomi mögöttünk pedig a többi kelet-európai ország.
A helyzet nem a mostani állapotot mutatja, de most csak félidőben vagyunk. Majd a végelszámolásnál, 1-2 év múlva már Magyarország lesz az éllovas. Megszerelték.

De ez nem minden. Csak a nyomi szlávokat és románokat nyomjuk így le, de alaposan. Az országon belül végre kitör a béke, a szolidaritás és a társadalmi igazság.
Versenyképes, pontosabban éllovas gazdaság és azt igazságosan osztjuk majd el. Belemegy már a duda agyatokba? Ezt pofázom már évek óta.

Prosztó M. Beléndek
I have to praise you

A Mester dance-szel kábé 3:00-tól és nyilatkozik 5:20-tól.

2009. szeptember 13.

Kovátsch Gamma Bertalan
Demokraták és nemdemokraták

Mit van mit tenni? Hiába volt alig fél éve itt Kelet-Európa legszekulárisabb országa, a válság elvette a hülyemagyarok maradék agyát is és keresztény kurzus kell nekik meg nacionalizmus. Hát profi vagyok én, vagy mi a fasz! Kapják meg! Azt is tőlem, természetesen, nem is valami igazi keresztény-nacionalista-hülyekurzusostól, aki csak elkúrná az egészet.

Tehát akkor legyen keresztény-nacionalista-kurzus, de nem ám akármilyen, hanem olyan szilvásygyuris, mint 1990 és 1994 között. Legyen olyan MDF-es.

Miért MDF és miért nem hülyefidesz? Hát mert hülyék. A néppártok hülyék, az MDF pedig nemhülye. A hülyékből meg ugye elegünk van, nemdebár? A két hülye néppárt vitte falnak az országot, ideje, hogy a nemhülyék is esélyt kapjanak.

Aztán meg ott van a demokrácia is. Az MDF demokratikus, Ficsor Ádám demokratikus, Orbán Viktor pedig nemdemokratikus.

Ennyit előzetesként, a többit majd akkor, ha megkaptam az első adag zsozsót a részteljesítésért.

2009. szeptember 11.

Höndör B. Margit
Körülbelül Gizella Klára munkásságának hatása a világpolitikára

"Homokozóban veszekedő óvodásoknak tűnik a két ország nyugati szemmel nézve, akik az óvónőnek árulkodnak egymásnak"
(nagy arccal el)

2009. szeptember 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Technikai megoldás

Már morogtam arról, mennyi bosszúságot okoznak a blogra köpködni járó debilek, trollok és egyéb véglények. Höndör B. Margit már a hősi időkben leleplezte őket, ezek hülyefideszes jobber majmok és miattuk voltam kénytelen a blogot moderálttá tenni. Sajnos a moderálás miatt viszont az érdemi és nívós vita hívei voltak kénytelenek elszenvedni azt a késlekedést, hogy az érdemi és nívós véleményük megjelenéséhez kénytelenek voltak kivárni, amíg én abbahagyom a hedót és kiküldöm a nekem tetsző kommenteket. Pedig én, mint comingoutolt liberális amúgy a teljes blogszabadság híve vagyok, de azt azért mégse lehet hagyni, hogy egyes trollok belekérdezzenek a post egy írói díszítményébe, amelynek jelentése amúgy teljesen világos. Egyszerűen muszáj volt ezeket kitiltani a picsába.

Talán ezért is csúszott vissza a blogom a Goldenblog 10. helyére. Nem, mintha érdekelne, hogy a sok hülye webproli mit szavazgat, feldughatják maguknak a szavazataikat, de most megy a pampogás, hogy Berci felett eljárt az idő meg hogy Berci már nem mondja meg a tutit olyan ütősen az arcba, mint korábban.

Egy nagy lófaszt. Csak a technikai megoldás hiányzott. Ami nemsokára megérkezik. A jófejek (lehet kezdeni a nyalást, elitek) korlátozás nélkül fejthetik ki az egyetértésüket, tudom, bennük nem csalatkozom. Ők a támogatott kategória. A többi kommentet eltűröm, ha éppen moderálásra szottyan úri jókedvem, a trollok, jobber majom kavarógépek meg továbbra is tiltva vannak.

Látjátok, hülyekonzervek, ezért veszítetek mindig. A technikai haladás mindenre megoldást ad. Most például arra, hogyan lehet egyszerre szólásszabadság és hatékony cenzúra.

2009. szeptember 9.

Ferenczy A. Szidónia
párhuzam

U.S. President Clinton: ...I'm gonna say this again. I did not... have... sexual... relations... with that woman.

Az Államférfi: ...Ismétlem , hogy mindenki értse! nem... lesz... gázárelemés!

Aztán meg minden máshogy lett. No persze a gázáremelés a prolik dolga, de a párhuzam azért áll. Aztán apu lépett - sokak szerint megbotlott, sőt, megbukott.

Anyuból meg majdnem elnök lett. Az amerikai egyesült álmok első női elnöke. Végül is majdnem akkora lett volna a progresszió, mint a szocialista feketével, nem?
De azért kapott ő helyet a kabinetben. Madame Secretary of State.

Nos, akkor íme a magyar változat:

"Sőt ezekben a témákban éppoly szenvedélyes tud lenni, mint a férje, és megvan a magához való esze."
"Egy jófej, liberális anyuka, az talán kihúzhatná a semmiből a magyar baloldalt"
"A maradék MSZP-nek nincs semmije, miközben az SZDSZ standja is megüresedett. A műsorhoz ugyanaz a férfi kell. Vagy legalábbis egy olyan. De még jobb lenne egy nő."

Értik ugye? Újjászületés - amerikai licensz alapján. Hillary Clinton, magyar hangja Dobrev Klára. Mindez persze nem kisebb óriás tollából, mint a Mester.

Mondjuk kicsit olyan a gay pride-on vonulni a hetero házastársunkkal, mint kápó karszalaggal pózolni a holokauszt megemlékezésen, de legalább a médiafelület adott.

A komor gondolatok után pedig egy kis felüdülés:

2009. szeptember 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
A tét

Olvastátok, bazdmeg? Olvastátok? Most meg lett mondva, hogyan kell élni. Öt gyerek, földtúrás, foci. Öt gyerek ÉS földtúrás ÉS foci.

Nem vagy ilyen? Bélyeget gyűjtesz foci helyett, esetleg kézilabdázol? Földtúrás helyett ufókat kergetsz a pusztán? Öt gyerek helyett csak kettő van, esetleg egy se? Nem keresztyén vagy, hanem krisnás, hitgyülis, esetleg katkó?

Félnetek jó lesz. Jövőre Deviációs Nyilatkozatot kell kitöltenetek.

Megmondta Sándor barátom is és megmondom én is, nem véletlenül vagyok szuverén értelmiségi. Ez itt most nem a buzikról szól (hogy jobber majmos-kocsmás módon fejezzem ki magam). Ez itt most a bélyeggyűjtőkről, mozdonyvezetőkről, libapásztorokról, úgy általában a nemorbánokról szól, akik meg fogják szívni mert el lesznek nyomva, mint egy füves cigi csikkje. Nem akarnám a mocskos választási matematikát a képbe keverni, de a nemorbánok többen vannak, mint az orbánok. Ha szavaznak, az orbánok bekaphatják a fospumpát.

A nemorbánoknak most azt kell megérteni, hogy egységben az erő és hogy csak Feri áll ki az érdekeikért. Torkok százezreiből szakadt fel a kiáltás, hogy Ferigyerevissza, ő meghallotta és itt van. Más ott volt, amikor dörgött az ég? Vona Gábor ott volt, hogy a csapatait előről vezesse a buzeránsok (bocs, a jobber majmok így mondják) ellen? Orbán ott volt, hogy pávatollal a fenekében kokettáljon a Vona Gabival? Egy nagy lószart voltak ott, valahol hűsöltek valami medence partján.

Óriási a tét. Feri, gyere vissza! Vagy ha Feri fáradt, akkor jöjjön vissza a Klára! Vagy a Szilvásy Gyuri! Vagy Bajnai Gordon, de egy olyan Bajnai Gordon, aki vesz száz képmesét! Vagy valaki, bazdmeg, de jöjjön vissza és rendeljen meg valamit tőlem!

Különben a legrosszabtól tartok.

2009. szeptember 6.

bz249
Cégátvétel

Mire jó a válság Elitek?

Arra hogy a Versenyképes cégek ilyenkor olcsóért tudnak felvásárolni más cégeket. Vegyük például az egyik legnagyobb Kapitalistát Hüjemagyarországon (amelyikről azt a szénsavas üdítőitalt is elnevezték) és az ő cégét (nem a sulineteset, hanem a másikat). Szóval itt ez a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság. Hát ez a cég most Piaci alapon bizony nem sokat érhet, mert őrült nagy jelzálogot jegyeztek be rá. Egy euróért bárki megveheti, ha átvállalja az adósságot. Véletlenül tudom, hogy eN-nek van egy eurója, mert nagyon büszkén mutogatta mindenkinek a Kispipacsban. Szóval, ha csinálunk egy projektcéget erre, mondjuk a Lobster-szigeteken, akkor eN egy eurójával simán megvásárolhatjuk a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság többségi tulajdonrészét.

Jogos a kérdés, hogy mi a büdös francot lehet kezdeni egy ilyen elcseszett szemétkupaccal, mint a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság. Hát azt, mint az összes hasonló elcseszett szemétkupaccal. Leválasztjuk belőle a működőképes részeket és azt átjátszuk egy másik projektcégbe, a maradékot is tovább daraboljuk, mintha csinálnánk vele valamit, de valójában az csak arra kell, hogy abba hajigáljuk bele a ganét.

Pl. a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaságot szétszervezzük egy Budapest Kft-re, egy Dunántúl Kft-re és egy Tiszántúl Kft-re. A Tiszántúl Kft élére keresünk egy balekot és minden nyuggert, gyerekgyárost meg ilyet átcsoportosítunk ide, ha lehet, akkor az autópályákat is kivisszük ebből a kft-ből, viszont telehordjuk sínnel. Sőt a Tiszántúl Kft átvállalná, a Hüjemagyar Banán Köz- és Részvénytársaság adósságát is.

Ebben a pillanatban van két kiváló kft-nk, amik már képesek nyereséget hozni csak annyi a feladat, hogy a Tiszántúl Kft-től és vele a sok nyuggertől, gyerekgyárostól meg síntől megszabaduljunk. Bármelyik pillanatban megcsinálhatjuk, hogy a balekra hagyjuk rohadni az egészet, de még jobb ötlet, ha esetleg nyereséggel eladhatjuk. Ha elég gyorsak vagyunk, akkor december 1. előtt lezavarható az egész átszervezés. Az a nap meg valami ünnep a szőröstalpúaknál, már nem tudom mi az oka, de tök mindegy, az a lényeg, hogy ilyenkor eljönnek Budapestre és jól beisznak. Ha valaki a társaságból józan marad, szerintem Tölgy vállalja, akkor baromi egyszerűen átverheti a sok részeg állatját és jó sok mogyiért cserébe rájuk tukmálja a Tiszántúl kft-t.

tölgy
Nazi Detector 02


Végre vége az uborkaszezonnak, készüljön a közéleti szezonra! Készüljön a választásokra! Készüljön a földalatti életre!

Vége a nácifasisztaklerikálreakciósok nehézkes, lassú és bizonytalan felismerésének. Dobja el Gizike ósdi tesztjeit. Megspórolhatja a Népszava és Népszabadság előfizetést.

Most megkaphatja tőlünk a NASA technika alapján kifejlesztett Nazi Detector 02-t!*

A korábbi nehézkes megoldások helyett ajánljuk ezt a könnyen kezelhető, hordozható műszert. Használhatja otthon, munkahelyén, a metrón, tüntetéseken, de kiváló minőségből készült elemei miatt magával viheti a strandra is vagy kutyát sétáltatni.

A kezelése egyszerű: igény szerint hang vagy fényjelzéssel jelzi, 15 méteres sugarú körzetben a nácik jelenlétét.

És mindezt csak most 19.999 forintért!

És most adunk Önnek ajándékba önvédelmi pisztolyt is, a náci fenvadak ellen, valamint egy bélyegzőt a felismert nácik megjelölésére.

De ez nem elég. Készüljön az ellenállás nehéz éveire. Ha megveszi a Nazi Detector 02-t, akkor kap tőlünk még egy műszert, amivel lehet árkot ásni, fedezéket építeni, bunkert és alagutakat a földalatti mozgalom számára. Mindehhez oktatófilmet tartalamzó CD-t is mellékelünk.

És még nincs vége! Ajándékba adunk önnek egy Escape márkájú bőröndöt, amibe mindezt becsomagolhatja.

És mindezt csak 19.999 forintért!




(*Ajánlatunk csak 2010 áprilisáig érvényes.)