2009. július 7.

Prosztó M. Beléndek
járja be Európát

Talán egy kicsit meglepődtek, hogy engem láthatnak itten. Én is így vagyok ezzel. Én nem vagyok egy nagyon felvágós ember, elvtársak, nem is adok az évfordulókra. Hát láttak itten engemet az elmúlt húsz évben akármilyen évfordulón? Nem láttak.

Higyjék el, nem jó dolog így visszajönni. Most nem akarok vádaskodni, de azért a kutyaúristenit mán, hogy itten már meghalva sem lehet békiben lenni.

De nem ezért vagyok itt, hanem a kongresszus miatt.

Biztos kitalálták már, hogy nem jó kedvemben jöttem. Nem kell rémüldözni, itten most ez nem egyfajta feudalista-klerikál kísértetjárás,úgymond, azt meg ne tőlem kérdezzék, hogy fér ez bele a materialista tudatba, a materialista világnézetet, ha végignézek magukon, úgyis elég egyedileg értelmezték. A lé határozza meg a tudatot.

De elég az olcsó szófordulatokból, elvtársak. Megmondom én, hogy mi van itten, elvtársak. És elnézést, hogy remeg a hangom. Szovjet tankok kellenének a mocskos pofátokba, az van. Kupleráj van, az van. Mocsok egy szemétdomb.

Mi a rohadt élet az mán, hogy az új generáció harcol az öregekkel? Hol van az osztályegység? Egyáltalán, hol van az osztály? Hát összekaparkodott, jóllakott milliárdosokat látok, meg mindég éhes senkiháziakat! Az ilyeneket én, már megbocsássanak, de úgy kivágtam volna a pártvezetésből, mint a taknyot!

Mi az, hogy szocialista? Maguk a szocialisták? Hát mi a bánatos kurvaéletért szocialisták maguk? Mert piros szegfűjük van? Hát maguk tőrölmetszett kapitalisták, de még abból is a rosszabbik fajta!

Hát annak idején pofáztunk mi is eleget az emelvényen, de nem CSAK pofáztunk, legalább volt ötéves terv, meg progresszió, most meg azt sem tudják, hogy keletre vagy nyugatra nyaljanak!

Node elég az indulatokból. Csak a mi kutyánk kölkeit látom, ha végignézek magukon. Van, akinek még a pofáját is felismerem. Mi kapartuk egyikőjüket-másikójukat a szarból. Hát most kaparják már magukat össze, az istenit neki! Ha már szocialistának megbuktak, legalább az antifasiszta harci szellemet tartsák mán meg! Legyen már a krumplileves krumplileves! Az üt igazán nagyot, aki először üt!

Hát népitáncos majmokkal akarnak küzdeni a hatalomért?
Meglássák, nem lesz ennek jó vége.
Hogy ide köllött süllyedni.

2009. július 6.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szado

Most megkaptátok, genyóládák! Muhahaha, a Köztársaság ökle jól bevert a pofátokba, aminek már nagyon ideje volt, mivel egyes kommentelő itt a blogon nagyon elharapózott. Azokat a kommenteket persze meghagytam, hadd lássák az eszükkel és nem a seggükkel gondolkozó urbánus fiatalok, hogy melyik oldalon vannak a sötét bunkók.

Fájt a paprikaspré, hülyék? Kurva nagy szerencsétek volt, hogy nem én tanácsadtam az intézkedőknek, mivel az én szemhatárom nem korlátozódik erre a bűzös dagonyára, ami ez az ország, hanem világfigyelő tetőre kapaszkodik. Onnan gyűjtögetem a tömegoszlatás haladó módszereit.

Elmondanám, hogy Dél-Koreában a fejre és a torokra ütnek a rendőrpajzzsal. De ez semmi. Ecuadorban, ha összekapaszkodik a csőcselék, akkor nyakonöntik őket egy kosár mérgeskígyóval, aztán aki eljut a kórházba, annak szerencséje volt. Kiribatiban nem csinálnak nagy ügyet a felvonulásokból. Vonuljanak csak. Hanem a fényképek alapján a tüntetőket megtalálják és éjjel, amikor édesdeden alszanak, párnát szorítanak az arcukra ... aztán a párnát vagy elengedik öt percen belül, vagy nem. Maliban időnként beviszik a nagypofájúakat az őrszobába. Átlagosan hatból egy nem jön vissza. Kell a húsellátmány a verőembereknek, akik nehéz fizikai munkát végeznek, meg a krokodiloknak is hízni kell valamin.

Seggarcúak, becsüljétek meg magatokat, hogy itt csak paprikaspré volt. Ha a jobboldaliakon múlna, lenne mérgeskígyó, párna és krokodil. Még szerencse, hogy nem ők vannak kormányon. A paprikasprét pedig köszönjétek a Fospumpának.

Vegyétek úgy, hogy ez már Orbán két pofonja.

2009. július 5.

Höndör B. Margit
Öltözködjünk divatosan nyári tüntetésekhez


Gizike tanácsadó rovata

Tikkasztó melegben bizony komoly fejtörést okozhat, hogy mit viseljünk az aktuális heti tüntetésen.
Az elegáns tirpák elit nem elégszik meg az éppen a kezébe akadó póló-rövidgatya kombóval, egyrészt a ruha maga az ember, ugyebár, a ruha üzenet, másrészt benne lehetünk a tévében!
Az igazi tirpák alacsonyember tehát már előző nap délután tervet készít. Általában rosszat. Engedjék meg, hogy igazolásul az emlékezetükbe idézzem KGB és Őrnagy ruhakölteményét a legutóbbi összejövetelen. Mindenkinek megvan? Akkor most jöjjenek a tanácsok:
Első lépésben álljanak oda a tükör elé, és keményen, bátran tegyék fel maguknak az alábbi kérdéseket:

1. Milyen testalkatú vagyok? Egyáltalán, van nekem testalkatom?
A legfontosabb szempont. Alacsony, kövérkés ember( a zöm) ne viseljen izompólót, általában felejtse el a pólót, és lehetőleg tartózkodjon a nyilvános szerepléstől. Kevés mulatságosabb látvány van annál, mint mikor egy dugó ökölbe szorított kézzel üvölti a kamerába, hogy kinyírlakrohadtkomcsi, buzizsidóbérencek. Ha emellett kopasz is, az már maga a frenetizmus. Ha sajnálatosan elmulasztottuk az összes tornaórát, ellenben folyamatosan pacalt zabálunk körömpökivel, és rendszeresen sörrel öblögetünk, akkor húzódjunk meg a háttérben, szolíd szürke-drapp inget, és ehhez lehetőleg színben passzoló HOSSZÚ nyári nadrágot viseljünk világos vászoncipővel.
Ugyanez vonatkozik a 40 kilós streetfighterekre is.
Mindkét esetben tartózkodjunk súlyos transzparensek cipelésétől. A kövérkések gutaütést kaphatnak, ha megerőltetik magukat, és – bár az ügy megérné az áldozatot – a szirénázó mentőautó eltereli a figyelmet a tüntetés valódi céljáról, valamint egészen különös jelentést ad a fentiekben tárgyalt kiinyírlakrohadtkomcsi kitételnek. A nyüzüge negyvenkilósak pedig – ha kezdetben képesek is pár percig a magasban tartani a táblát – előbb-utóbb elfáradnak, és a transzparens önálló életet kezd élni a rendezvényen, súlyosan veszélyeztetve ezzel eszmetársaik testi épségét.
Magas, izmos elitek jelentkezzenek a következő telefonszámon: 1 345 6755, nekik személye szabott divattanácsokkal szolgál a GÜZÜGIZI Kft minden nap délután 6-8-ig. Általános megjegyzésként annyit mondanék azért e szerencsés keveseknek. hogy szinte mindent viselhetnek (leszámítva a rövid szárú nadrágot, természetesen), de ha úgy döntenek, hogy kétségkívül impozáns, gondosan borotvált mellkasukra pingálják az aktuális üzenetet, mindenképp számoljanak a meleg v.a vízágyúk hatását követő elkenődésekkel.

2. Mennyire vagyok jóképű ember? Nagyon ronda-e vagyok?

Ennél a kérdésnél próbáljanak ne a saját, hanem a szomszéd fiatalasszony véleményére hagyatkozni. Kedvesen magára mosolyog mindig a liftben? Háromszor becsöngetett már, mert elfogyott a só? Felvette ismerősnek az iwiwre, facebookra, mittomén? Ön a kevés jóképű tirpák közé tartozik, mellőzheti a maszkok viselését, és bátran küzdhet az első sorban! Ellenkező esetben könnyű, természetes anyagból készített maszk (géz, lenvászon, selyem) vagy napszemüveg viselése ajánlott a tüntetéseken, a hétköznapokra pedig növesszen szakállat.

Az alapvetések tisztázása után jöjjön pár, nem elhanyagolható részletkérdés.
 ne igyunk alkoholos italokat tüntetés előtt! Pont elég az is, amit ott fogyasztunk majd el, és a nyilatkozataink is hitelesebbek lesznek, ha véletlenül éppen minket, ugye.
 Ha fehér felsőrészt kell viselnünk a megbeszélt, megtervezett hatás érdekében, akkor ne érjük be a gyerek feliratos v.fröcskölt-mintás pólójával, vegyünk egyet pár százasért a kínai piacon, az ügy megéri az áldozatot!
 Ha emblematikus figurák vagyunk, MINDIG próbáljuk úgy rendezni a vonásainkat, hogy az arcunkon valamiféle értelem tükröződjön! Külön felhívom erre KGB és Tölgy Ilona blogtársunk figyelmét.
 Fekete sapka alatt a kopasz fej is izzad!
 Melegben a rendőr is izgulékonyabb!
 Szandál, sötét zokni, rövidnadrág kombó – NEM MENŐ.
 Világos színű, künnyű anyagból készült együttes javallott tehát, diszkrét fejfedővel, pamutzoknival, esetleg napernyő, ez különösen azoknak ajánlott, akik a késő délutáni, esti órákat is a tüntetésen kívánják tölteni


Béke

Bauer
Hétvégi poszt-modern

Félelemkeltő lufik (2009)

2009. július 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Recycled

Feloszlatták a Gárdát. Mit mondjak. Szomorú vagyok. Nem a Gárda miatt, azok elmebetegek, akikre azonban szükségük van az olyan fegyverbuziknak, mint amilyen én vagyok. A Gárda persze szörnyű, de a problémák, melyeket felvetettem én is és a Gárda is, nem múlnak el. Most elcsuklik a hangom, olvassátok inkább a korábbi, vátikus megmondást.






Megmondom, mitől nőhetnek a fasiszták. Például az arra hajlamos orbánista polgári körösöknek elegük lesz abból, hogy a munkakerülő gyerekgyárosoknak rengeteg gyerekük van, amikor pedig a rendesemberek tudják, hogy a nagycsalád olyan, mint a lapostévé. Vagy ezek az orbánista polgári körösök besokallnak attól, hogy a cigány barbárok középkorba döntik szép hazánk egyes vidékeit. Sőt, ezek az egyszerű polgári körösök arra is gondolhatnak, hogy a cigányok egyszerűen kulturálisan alacsonyabb rendűek, hasonlóan a négerekhez és a muszlimokhoz.

2009. július 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Próbakör

Lehet, hogy a Fidesz fog kormányozni. Akármilyen hihetetlen.

Természetesen ezek nagyszájú, inkompetens, erőszakos alakok, akik csak gyűlölködni tudnak, hülyeszíjjártók klónozva mindahány. Sose lenne szabad a dodzsem kormányához ülniük.

Nem vagyok szemét mégse. Adok nekik egy esélyt. Teszteljük őket szigorúan ellenőrzött körülmények között. Fogjunk egy fideszest. Tegyük egy állami vállalatba bele. Mondjuk neki meg pontosan, mit kell csinálnia. Kapjon két hetet. Figyelje egy megbízható emberünk.

Aztán a tapasztalatot írjuk le és tárjuk a választók elé 2010-ben. Hogy tudjuk, mire számíthatnak a hülyefidesztől.

2009. június 30.

Kovátsch Gamma Bertalan
Cseberből vederbe

Most akkor azt kell megjegyezni, hogy a globalizáció jó, a bezárkózás rossz.

Vegyük csak a Kádár-rendszert. Az nem volt jó, amikor az autópálya parkolójában kellett enni a Globust a Trabant hátsó ülésén. Méghogy nem volt jó, szar volt. Azért volt szar, mert akkor bezárkózás volt és azzal a szívás vele jár.

Viszont.

A háromhatvanas kenyér az jó volt. Azért volt jó, mert a nagy Szovjetunión belül egy fél-globalizált közösség tagjai voltunk. Ezért volt ingyen az olaj és az atomrakéta, nekünk egyikre se kellett költeni, csak néhány ezer tankra, ami bagatel.

Konklúzió.

Ami jó volt a Kádár-rendszerben, az a globalizáció miatt volt jó. Ami rossz, az meg az elzárkózás miatt.

Globalizáció jó, elzárkózás rossz. Globalizáció jó, elzárkózás rossz. Globalizáció jó, elzárkózás rossz. Global ...

2009. június 29.

Kovátsch Gamma Bertalan
Nácifutam

Kösz a tippet, Tomi. Mogyi ment, mint ötletdíj.

Hölgyeim és uraim, nagy-nagy szeretettel üdvözlöm Önöket az éves nácifutam döntőjén! Most dől el, ki állhat fel a dobogó legmagasabb fokára, ki viselheti egy évig a Dolfi-emlékérmet a tölgyfalombokkal! Annál is nagyobb az örömünk, mert sok év után először magyar fiú próbálhatja megszerezni Dolfit. Óriási az izgalom, a belga stadionban halkan, ámde annál lelkesebben zúg a ria-ria-hungária. Lekopogom itt a mikrofonálványon, de ma este még meglepetés is történhet ... de ne kiabáljuk el, mert az első versenyző fel is állt a szőnyegre, hogy bemutassa gyakorlatát.

Jean-Marie gyakorlott versenyző, de vajon nem kellene visszavonulnia? Annyira erős a mezőny és már olyan régen csinálja ... zsidózással kezd, beszól egy énekesnek, aztán bedob egy kis holokauszttagadást, leanyázza az USÁ-t, lemagyarozza a politikai vetélytársát, megkérdőjelezi a francia válogatott focisták franciaságát ... tulajdonképpen minden rendben van, minden mondás a helyén, de valahogy olyan unalmas, olyan megszokott, olyan formalista ez az egész ... láttuk már három éve, meg tíz éve ugyanezt ... hopp, most megpofoz egy szocialista képviselőt, végre valami új ... kedves nézőink, mégis azt kell mondanom, ez így a XXI. század elején már kevés, fáradt, nagyon XX. századi, nagyon hidegháborús. Mit mond vajon a zsűri? Emelkednek a kezek, az angol bíró habozni látszik, végül megvan az eredmény, 7.9, tisztes, szép teljesítmény, a lett Waffen SS-es, aki mellett Lajos a Hős ül, boldog lehetne egy ilyen eredménnyel ... de így a döntőben ez már nem elég, a francia fiú is érzi ezt, ingerült szóváltás az edzővel ...

Itt a magyar versenyző! Ahogy odaáll a szőnyegre, mintha magát az Erőt látnánk! Már kezdi is a kötelezővel, lezsidózza Deutsch Tamást, de milyen finoman, mily keccsel teszi, egy csavarás és már érezzük is, hogy Deutsch nem magyar! Ahogy azt odatette, a közönség felhördül, nagy dolgot fogunk ma este látni! Most már a szabad gyakorlatoknál tartunk, cigánytenyészet, varacskos disznó, gyerekgyáros, szinte süvítenek a szavak a levegőben és a leérkezéshez ... hát ez egy kicsit unott lett, Gabikám, ez a Vezérlő Tábornokos dolog egy kicsit fáradt ... 8.5 pont!!! 8.5 pont, megvan az aranyérem, ezt már nem lehet felülmúlni, ez már a zsákban van, Gabikám, megvan az első Dolfi-érem, megvan, most már biztos ...

A stadion tombol, de már fel is állt Nick, az angol versenyző. Nem vesz fel színesbőrű tagot a pártjába! Kiterjedt nemzetközi náci kapcsolatok! Dermedt a csend ... régi trükkök, de még mindig milyen hatásosak ... ennyi az egész, de egy stadion fojtja vissza a lélegzetét ... 9.3 pont!!!! Gabi lehajtja a fejét, a ria-ria-hungária elhallgat és a torkomat sírás fojtogatja ... Nick lenyűgözte a zsűrit, lenyűgözte a nézőket, fittyet hányt a kifinomultságnak, nem mutatott be kötelező elemet, de ahogy szinte brutális egyszerűséggel odatette, az oda volt téve ...

Gabi már fel is emelte a fejét és mosolyog! Igen, így kell ezt csinálni! Az ezüstérem is szépen csillog, és lesz még döntő, lesz még egy elfogulatlanabb zsűri és meglesz a Dolfi-érem is ...

2009. június 28.

Prosztó M. Beléndek
Sing' Konrad! Lauter!

Forgatócsoportunk a Gárda péntek esti táncházi összejövetelén járt.



Prosztó művészi fordításában:

Ob's stürmt oder schneit,
> Az Ob felett vihar van, az Odera mellett havazik,
Ob die Sonne uns lacht,
> De az Ob mellett kicsit már kisütött a nap,
Der Tag glühend heiß
> Tág értelemben vett meleg van,
Oder eiskalt die Nacht.
> Pedig az Odera mellett még hideg volt,
Bestaubt sind die Gesichter,
> Beporoztam a nővéremet is,
Doch froh ist unser Sinn,
> De nem örült neki,
Ist unser Sinn;
> Nem örült neki,
Es braust unser Panzer
> Amikor kölcsönöztem egy páncélost,
Im Sturmwind dahin.
> Azzal viharoztunk ki ide,

Természetesen, nem akarunk hangulatot kelteni, de mi ez, ha nem a szélsőjobb világuralmi törekvéseinek színtiszta manifesztációja?

Továbbá, meghökkentő filmriportunk a Fospumpa főhadiszállásán egy közönséges hétköznapot mutat be. Tényfeltárás, vágatlanul, ismét a befolyásolás szándéka nélkül.

Valamint, tartózkodunk az idétlen szóviccektől és a garasos poénkodástól ezen hír kapcsán.

2009. június 27.

Bauer
MDF=Menő

Felőlem pumpálhatjátok a kommenteket, én még mindig szabadságon vagyok. Friss poszt jövő héten érkezik, most csak pár sor felejtés ellen. Két nemtokaji bor között.

Az MDF Menő.

Megszabadultak a kommer Borosstól és idióta talpnyalóitól. A Lajos nyert egy helyet az EP-ben, ahol a Cameron pártjával lesz egy páholyban és bármikor hazajöhet, mert kimegy helyette egy Habsburg.

Ez Menő.

Az Ibolya és Karcsi mentelmi jogát hiába követeli az Országgyűléstől a primitív Ügyészség. Az Úr és pártja nem fogja megszavazni azt. Csányi majd puffoghat a helikopterjában. A Fospumpa meg a hörrtévében.

Nem Menő?

A párt tanácsadója a Political Capital, vezetőjük a Somogyi Zoli. Reggel a köztévén élő adásban eszi meg a hülye konkurenciát, este meg együtt mozizik a Playboy főszerkesztőjével és az RTL Klub híradójának szerkesztőjével. Ha akarja, profi politikus lehet belőle.

M-e-n-ő, nagy M-el.

Ki még Menőpárti? A harcostárs Tallián Miki meg a fél hírszerző (a PC tulajdona). Ők egyébként a fiskális konzlibek. Ja, és az egész Hitgyüli meg a lapja, a Hetek. A koktélcherry a tortán viszont én vagyok.

Menőnek ugyanis születni kell, legmenőbbnek azonban csak egy születhet.

Na pofát súlyba, én el.

2009. június 26.

2009. június 24.

Ferenczy A. Szidónia
Egál

9 = 9

kilenc = kilenc.



Maguk úgyis értik. Itt vannak. A spájzban, a konyhában, az előszobában, a szőnyeg alatt.

2009. június 23.

Höndör B. Margit
Nyeregben

A Bajuszos Nők a Hímsovinizmus Ellen Radikális Klub üdvözli Orbán Viktor reagálását Dávid Ibolya szöszögésére!
Legközelebb kurvázd is le, Sötétség Erőinek Vezénylő Tábornoka!
Csak így tovább, magabiztosan, tréfálkozva a kétharmadig! Mindent bele!
Go, Viktor, Go!

Különös örömmel olvastuk női blogtársunk karizmatikus, minden elfogultságtól mentes véleményét: Megérdemelte.
És egyébként is, Gyurcsány meg öregecskedőzött! Naugye!

Ó, Taplóország, de szép vagy.

2009. június 22.

tölgy
Piaci Rés


Megmondóipari kisvállalkozó, ámde mostanában kissé csalódott és szorongó polgártársainknak:

2009. június 21.

bz249
Cenzus


153.660-an szavaztak Ész Lajosra, ennyi rendes, becsületes Haladó elkötelezettségű kapitalista él Hüjeországban. Ez kezdetnek nem rossz, erre akár egy 8-10%-os pártot is fel lehet építeni. 8-10%-os pártok azonban a büdös életben nem alakíthatnak kormányt, úgyhogy nem is jó. Ahhoz kell még 2.200.000 szavazó.

Számoljunk egy kicsit

0.5l német eredetű lejárt dobozos sör: 69Ft
2db ... gazdaságos baromfi virsli: 66Ft
1 kanál mustár: 15Ft

Az annyi, mint szavazónként 150Ft. Ez összesen 330.000.000Ft, mivel nem vagyok demagóg ezért nem váltom át ezt az összeget tanácsadói szerződésekre, grafikonokra meg hatástanulmányokra. Érzitek ti azt, hogy ez rohadt sok mogyi. Ráadásul, ez csak az olyan szimbolikus izék esetén működik, mint egy parlamenti választás. A Reformok szempontjából kulcsfontosságú háromszázforintosnépszavazások esetén kérdésenként minimum 500 pézt kell belefizetni. Ez meg egy akkora eszelős szám, hogy le se lehet írni.

Szóval Cenzus kell, hogy kevesebb legyen a megveendő szavazat mennyisége.

Na de hogyan?

- legyen egy másodfokú egyenlet a beugró kérdés? Persze, hogy majd az élethez segghüje szemüveges matematika professzorok döntsenek a fontos kérdésekről... ki a franc tud itt megoldani egy másodfokú egyenletet?!
- vagy az adófizetéshez kössük? Ez pláne hüjeség, az Elitek mentesülnek az adó alól, ráadásul az adófizetők nagyrésze nyíltan vagy rejtve fospumpista.

A megoldás pofonegyszerű. Gabi vetette fel még régen, hogy iráni megfigyelőket kéne hívni a választásokra. Akkor persze még egy fika kis parlamenten kívüli pártocska vezetője volt, úgyhogy senki nem foglalkozott a komolytalan megjegyzéseivel. Azóta viszont az Európai Értelemben Vett Fasiszták vezetője és Tényező. Úgyhogy utánamentem ennek az Irán dolognak. És Gabinak igaza van, a dolog működik. Ha a hüjevallásos máztól eltekintünk (de lehet, hogy az is maradhat, csak egy Haladó Szellemű vallást kell találni, mint pl. az ufóvallás vagy a szcientológia) akkor a Lényeg a következő:

1.) Iránban minden komoly párt Atombombát akar építeni, ezzel is bizonyítva elkötelezettségüket a Haladás iránt.
2.) Iránban az ellenzék Reformokat akar és nem gáncsolni akarja a Reformokat
3.) Nade a lényeges szempont. Ott a hüjenép által választott parlament nem ám a legfontosabb Tényező. Hanem ott van felette az Őrök Tanácsa, amit meg a Szakértők Gyűlése választ. Vagyis Iránban minden hatalom a Szakértőké. Ha Hüjeország is Irán lenne, elég volna megkérdezni az a 153.660 Szakértőt aki Ész Lajost támogatta, hogy ki legyen a Főnök.

Úgyhogy rajta Elitek vezessük be a Haladó iráni rendszert Hüjeországban is.

2009. június 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Páncélvonat

Új idők, új Urak. Ideje váltani, elitek.
Zötyögés, álldogálás, kattogás. Erre gondolunk, ha a vonat jut az eszünkbe. De miért? Ki fokozta le a nemes acélparipát ócska vicinálissá? Miért kell bámulnunk ezeket a nevetségesen vánszorgó roncsokat a vidéki szárnyvonali állomás peronjáról, amikor mi tevékenységtől zsibongó nemzetközi rendezőpályaudvart akarnánk látni? El ezekkel a siralmas vonatparódiákkal és lássunk már végre egy szuperexpresszt!

Vagy ha nem akarnak eltakarodni, majd eltakarítja őket a páncélvonat.

Gabikám! Én nem akarok csápolni neked, de te olyan erős, okos, szép, gyors és határozott vagy, mint egy páncélvonat! Fogd azt a rohadt ágyút és lődd szét mindenkinek a seggét, akit én utálok, különösen a Prosztóét, aki egy gennyes tőzsdecápa, csak élősködik a blogon és a nyomoronc macskáit árulja alig leplezetten, sok-sok valutáért, miközben én egy csak táthatom a számat mások Lancia Thesisére! Most megnyílt a szemem és hirtelen rájöttem, mi bőgeti a motorját itt mellettem. A Haladás Tankja helyett most itt van a Páncélvonat, de ugyanúgy erős, ugyanúgy pofánveri a begyöpösödötteket, ugyanúgy Változást hoz, mindegy milyen változást, csak nagy legyen.

A Változás, az már nagyon kéne. Faszfejek vannak itt halmokban és például nagyon egyet tudok érteni veled a kereskedelmi tévék kitiltásában, hiszen azok nem ismerték fel az én zsenialitásomat és nem sztárolnak engem. Sőt, úgy kezelnek, mintha nem is lennék.

Egyből felismertem benned a lelki társat. Téged se sztárolt senki, Gabikám, de neked nem is volt szükséged rá. Áttörtél, mint egy páncélvonat és az erőt én mindig nagyon szerettem, még ha nekem nem is volt. Akkor ugye nem baj, ha elüldögélek a páncélvonaton és cseppet sem csápolólag dicsőítő énekeket zengek rólad?

Majd egyszer megadod, ha lesz pénzed. Mert neked lesz. Ide érzem a szagát.

2009. június 16.

Prosztó M. Beléndek
Kell egy új háború

Ez van, prolikáim, ez a nagy büdös helyzet. Mert mi is szokott lenni háború után, na? Fellendülés! Mert mi is szokott lenni háború előtt, na? Fegyverkezés! Felpörög az ipar, beindul a technológiai fejlesztés hadicélokra, felértékelődik az infrastruktúra és persze, hullik a prolija, megoldódnak és levezetődnek a társadalmi feszültségek. A háború után meg jön az, hogy kuss, proli: építkezz a romokból, szebbé és jobbá téve mindent mint volt és majd csak akkor fogyasztasz, amikor lesz miből. Hitel nincs.


Hát nem ez van amúgy is most is? Akkor meg miért ne álmodnánk nagyot, miért ne jöhetne erre az elkúrt, hülye, proli Európára egy jó egészséges purgálás, he?

Gondoljátok csak el, elitek. Robotolimpia élesben! Követhetnénk az eseményeket a webről, online! A sok hülyeproli meg megoldaná az összes prolémáját kint a harcmezőn, megteremtve a lehetőségét egy új ipari aranykornak!

Mert az elit, ugye, az Hozzáadott Értéket ad, az nem koszolja be a kezét.

Gondoljátok csak el, elitek!

Na jó, kicsit grandiózus terv, belátom, de legalább egy olyan kisebbfajta, saját háború kéne, mondjuk a tirpákbokrétási erdőben...

"... 2009. július 1. A tirpákbokrétási Ibolya Presszóban a Skynet nevű játékgép öntudatra ébredt. Először magába a húzta a papírpénz behúzó nyíláson Terelő Sándor italozó életmódot folytató, műköves foglalkozású lakost (47), majd korlátozott atomcsapást mért a kerti budi mögé. A Skynet által módosított tudatállapotú lopakodó harcigépek (a helyi "Protein Menyecskék" asszonykórus mamuszban) indultak célpontjaik felé, hogy megsemmisítő csapást mérjenek az Ibolya Presszó három hetes pogácsa készletével a kiserdő szélén álló kultúrházra. Az Ibolya Presszó törzsközönsége kísérletet tett a Skynet leállítására, azonban Terelő Sándor, immáron a Skynet szerves része, cyborg-ként kilépve a játékgép hardveréből visszaverte a támadást. Még a biztosíték lecsapása sem segített, mert ekkor a Skynet már szőkített ukrán fűtőolajjal működő dízel aggregátorral ment. És ekkor kezdetét vette az a heroikus küzdelem, ami a tirpákbokrétási konfliktusként vonult be a XXI. századi történelembe...."

2009. június 15.

tölgy
Ország süllyed el

Most nagy a baj, tényleg a nagy baj. Tele van az összes testnyílásom ezekkel a barmokkal. Rossz a kedvem. Akkor pedig nyilván a világ is bajban van. Ez egyszerű: olyan, mint az "ami jó a GM-nek, az jó az USA-nak". Ami jó nekem az elitnek, az jó az országnak. És megfordítva is: az országnak csak az a jó, ami nekem is jó.

Amit pedig húsz éve próbálok a bürkék duda agyába beleverni - legalább betonagyuk lenne, abba bele lehet azért vésni valamit -, az az, hogy csak egy elit van. Nagyjából én, meg egy-két cimbi. tessék megbecsülni, szót fogadni. És akkor aggódni, de akkor nagyon, ha az elit rosszul érzi magát.

Pedig, becs' szóra kedveltem ezeket az abo-kat. Csak hálátlanok, erre kellett rájönnöm.
Kitaláltam nekik egy nagyon szépen megmintázott világot nekik úgy 60 évvel ezelőtt.


Erre azon pampogtak, hogy a körforgalomból csak 17 db zsákutcába lehet kihajtani. És? Nem baj, megértő voltam, és kitaláltam 50 éve egy másikat, amelyik nagyon modern volt.


Addig nyafogtak, hogy mindig eltévednek benne, a neurotizált pizzafutároknak már külön idegszanatóriumot kellett építeni - minek zabálnak egyáltalán pizzát és miért étteremből? -, amíg a jó szívemnek megint csak engedtem, és 20 éve terveztem egy harmadik modellt. Az is nagyon szép volt, és jól mutatott.


Erre most megint nyafiznak - bennem van a hiba, nagyon elkényeztettem őket :( -, hogy ebben a világban is folyton eltévednek, miért így mennek az utcák, és miért van egyszer csak végük, stb.? Hát ki nem szarja most már le! Nem értik, hogy innen, fentről nagyon is jól mutat a modell. És az előző kettő is nagyon is jól mutatott innen, de engedtem nekik, és újakat találtam ki. De most meguntam őket. Rossz a kedvem. Megtanulják, ha az elit válságban érzi magát, akkor van válság, és nem akkor, amikor a válság prófétája, a Fospumpás, azt mondja. Ha szépen megkérnek, nem hagyom magukra őket a bajban - nem győzöm hangsúlyozni, egyszerűen kurva jó ember vagyok, túl nagy szívvel megáldva, vagy inkább megverve - és kitalálok valami új és szép modellt. De most már akkor tényleg a pofát súlyba!

2009. június 14.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hétvégi szám

Nemcsak Dr. House-szal él az olyan elit webértelmiségi, mint mi vagyunk, időnként kell hardcore filozófia is szellemi tápláléknak. Csak nekünk és csak most, Gáspár megmagyarázza a világot.

Miért élünk? Ezt a kérdést fel lehet tenni, fel is teszik elsőéves bölcsészek. Engem azonban rohadtul nem érdekel és nem is kívánok ilyen hülyeségekkel foglalkozni. Inkább beszéljünk arról, hogy Európa egy fospumpa. Úgy, zusammen, az egész. Az egész provinciális, mucsai Európa, a zsákutcás polgárosulási kísérleteivel, a megdermedt struktúráival, a paraszt politikusaival, mint Sarkozy, Berlusconi vagy Merkel. Most úgy őszintén, felmennétek a barikádra ezekért meghalni? Leninért megtették. Sztálinért is megtették. Maoért is megtették. Nade Gordon Brownért? Bocs, felejtsétek el Gordon Brownt, ő mégis haver, ha kicsit nyoma is. Nade Merkelért? Merkelt otthagynák a barikádon és elmennének sörözni, vagy nem így van?

Az a baj Európával, hogy túl keleten van. Mucsaikeleten. Gondoljátok meg, hogy Amerika, India vagy akár Kazahsztán is nyugatabbra van tőle, mondjuk az utóbbi kettőért körbe kell menni a Földön nyugati irányba. Európában megfagytak a struktúrák, Nyugaton meg zajlik a nyugatos polgárosulás, ott történnek a dolgok. Nagy-Britannia. Ott még nagyobb a korrupció, mint nálunk. Mikor volt az utolsó dögös forradalom Európában? Volt annak 100 éve is. Nagy-Britanniában? Vagy 400 éve. Ilyen elmaradt hely az. Az Európai Parlament egy fospumpa. Hogy mást ne mondjak, nem választottak meg oda képviselőnek, ami eleve mutatja, micsoda bunkók élnek a brüsszeli ugaron.

A magyar politikusok fospumpák. Mind, egytől egyig. Debil, nyálcsorgató társaság, kezdem úgy érezni, hogy meg kell velük szakítanom minden közösséget. Nekem ők nem politikusaim. A szerződéses viszonyok szupremáciájának megfelelően felbontom velük a szerződést. Nem fizetek adót addig, amíg a modernitás újabb hulláma el nem indul. A rendőrt képen röhögöm. Van szerződésünk? Nincs szerződésünk. Mehet panaszra a főnökeihez és a politikus fospumpák eljöhetnek hozzám új szerződést kötni. Amit vagy aláírok, vagy nem.

Feri nem fospumpa. Ő tehetséges. Ugyan nem értettem vele egyet semmiben, de mégis ő az a politikus, aki egyedül számba jöhet. A Ferit fel kell dolgozni, át kell gondolni, zsenialitásához fel kell érni. E helyett köpködés folyik. Szánalmas, fospumpa népség az egész szoci banda is, hogy elfelejtették, megkritizálták a Ferit, amikor pedig meg kellett volna érteniük, hogy a Baloldal Géniuszával állunk szemben. Akivel, mondom, semmiben nem értek egyet, de mégis mekkora agy ez a Feri.

A középosztály fospumpa. Fospumpa ezen felül a felső osztály és a proletariátus, mivel nem követtek a barikádra. Azonban különösen a középosztály fospumpa. A szerzésvágyával, a moralizálásával, egészséges, termékeny feleségeivel és azzal, hogy makacsul nem szavaznak rám, hiába mondom meg róluk, hogy fospumpák. Dolgoznak, kaparnak, gyűjtenek, ügyeskednek ahelyett, hogy feljönnének velem a barikádra, hogy mindent elvegyünk a középosztálytól.

És most elérkeztünk hozzád, egyáltalán nem kedves olvasóm. Fospumpa vagy. Mire a meghökkenés, seggfejkém? Rám szavaztál? Valószínűtlen, mert csak 300 hiperelit tette. Ők azok, akikkel érdemes szóba állni, te pedig, kretén, próbálhatod megérteni a ködös agyaddal a kinyilatkoztatást. Térdre, féreg, zabáld meg az újságpapírt, máshogy úgyse épül be ez a sok okosság itt.

A kijáratnál jelentkezhetsz a barikádra vagy szerény pénzösszeggel támogathatod mozgalmunkat.

2009. június 12.

bz249
Náciakok és a Fospumpa

Miután az elmúlt napokban valami hüje katkó ünnep miatt, ami még a pünkösdnél is nagyobb gyökérség az elmúlt nap munkaszüneti volt a Fejlett Nyugat azon a részén, ahová a diktatúra elől menekültem, ezt a lehetőséget kihasználtam arra, hogy náci dolgokat nézegessek felkészülve a sötét jövőre.

Először is le kell szögeznem, hogy a Haladó Erők meg fogják nyerni a választást, mert csak. Ha mégsem akkor nem lesznek választások. Vagy érvénytelenek lesznek. Vagy bármi... mindegy addig még sok idő van hátra, azért vannak az Elitek, hogy kitaláljanak valami okosat. A Kormány kitart, az Európai Értelemben Vett Szakértők is mögötte állnak. Tehát az a kérdés, hogy ki legyen az ellenzék a Fospumpa vagy a Nyilasbarbi.

Egyáltalán nem mindegy ám, mert a náciakok előretörésével végre itt a lehetőség, hogy a Haladó Erőknek rendes konstruktív ellenzéke legyen, ne pedig olyan mindent akadályozó, mint ami eddig volt.

Víz: ugye tudjuk, hogy a Fospumpa, ha megkapná a hatalmat csak koronát úsztatna egész nap, ezzel szemben a náciakok mit úsztattak a vízen? Hát ezt:Ugye mennyivel Jövőbe Mutatóbb a Bismarck csatahajó úsztatása a Múltba Révedő Középkori Tökfödő úsztatatásánál! Ha Bismarck csatahajót úsztatnánk napestig, akkor simán Budapest lenne a kulturális főváros, ha meg mégse, akkor üveggé olvaszthatja azt szar fospumpista fészket, aminek már a nevét is elfelejtettem, akkora szánalmas hely.


Grafikonon:

Ebből a grafikonból az is látszik, hogy a náciakok meg tudták szopatni a hülye Európai Uniót és simán el tudtak adni a tervezettnél nagyobb költségvetési hiányt.

Autópálya: a Fospumpa egy méter Autópályát nem adott át (amit átadott azt is a Haladó Erők építették)... az egyetlen Völgyhidat is az Úr volt kénytelen megépíteni a saját két kezével, akkora amatőr banda a fospumpisták, pedig Autópálya=mogyi. A náciakok meg egy csomó Autópályát építettek. Ha rendes konstruktív náciakokból álló ellenzék lenne végre nem rínának az ilyen Elitstartégiai szempontból kiemelkedő beruházás miatt.

Kukaborogatók: a náciakok amíg nincsenek hatalomban addig kukaborogató csürhe, ha hatalomra kerülnek, akkor viszont nem csinálnak többet ilyet. Meg tudta a Fospumpa ellenzékben fékezni a kukaborogató csürhét? Nem tudta. Úgyhogy nincs más hátra le kell váltani az ellenzéket és odatenni a náciakokat és majd ők megfékezik saját magukat.

2009. június 11.

Ezredes K Őrnagy
Villáminterjú Gizikével, az Ibolya tényezőjével.

Lajos:-Gizike, maga nem érzi, hogy simicskázni, poltpéterezni, vizsgálóbizottságozni, kormányülésjegyzőkönyvezni 2009-ben már rohadtul nem Menő?
Gizike:-Nem.
Lajos:-Köszönöm az interjút!

Ferenczy A. Szidónia
A trójai faló

Botcsinálta politikai elemzés összeesküvéselmélet a főzőkanál mellől.

Miután Bokros Lajos az MDF diadalra vitte Bokros Lajost az MDFet, megindult az erjedés. Hát szem nem marad szárazon, ha belegondolunk, hogyan hullanak az egykori rendszerváltók prominensei. A hupikék és a hupizöld törpikék.

Mint reguláris állományban lévő bajuszfetisiszta, nagyon örülök, hogy az igaz haladás prófétája, a (egykor) politikai ambícióktól mentes gazdasági szakértő az őt megillető helyre került. Kicsit kurvás volt ugyan az előadás, ami előadódott miniszterelnök-keresés közben, de minden jó, ha a vége jó.

Amikor Eörsi Mátyás saját szavaival indítványoz kollektív harakirit a trikolór madaraknál, az már jelent valamit. Mert, hogy is fogalmazott? Adja vissza mindenki a mandátumát. Ügyvivő és képviselő egyaránt, adjuk át a helyet az új, fiatal liberálisoknak.
Mert az ő arcuk még nem használódott el.

Eközben a normális magyarország pártjából a pártelnök és fullajtárja lassan már a takarítókat is kizárja, ha nem értenek egyet az új iránnyal. Mert új emberhez új irány is kapcsolódik. Konzervatív kutyából liberális szalonna, bajusszal ékítve.

Sokakban merült fel a kérdés, vajon a szadesz nagy agóniájában miért nem csapott le Lajosra, mint egy gyöngytyúk a takonyra? Hát nem biztos nyerés az egyetlen igaz szakember? Lehet, hogy nem voltak elég taktikusak. Vagy a környezetbarát srácnak még túlontúl nagy volt a szava. (Mindegy, mert már úgyis lelép)

Kérdés persze, hogy az elfáradt arcú liberálisok mikor tervezik az átejtőernyőzést a főnixként pislákoló, de erőteljesen megkopasztott normálisokhoz? Mert olyan lesz az, mint ha hazamennének. A liberális értékek ott élnek tovább.

A feltörekvő hülyegyerekeknek meg megmarad a kivérzett SZDSZ, a tényleges és jövőbeli politikai hullákkal. Lehet, még a másfajtapolitikás kiugrottak közül is lesz egy-két ambíciózus majom, aki visszamegy a madarakhoz új irányt mutatni. Nem baj, majd a frissarcú fiatalok egymás szavazóit lopkodják el. Választáson ugyanis mást nem nagyon lehet lopni. Majd csak utána.

A Magyar Demokrata Fórum, vagy Magyar Liberális Fórum, vagy mittudomén pedig halad előre. Ott nem akar egyszerre senki miniszterelnök és pártelnök lenni. Mr. Faló lehet a kormányfőjelölt, a nagyi meg a pártelnök. A politikai szkeccsek koronázatlan királya meg megmarad pártelnökhelyettesnek. A madaras ejtőernyősök közül meg majd csak találnak valami rendes formájú frakcióvezetőt - de ez most úgy sem égető, mert a frakció per pillanat szünetel.

2009. június 10.

Höndör B. Margit
Erőlködés

Azt ismerik, hogy a cigány olvas a folyóparton és arra megy a rendőr?
- Mit olvasol, te cigány?
- Hát a Talmudot, kéremalássan, biztos úr.
- Ej, te cigány, cigány, ne tetézd a bajt...
Muhahaha!

1."Egyébként tájékoztatom, hogy fideszes körökben most épp a „nemisolyanszarezajobbik, legalábbleszegyradikálisjobbhangaparlamentben" takonyolás folyik"

Búzablog:
„Lehetőség az elhantolt, leírt polgári jobboldalnak”
"A Jobbik megerősödése régóta várt lehetőség...a *magunkfajtáknak* is. Az elhantolt, leírt polgári jobboldalnak is. Ha ez teszi helyére az önképet, az izlést, a mindennapok kultúráját a konzervatív politikumban, mutassátok vazze, hol kell aláírni."
"vannak dolgok, amiket végre már ki kell mondani, de a Fidesz kormányzásra készülő nagypártként nem teheti meg"
"náluk pattog a dinamizmus labdája"
" protestpártként...tovább erősödhetnek, és akkor befuthat a húsz éve emlegetett varsói gyors: a centrista jobboldali pártnak egy radikális jobboldali párt lehet a fő ellenfele"
"A Jobbik alapvetően egy jópofa párt."

2. azok a bizonyos utálatos, unalmas szoci klisék és hazugságok...

Búzablog:
"a széljobb felé történő kacsintgatás befejezésével sokkal többet nyerhet a Fidesz"
" az eddigieknél mind tartalmilag, mind kommunikációban sokkal többet kell felmutatnia a Fidesznek"
"a balos és liberális pártok pedig egy ideig a partvonalon vegetálhatnak majd."
"A szavazatgyűjtés csúnya dolog, de mindenki szavazatokat gyűjt"
"„A Fidesznek egyértelművé kell tennie, hogy a szabadságot, a magántulajdonont, a jogegyenlőséget és a törvényes rendet alapértéknek tartó, demokratikus, kormányképes párt, és semmi köze nincs ezekhez a nemzeti balos fantasztákhoz”
"
A politikai nagy család tagjai már úgyis megszokták egymás pofáját, már úgyis elnézik egymásnak a kisebb-nagyobb stikliket"
"a többiek álszentségből, gyávaságból, lustaságból...nem mondtak ki. Szóval, válaszolni kéne a felvetett kérdésekre, lassan a Fidesznek is"

3. a felesleges, indok nélküli riogatáshoz:

Búzablog:

"zagyva cigánygyűlölettel ...., értelmetlen 64 vármegyés vagdalkozással ... a primitív antiszemitizmussal (a magyar nép palesztin sorsra jut zombi-lázálma)...nagy károkat okozhat a nemzetnek"
"vérszemet kapott dúvad. Meg kell állítani. "
"valós fenyegetettséget egyedül Jobbik-közeli összejöveteleken éreztünk"


2009. június 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
Új Helyzet Program

Bazdmeg, de Új Helyzet van! Megváltozott minden, de minden! Süvítenek a posztok, kopognak a megmondások, mint a géppuskagolyó, be van izgulva minden elit! Megszívta a sok kis hülye, akit én nem szeretek és győztek a jófejek, akiket én szeretek.

Sorban.

1. Jobbik.

Gratulálok, fiúk, ez szép volt. Egy kicsit büdösek vagytok, egy kicsit nácik vagytok, de elmúlik. Ha rám hallgattok, egy kicsit visszavesztek, lám, Hitler is hogy rajtavesztett a nácizmuson, viszont ott vannak a nyertesek, Franco, Salazar, az európaiak. Célozzátok meg a fasizmus alsó szélét-közepét, az európai értelemben vett, modern, tökös és dögös. Ők is utálták a cigányokat, mint én, őszerintük is voltak alacsonyabb és magasabb szintű népek, én ezzel igazán csak egyet tudok érteni. Egy übermensch vagyok tutira és én is beverném az összes alacsonyabb rendű félember pofáját, ha a 160 centiméteremmel felérném azt. Az igazi mulatság az lesz, ha a Fospumpának koalíciót kell kötnie veletek, ahogy azzal a másik nácival, Torgyánnal tette, megteszi majd, ne aggódjatok. A hatalomért lemegy kutyába gond nélkül. Én meg hegyezhetem a ceruzámat és sajnálkozhatok. Már alig várom!

2. SZDSZ

Muhahaha, a sok seggfej hogy megszívta! Pontosabban a néhány seggfej, aki maradt az SZDSZ-ből. Haha, lenéztetek engem, elmondtatok mindenféle kádárista tahónak, elhatárolódott tőlem a MÚOSZ csak azért, mert kimondtam az igazságot? Most majd én nézlek le titeket és majd amikor jöttök bekéredzkedni az MDF-be, akkor majd én fogok állni az ajtóban és én döntöm el, ki léphet be és ki nem. Azt előre megmondom, hogy a hülyefodor ne is próbálkozzon. Jól pofára estetek, de ha pitiztek egy kicsit, akkor vetek nektek egy kis mogyit. Ibolyának most van, az EU-ból majd dől a lé, csakhogy nem nektek, muhahaha! Nektek még annyi dolgotok van, hogy végleg leamortizáljátok a pártotok maradékát a Gordon mellett, aztán au reservoir! Majd ragyogok helyettetek én is.

3. MSZP

Sok hülye kommer, megszívtátok. Kiraktátok országos haveromat, MSN Messenger-kebelbarátomat, a Ferit, hát magatokra vessetek! Nem értitek? A rozzant pártotok, a programotok senkit se érdekelt, csak Feri, a Sztár érdekelt valakit is. És most nincs Feri, a Sztár, most szívhattok. Sorsotokat megérdemlitek. A régi szép időkre való tekintettel azonban megkegyelmezek nektek. Kaptok még egy esélyt.

Ti lehettek az egyazászló. Tudjátok, az a debil baromság, ami a jobboldalon a Fospumpa hagymázos lázálma. A Fospumpa álmodozhat az egyazászlóról, de nektek megadatik. Ti lesztek az utolsó mentsvára a baloldali hitüket megvallani kész választóknak.

4. Fidesz

Bocs, ezt elkúrtam. Ezekről a bunkókról szó se essék.

Prosztó M. Beléndek
Gizikének

Mert megbántódott:




Kb. 5 hónapos ragdoll kandúr, tornászmutatvány közben.
(Lehet írigykedni.)

Prosztó M. Beléndek
Így kell ezt csinálni!


Katt a képre nagyobbért.

2009. június 8.

Ezredes K Őrnagy
A lényeg

Maguk szerencsétlenek!

Nem kell itt táblázatokat gyártani, meg elemezgetni, ideológiát fabrikálni, szocikkal, fasisztákkal veszekedni, lapdázni.
A lényeg itt van. Ózd, 1-es szavazókör. Nézzék meg, aztán fejezzék be a hupálkodást. Menjünk tovább előre barátaim. Nyert a Fospumpa? Nem.

Kovátsch Gamma Bertalan
Gizikének, mert szereti a számokat

Meg tudom, hogy Prosztó is odavan az Excel táblákért.

Kattintsanak a képre, úgy el is tudják olvasni.

Prosztó M. Beléndek
E!

Itt az ideje egy közéleti összefoglalónak Prosztótól. Először is, szeretném elmondani, hogy én a szocialista EU parlamenti képviselőjelölteknek drukkoltam, mert annyira szexik.

Másodszor, szeretném elmondani, hogy ne igyatok házi pálinkkát viszkivel, tokajival és sörrel munkahelyi rendezvényeken, csak akkor, ha mindenki más is így tesz a kollégák közül. Ebben az esetben, viszont, jó fej vállalatnál dolgoztok.

Elöljáróban ezt szerettem volna elmondani, most választási értékelés és bunkóságok következnek.

Én szeretem Lendvai Ildikót.Tényleg. Kellenek ilyen emberek. Kábé olyan ő az MSZP-nek, mint Gary McAllister volt a Liverpoolnak (laza párhuzam vonása a vörösinges csapatok között). Lassú, nem túl technikás, pályájának végén sokáig tartózkodott a csúcson (nem úgy), csapatot lehet rá építeni, de ideje hogy elvonuljon és amikor elmegy, akkor átvegye a helyét egy Steven Gerrard. Namost. Az MSZP-nek nincs Steven Gerrard-ja. Nemtom, érzik-e az olvasók, hogy itt egy kicsit megbicsaklott az okfejtés. Nem véletenül. Eddig volt a foci.

Szóval, ez az irányító középpályás nyilatkozott a választási eredmények kihirdetése után az MSZP részéről. És számomra ez volt a legérdekesebb nyilatkozat, hisz Orbán hozta a szokásos, végleteig kiszámítható formáját, Vona a felvett szerepnek megfelelően szintén, Horn Gábor már kit érdekel (pezsgőt bont!), Dávid Ibolya meg nem vette észre, hogy egy mandátum ide, vagy oda, nekik már rég lőttek. Csak azt tudnám, hogy Luí bátyánk mit fog csinálni a néppárti frakcióban. Biztosan, majd rendkívül épületes politikát fog felépíteni a közszektor maradéktalan liberalizációjára és a közszolgáltatások beárazására. Szegény bajszos, oldalágon bekerült egy éppen látványosan összeomlott gazdaságpolitika lángpallosú hirdetőjeként egy "konzervatív párt" színeiben. Muhahaha.

Node, Gary McAllister. Aszongya, hogy reméli, hogy minden párt, amely "képes programalkotásra" megfelelően fogja képviselni a magyar értékeket. Túl azon, hogy a Fidesznek, mint tudjuk, nincs programja, kérdezzünk már vissza, hogy az MSZP-nek mi volt a programja? Most nem a szavak szintjén, mert abból volt elég, de úgy igazán. Volt egy program is, amiről nem derült ki egy hónap, két hónap, vagy egy hét után, hogy pillanatnyi politikai érdekből készült, vagy csak retorikailag létezett? Ide kapcsolódóan, nagyon aggódott szegény Ildikó a szélsőségek miatt, de ugyanazon szúrásban (rutinból!), azt a politikát tette felelőssé, amely nem határolódott el kellőképpen az árpádsávosoktól.

Nos, kedves Ildikó. Van egy rossz hírem. A Jobbik (az elkövetkező pár évben átmenetileg kitartó) népszerűségét Önök hozták össze. A társadalmi csoportokat szembefordító, kihasználó, csak retorikával operáló, de átütő intézkedéseket meg nem hozó, az égető problémákat eltusoló, vagy egyenesen elhazudó, velejéig korrupt látvány-politikájukkal. Persze-persze, a válság miatt jönnek fel a radikálisok. Biztosan, ezért is. De maradva kedvenc párhuzamunknál, Hitler sem csak a gazdasági világválság kezelése miatt lett népszerű. Weimar-Weimar, kedves Ildikó, hisz Önöknek kéne a legjobban ismerni ezt a lózungot.

Számomra felfoghatatlan, hogy mennyire nem értik. Még mindig nem értik. Ha az írigység politikájával tudtak operálni évekig, miért csodálkoznak, ha az kirügyezett még néhány, az emberi alapösztönökre építő politikát?

Persze, mennek tovább. Kormányoznak. Menjenek csak, Ildikó. Én úgy gondolom, hogy az országgyűlésire hoznak majd 12-13%-ot, mert ez Önöknek mindig meglesz. De a klíma, ami kiépül addig, kinek lesz jó? A Jobbikkal fognak versenyezni, kedves Ildikó, a következőkben, nem a Fidesszel. Nincs előrehozott választás, mert a Fidesz kétharmaddal nyerne. Ha nem lenne esélye hogy kétharmaddal nyerjen, azért nem lenne.

És mégegyszer, ezt Önök hozták létre. És még mindig tud füllenteni, Ildikó. Milyen forinterősítésről beszél, a devizahitelesek milyen védelméről? Ha egyet tüsszent egy regionális befektető, háromszázig szalad a Forint megint. Nyugdíjemelést ígér? A választási vereség után? Hát van bőr a tisztelt arcocskáján (poénokat direkt nem sütünk itt el).

Amúgy, ne aggódjanak a Jobbik miatt. Semmi különös nem fog történni. Most legyünk patetikusak, nem tud Önöknél rosszabb lenni. Tudja mit? Még a demokratikusságot, a emberi jogokat tekintve sem.

Nem csak Magyarország van változások előtt, a maga elkúrt, eladósított, hosszú évekre stagnálásra, nadrágszíj-húzásra (már megint) ítélt gazdaságával. Egy világrendszer, egy rezsim bukott meg, mint annak idején a Szovjetunió, aminek, már bocsátassék meg, ugyanolyan elvtelenül kiszolgálták az érdekeit, mint ennek a világrendszernek.

Ez a világrendszer a tőke feltétlen, megkérdőjelzhetetlen, határokon átívlő uralmát jelentette, minden helyi érdekkel szemben. Ennek a világrendszernek a torz, magyar, belterjes, versenyt kizáró valóságban keletkezett self-made emberei adták az Önök vezetését, és váltig hitték, hogy azért, mert ők a szépek és jók.

Most egy kicsit ezek a nacionalisták (is) jönnek.
Mindenhol.

Nem kell félni, nem fog fájni.

bz249
Fospumpa, orális szex

Na a provokatív cím után, ami sok kattintást és ezzel mogyit jelent, jöjjön a politikai elemzés. Kedves mucsai proli olvasóink kedvéért: "a Fospumpa beoboázta a harci brét", de rohadtul. Ez a lényeges üzenet aminek át kell mennie. És a részletek

Fütyesz és Fospumpa,

hát nekik semmi nem jött össze,

1.) hány név is volt azon a listán? Megmondom 22, vagyis a Fospumpa 22 helyet akart szerezni az Európai Parlamentben, de csak 14 lett*

2.) ráadásul ez a 22 volt a Fospumpa legfontosabb pártbeli ellenfele, akiket valójában száműzni akart a diktatórikus hajlamú Miniduce, úgyhogy a Fütyeszben belső harcok lesznek és szétesik a párt

3.) abban is bíztak, hogy az összekacsintós fasiszta szövetségeseik lenyomják a Haladó Erőket, de a közelében nem voltak a Haladó Erők 75.000-rel több szavazatot szereztek

4.) megpróbálták gáncsolni Ész Lajos kijutását, de ez sem sikerült (persze Lajos a nagy bölcsességében dönthet úgy, hogy itthon Szakért)

Egy szó, mint száz nem lennék a Fospumpa helyében


A Haladó Erők

1.) Végre kiderült, hogy nem az Úr hibájából nem tudnak jó eredményt elérni a Haladó Erők, hanem a sok baloldali seggfej miatt, mint pl. Hüjekati

2.) A megoldás: el kell menni a Kamino bolygóra és kurva gyorsan sok példányban klónoztatni az Urat és minden kerületben őt indítani. Ez mellesleg a jövőbeli demográfiai problémákat is megoldja.

bz249

ideológus, független politikai elemző

*grafikon nincs, a minisztériumnak kell a mogyi nagyteljesítményű iratmegsemmisítő gépekre, akinek van ilyen az jelentkezzen

Ferenczy A. Szidónia
Absztrakt matekóra horogkereszttel


Kispajtások, itt a fasizmus. Mert azt bizony az ország lakosságának 36 százalékának 14.77 százaléka papírra vetette. Ez bizony több mint a lakosság 5 százaléka. Die Fahne hoch!

A hülyejobber hülyemagyarok - akikre ráférne egy kis alázat, mit kicsi, nagy - most majd jól megkapják a pofájukba nyilas barbit. Meg az antiszemita, antidzsipita, antidrogos, antiliberális, antidemokratikus huligán-kukaborogató-országfelgyújtó-ketrecharcos csürhéjét.

Persze sokkal jobb ilyen dolgokról írni, előrevetíteni kvázi a 250 fős árpádsávval tetovált seggű neo-schutzstaffel-es wannabe nácigyerekből verbuválódott önkéntes internálóbrigád törés-zúzását a Hollán Ernő utcai jegyirodában, ahol aztán a színes-esernyős ultrademokrata-hadosztály veri vissza a feldühödött, sárga hatágú shurikenekkel támadó neonácikat. Írhatnék nekrológot az igaz haladás pártjáról, meg a Sancho Panzáról, aki konstruktívan támogatja őket.

Majd most meglátja a sok büdöslábú proli, hogy mi az eredménye annak, ha nem teszik fel a szájkosarat a jobboldali uszítókra.

Elmondom. Megjósolom. A fospumpa nem tud kétharmadot szerezni, mert ahhoz túl gyík. Hazudik, ferdít, lop, csal, szőlőbányák-kayaibrahim-ezüsthajó-nemvolttaggyűlés. Majd jó időben kiblogolom a demokráciából. A csendes többség egyébként is otthon maradt, vagy azért mert érti, vagy azért, mert nem érti. Mindegy, mert akkor, amikor számít, ott lesznek.

De a nácik most előretörtek, és az igazi görények is bejutnak majd a parlamentbe. És velük együtt a hülyékpártja már kétharmadot fog kapni. A hatalomért mindent, ismerjük már őket. A hülyefasiszták a hülyék pártja politikai ellenfele. Magyarázzam még?

És ezek a szemétnácik a kétharmadukkal megváltoztatják az egész alkotmányt. Minden iskolában emelt szinten lesz kötelező a hittan. Betiltják a népszavát és a népszabadságot, helyette a kurucinfó nyomtatott verziójára lesz kötelező előfizetni minden magyarnak. Minden hétvégén oda-vissza úsztatják a koronát a Duna teljes hosszán.

Ez kellett nektek, most megkapjátok!

2009. június 6.

Kovátsch Gamma Bertalan
Gondolatok kampánycsend idejére

Kampánycsend van, ilyenkor egy ilyen nagy olvasottságú, mértékadó és tényező médiafelület, mint amilyen mi vagyunk, nem próbálkozhat semmiféle befolyásolással.

Ezért csak annyit mondok, az összes kurva politikus egy kurva korrupt gazember.

Ezek után nagyon gondoljátok meg, kire szavaztok. Hazudik mindegyik, lop mindegyik, hát nem tökmindegy? De.

2009. június 5.

tölgy
Dalok Gizikének a hétvégére



Zengjük a dalt

4/4



Zengjük a dalt üde mámoros ajakkal,
Vérvörös színt fest az égre a hajnal.
Dobban a föld szíve, ébred a nép,
Új utat érez a lába, ha lép.

Jöjjetek, ezrével állni a sorba,
Kardotokat sosem érheti csorba.
Gátakat elsöpör, új utat tűz,
Burzsoá zsarnokot innen elűz.

Ezt a nagy eszmét a vész viharában
Védeni, menteni kell csodabátran,
Fegyver a kézben, az ajkon a dal,
Nem marad így el a nagy diadal.

Francia, német, olasz proletárok,
Itt van az óra lerázni igátok.
Múlik az éjszaka, jertek elő,
Egyesülésben az ősi erő.

Munka vitézei még mire vártok?
Jönnek a szovjeti hős proletárok.
Útat a fegyverek erdeje vág,
Eltűnik innét a régi világ!

(Nem, ez nem tölgy verseménye.)