2007. október 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
Teszt

Elitek, tudom, ti megértitek a Mester mai üzenetét, de gondolni kell az alacsonyabb értelmi kasztokba tartozókra. Átfogalmaztam tehát a veretes írást életmódmagazinokban közzétehető feleletválasztós tesztté. Elvárom, hogy vad lobbizásba kezdjetek ismeretségi körötökben és estére minél több újság vállalja a leközlését.

Ugyancsak várom a visszajelzéseket, ha a teszt hibás eredményt adna.

1. kérdés: Mit lop?

A. Színesfémet, malacot, fát.
B. Százmillió forintos cégeket.
C. Lopással nem foglalkozom, terrorrendszereket működtetek.

2. kérdés: Hogyan nevezi a kiskorú sertést?

A. Málác.
B. Malac.
C. Kiskorú sertés.

3. Ha rajtakapják, mit tesz?

A. Bevonulok a börtönbe, úgyis ott az egész család.
B. Hívom az ügyvéd havert, az is legalább akkora gazember, mint én.
C. Semmit, mit tudnának velem csinálni?

4. Mi a kedvenc sportja?

A. Fatolvajlás.
B. Focimeccs utáni gyújtogatás.
C. Gyerekek felfegyverzése és tankok ellen küldése.

5. Nemzetisége?

A. Mágyár.
B. Magyar.
C. Amilyen éppen kell.

Kiértékelés:

Minden A válaszért 1 pont, minden B válaszért 2 pont, minden C válaszért 3 pont jár. Én nem pontot kapok, hanem zsozsót a postért, muhahahaha!

0-4. Hülye cigány, még egy kurva tesztet se tudsz rendesen kitölteni?
5-7. Maga cigánybűnöző. Tulajdonképpen miért is hívja mágyárnak magát?
8-12. Maga fehérbűnöző. Van még hová fejlődnie, de jó úton halad.
13-15. Maga fehér háborús bűnös. Zsoldoshadsereg szervezésére nem gondolt még?

2007. október 23.

Kovátsch Gamma Bertalan
1956 valódi arca

Megint ég a pesti utca. És tudjátok miért, elitek? Mert van ez a tipikusan hülyemagyar, lúzer ünnep október 23.-án. Minek? Minek ezt ünnepelni? Inkább sírni kellene és rajzfilmekben elmagyarázni a hülyemagyaroknak, hogy lázadozni nem szép dolog ám. Kádár Jánosnak, 1956 igazi vívmányának pedig szobrot kellene állítani.

Mindez azonban még mindig kurvára messze van a szomorú igazságtól, elitek. 1956-tal kapcsolatban hazudtak nektek és ha tudnátok az igazságot, akkor Nagy Imre szobrot mennétek döntögetni, nem Feri beszédét megzavarni az Operában.

Egyáltalán nem úgy volt semmi 1956 október 23.-án. A nagypapim elmondta az igazságot. Hallgassátok és terjesszétek, hát ezért van ez a blog.

Azt hiszitek, hogy forradalmár fiatalok harcoltak az utcán? Egy fenét. Azokat a szerencsétlen fiúkat fehérbűnözők küldték a tankok ellen.

A nagypapim azt mesélte, hogy hát ugye voltak hibák és a Párt vezetői éppen a népre akartak volna hallgatni, mi fáj neki, amikor Nagy Imre és bűnöző bandája összeesküvést szőtt. Rosszat akartak tenni az országnak és persze anyagi érdek is volt a dologban. Arra gondoltak, ha szétlövetik a várost, az újraépítési pénzekből szépen megtollasodnak. Most már csak a szovjet csapatokat kellett valami módon provokálniuk.

Ezek a kedves orosz mackók akkor éppen itt voltak, mert korábban mi, hülyemagyarok nem viselkedtünk valami szépen velük. Bocs, ti, hülyemagyarok nem viselkedtetek szépen. Nem akartak semmi rosszat, de hát mit tehettek, amikor Nagy Imre és bűnbandája által megszédített fiatalok elkezdték őket dobálni Molotov-koktéllal? Először szépen megpróbálták lebeszélni őket, de aztán addig dobálóztak a fiatalok, hogy hát visszalőttek. Mi mást tehettek volna?

Nagy kavarodás volt és sok ház kiégett. De nehogy azt higgyétek, hogy Nagy Imréék megszerezték az újjáépítési pénzeket! Nem, dehogy! Kádár János leleplezte őket és megkapták méltó büntetésüket.

Konkrétan felakasztották őket.

Megérdemelték, nem? Hát akik tankok ellen küldenek fiatalokat, azok lógjanak, nem?

2007. október 22.

Kovátsch Gamma Bertalan
Fegyverismertető

Elitek, a tököm is tele van ennek a kurvaországnak a belpolitikai dágványával. Esküszöm, ha csak kinyitom a belpol rovatot abban a 4 újságban, amelyből tájékozódom, hát legszívesebben megragadnék egy fospumpát és azzal teríteném be az összes közszereplőt. Faszok ezek mind. De legalább Feri jót akar.

Valami más kell nekem, valami univerzális, valami, ami az emberiség legvégső kérdéseivel foglalkozik, mondjuk az ufókkal vagy azzal, hogy miért baromság azt gondolni, hogy Istennek fia van. Volt az a Dosztojevszkij, na valami olyat akarnék csinálni. Lehet-e gondolni arra, amire nem lehet gondolni soha?

Vegyük csak a lelőtt fatolvaj esetét, ami pont ilyen belpolitikától mentes, univerzális téma. Vonatkoztassunk el attól, hogy az áldozat cigány volt, akik nekem különös kedvenceim és a Magyar Gárdától is, akik szintúgy. Ezek most nem számítanak, ezért csak hatszor említem meg a cigányokat a postban, a Gárdát pedig csak háromszor. Mert itt a Végső Kérdés a lényeg.

Te lelőtted volna?

Én le. Mint a kutyát. Update állatbarátok kérésére: Mint bármely tolvaj embert.

Na most ehhez én nagyon értek. Nem véletlenül írtam fegyverkritikákat az Indexnek. A fegyvertéma azóta is igencsak foglalkoztat, úgyhogy ma meg fogom mondani nektek a tutit, mi a legjobb fegyver, ha baltás fatolvajjal találkoztok. Figyeljetek, még hasznos lehet.

Túlélőkés

Csak profiknak. A képen egy alkalmas modell látható 25 cm pengehosszal, multifunkcionális pengével, különleges acélból. Amikor a baltás ember felemeli a munkaeszközt, egy pillanat alatt hasba szúrhatjuk vagy gyakorlottabb erdei harcosok megpróbálhatják a támadó torkát is elvágni. Kezdők mindenképpen kerüljék a késharcot és forduljanak hatásosabb fegyverekhez, amivel a közelharc elkerülhető.


Automata fegyver gránátvetővel

Kis tapasztalattal a fatolvajok hatásos ellenszere lehet ez a fegyverkombináció. Az automata fegyver a nyílt terepen baltával vagy láncfűrésszel támadó illegális fakitermelőt állítja meg, ha meg esetleg elbújnának egy vastagabb fatörzs vagy rönk mögé, a gránátvetővel lehet őket kifüstölni. Apró gond, hogy legálisan nem viselhető, de ezzen ne aggályoskodjunk. Megfelelő körülmények között bármely rendőrnek beadható, hogy a riasztópisztoly fordította ki a rönköket a földből. Nagyon fontos, hogy semmiképpen nem szabad közel engedni a fatolvajokat. Óvakodjunk a sűrű erdőben lopakodó erdei munkásoktól és rendezzük le őket, mielőtt baltájukat vagy láncfűrészüket használni tudnák ellenünk! Ugyancsak ügyeljünk arra, hogy ne robbantsunk ki nagyságrendekkel több fát a gránátvetővel, mint a fatolvajok!

Sherman tank

Az automata fegyver tűzerejét kombinálja tökéletes védelemmel ez a praktikus erdészeti gép. Terepjáró képességénél fogva erdei dűlőutak, sőt akár fával benőtt területek se okoznak a járműnek nehézséget, ezen felül akár a fatolvajok láncfűrésze sem kell aggodalmat keltsen bennünk. Ki fog csorbulni. Tapasztalt erdőkerülő különben se megy közel a fatolvajokhoz, hanem azokat a harckocsilöveggel nagy távolságból kényszeríti a törvény napfényes oldalára. A típus Magyarországon kevéssé ismert, de az amerikai technológiai fölény bőven kárpótol minden beszerzési nehézségért. Tulajdonképpen olcsóbb, mint egy közepes luxusterepjáró.




Elitek, egy dolgot jegyezzetek meg. A fegyver kiválasztása ízlés kérdése, de valami mindig legyen nálatok. Ki tudja, a fatolvaj talán már a kertben lopakodik. Olvassátok el a Mester fegyverismertetőit és indulhat a hajsza!

2007. október 19.

Kovátsch Gamma Bertalan
Modest try

Tényleg ám, Bauernek hogy igaza van, Afrikáról meg teljesen elfeledkeztem a videojátékok kapcsán. Pedig a téma nagy durranás volt a Mestertől!

Igen, ezt a videojátékot sem ártana újra megcsinálni.



De micsoda őrület, hogy Afrika megint kimarad? Mikor pedig a Mester megmondta, hogy ott végre emberbaráti célokat szolgálhatnának az atomfegyverek. Végre kiirthatnánk őket mind.

Ki csinálja meg ezt a játékot Afrika-neutronbombára kihegyezett változatban végre?

2007. október 18.

Kovátsch Gamma Bertalan
Vicces cigi

Látom ám én a megtört tekinteteket, látom. Kicsit kivagytok agyban a súlyos, gyomrot megfekvő közéleti postoktól. Hiába, no, a közélet nem méznyalás, a masszív témák csak úgy repkednek, mint megannyi UFÓ.

Szünetet engedélyezek.

Lazításképpen szívjuk el a Bauer blogtárs által ajánlott vicces cigit és beszéljünk inkább a szórakozásról.

Azt észrevettétek, hogy nincs egy jó lövöldözős játék se mostanában? És azt észrevettétek, hogy az idióta építészek egyre meredekebb lépcsőket építenek és képtelenek egy jó akusztikájú helyet összehozni? Ugye ti is? Én is csak mostanában.

De vissza a lövöldözős játékokra. Arra várok, hogy valaki újra megcsinálja a Wizard of Wor-t. 1980-ból. Mintha csak ma lett volna, úgy emlékszem rá. Ma már gagyi az a Commodore 64, amin játszottam, de én nem úgy éreztem! Lehet, hogy a speciáleffektek hagytak kivánnivalót maguk után, de már akkor is a spórolás és a meg nem értettség.

Azért ez ma is ütne. Ahogy a légy zümmög és megpróbálja elkapni a kis űrhajóst, attól még ma is beszarok. Üzenete van ma is.



Ki csinálja meg a mai nemzedéknek a Wizard of Wor-t? Hiányát gagyi, agyatlan lövöldözés tölti ki, szupergrafika ide vagy oda. Pedig ha nem Halo előtt bambulnának a fiatalok, akkor a Wizard of Wor elmondhatna nekik egy már megtörtént történetet.

Hogy előjött a Worluk nevű légy és elkapott egy csomó kis űrhajóst.

2007. október 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Cigányságelmélet

Elitek, mondtam ugye, hogy kisebbségekkel csak óvatosan. A faszba, hogyhogy nem emlékszel? Mondtam többször is, hülyegyerek. Mondtam például azt, hogy zsidózni csak okosan szabad, bután nem. Agyleépülés, az eszem megáll. Mi a túrónak mentettem ki ezt a régi harcostársat a börtönből? A lágy szívem, az lesz a végzetem.

Elitek, figyeltek? Beszólni csak okosan, alaposan megfogalmazva, arra van a száj meg a billentyű és akkor nem lesz sértődés.

Most akkor tehát okosan azt mondom, hogy a cigányokat munkára kell fogni, a gyerekeiket pedig tanulásra. Mert ezt jelenleg nem teszik. Egyikük se.

Ez az igazi cigányságelmélet, nem a picsogó, haboscsipke-lelkű PC. Azt magam mögött hagytam rég.

Mert ha valami igaz, akkor igaz, függetlenül attól, felháborodnak-e rajta. Ugye, elitek?

2007. október 16.

Kovátsch Gamma Bertalan
Függetlenség, újra

A tököm is tele van azzal a sok okoskával, akik szerint én nem vagyok eléggé független. Nem értem, miért kell nekem állandóan ezzel foglalkoznom, megmondtam én már régen, hogy független vagyok marhára. A dögkút Magyar Nemzet meg a hörrtévé, na azok nem függetlenek. Szemben velem ugye.

De ha ez kell, ha nincs vége a nyervákolásnak, ám legyen. Tudom én Orbánt is dicsérni, nincs abban hiba. Itt vannak például ezek a szittyákok is. Kicsit büdösek, kicsit rasszisták, de hát valakinek velük is foglalkozni kell, nem? Nemzetstratégiai kérdés, hogy foglalkozzanak velük. Na nem én vagy a Feri barátom, hanem az Orbán. Ha neki az a stratégiája, hogy a bidesekkel bíbelődjön, én meg is tapsolom gond nélkül.

Igen, jól olvastátok. Olyat írtam, ami jusztifikálja Orbán stratégiáját.

Elitek számára: ebből megérthetitek, miért olyan fasz Orbán.

Látjátok, nem vagyok én elfogult egy kicsit sem. Feri a reformokkal bíbelődik, Orbán meg a rasszistákkal, mindenki a saját ízlése szerint. Mondjuk én inkább a Ferivel tartok.

2007. október 15.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kisebbségi sors

Mindenki kisebbség.

Kisebbség a cigányok, a Magyarországon élő kínaiak, a CBA-ban vásárlók, a marczipántortát szeretők, azok, akik a szőke nőkre buknak (nemtől függetlenül). sőt még a bloggerek is.

Tudtátok?

Fontos, ha megjegyzitek, mert az Alkotmány külön védi őket. Minket, bazdmeg. Amikor a cickány Suzukis elállja az utat a parkolóból kifelé, akkor engem, a bozótrácsos terepjárósok kisebbségét védi az Alkotmány a többség terrorja ellen.

Imígyen szól az Alkotmány.

68. § (1) A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és etnikai kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők.

Világos, mint a nap. A Suzukis adja csak meg a kisebbségi jogomat, különben úgy hajtok át a szánalmas tragacsán a terepjárómmal, hogy a gazdája napokig bozótrács-darabkákat fog köpködni.

Kisebbségekkel nincs vicc.

Most, hogy ezt így alapvetettük, emeljük tekintetünket egy másik védendő kisebbségre, konkrétan Tomcat barátom új projektjére, a Bombagyárra. Szögezzük le, ami ott megy zsidózás és cigányozás címén, az nem szép dolog. Nem zsidóznak okosan, hanem bután és cigánybűnözésről beszélnek, ami csúnya szó, én le nem írnám.

Én mást írnék, de ezt hagyjuk.

Nem is megyek el olyan helyre, ahol ilyen csúnyán beszélnek, ez evidens. Különben is, nincs rá időm, a kormánynak csinálok rajzfilmet. Ennek ellenére, mint liberális, harcosan kiállok a jogaik mellett! Nem azért, mert nekem ők régi haverjaim és liberalizmus ide vagy oda, vannak ... erm ... megfontolandó dolgok abban, amit mondanak (cigányok, wink-wink), hanem elvből.

Kisebbségeket védjük. Benne van az Alkotmányban. Jobb, ha megtudjátok, hülyécskék.

2007. október 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Ad astra

Elitek, a fiatal versenyzők interjúja miatt elgondolkoztam arról, hogy bizony már 30. Mennyi Népszabadság, mennyi Élet és Irodalom és mennyi marczipántorta. Sok minden megváltozott, főleg a marczipántorták állagában.

Vajon én is változom? Biztos. De vajon igaz az, amit néhány roskadt elméjű nemelit állít, hogy árnyéka volnék magamnak?

Árnyéka sem.

Bullshit, hogy pestiesen mondjam.

Egyszerűen arról van szó, hogy meg kell válnom az értetlenektől. Ne aggódjatok, kerül helyettük más, akik felismerik, hogy éppenséggel régen írtam szarokat, mára pedig egyre okosabb vagyok.

Ez is itt, ez a kis bülbülpacsirta. Még nem teljesen alázatos a hangnem, de rátalált a jó útra. Hát igen, régen felületes voltam és lehet, hogy elfogult is. Talán hiba volt Medgyessy Petyáról azt írni, hogy egy fasz, találkoztam vele a minap a MeH-ben, hát egy igazi úriember az a Petya. Kedvesen meg is intett, hogy ne könyököljek az asztalra legközelebb, ti tudtátok, hogy ez nem illik?

Én nem.

Na mindegy. Maradjunk abban, hogy régen is kurvajó voltam, ma meg már egy isten vagyok. Lehet küldeni a további bátorításokat.

2007. október 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Levél a Mestertől

Hát, elitek, egy kicsit le vagyok lombozódva. Úgy néz ki, egy fiatal nyikhaj megelőzött és interjút készített a Mesterrel, miközben a TETÜK levelére egy kevésbé barátságos választ kaptunk. Mivel azonban ez is Mester kezenyomát viseli, meg kell osztanunk a rajongótáborral.

Ide figyelj, te fasz! Ezerszer megmondtam, hogy a kellő alázatot megkövetelem, ha valaki hozzám intézi szerény óhaját. Ha nem lett volna világos, én már nagy ember vagyok, aki akár a TV2-t is elhajtja, a hörrtévével pedig szóba se áll. Te sose fogod ezt elérni 30 éves korodra, te emberi selejt.

Eleve, hogyhogy reggel 7-kor küldesz e-mail-t, te seggarcú? Tudod, milyen rettenetes, ha ezen a hajnali órán a Valkürök Lovaglására ébredsz? Merthogy ez van beállítva "levél érkezett" jelzőhangnak és azon az éjszakán a Civ-party olyan izgi volt, hogy elfelejtettem a gépet kikapcsolni.


Ez is a te hibád. Egyszer odaosonok az ablakod alá és megteszem veled, te kis pöcs.

A kérdéseid közül pedig kifelejtetted, a "mikor állítunk már Kádárnak szobrot" felvetést. Így ne is várd, hogy közéleti véleményemet megosszam veled, te hibbant egysejtű. Különben is követtem a szánalmas blogotokat és úgy vélem, a rajongásotok nem eléggé feltétel nélküli. Lehet belehúzni, patkányok és utána újra próbálkozni. Vagy ha nem megy, rábukhattok a fospumpára.

Ígérhetem, megfogadjuk a Mester tanácsát, jobbá leszünk és újra próbálkozunk. Sajnos, kedves TETÜK tagság, most csak eddig jutottunk.

Update: kiderült, hogy az interjú korábbi, ezért nem érinti a kormány kérésére készült rajzfilmet. Ja, kérem, így könnyű alázatosnak lenni. Nekünk se kellett volna a rajzfilmre vonatkozó kérdéseket beleírni, most már látom.

Update2: Végre többet is tudunk a Mesternél interjúért sikeresen pályázó lapról, az Alternatíváról. A harmadik (máshogy számolva az első) számnál tartanak, a lapot a győri Gyermekek Háza jegyzi, mint kiadó. Blogjuk is van!

2007. október 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Tanmese

Elitek, a Mester tanmeséje engem is megihletett, szerény próbálkozásomat fogadjátok szeretettel.

Tehát.

Hever egy fiatal srác a hegyoldalban. Az ösvényen megjelenik egy másik srác és kissé távolabb ő is leheveredik a fűbe.

Aztán beszélgetni kezdenek.

- Te, az én nagypapimat amott lent kapták el a verőemberek.
- Az én nagypapim ott volt a verőemberek között.
- Hát ritka nagy fasz lehetett a nagypapid.
- Bizony, így utólag meggondolva, az volt.

Ezen elmerengenek egy kicsit, majd felkelnek a fűből és mindegyikük tovább indul a maga útján.

Pedig szét is verhették volna egymás fejét.

2007. október 9.

Kovátsch Gamma Bertalan
És most a hülyedemokratákról

Elitek, én mindjárt elsírom magam a kommentelők tömegeiben tomboló szellemi sötétség láttán. Ezek itt azt hiszik, hogy a demokrácia bármit is jelent. Mintha bizony a demokrácia csupán önmagáért értékesebb lenne a diktatúránál. Biztos, mert előbb van az ábécében. A demokráciának ez az istenítése mellbevág. Vegyük már észre, hogy milyen sokat köszönhetünk a diktatúráknak, hülyegyerekek.

Például Németországban és Magyarországon diktatúrák számoltak le a feudalizmussal.

Tudjátok, királyokhercegekgrófok. Ha nem lett volna Rákosi és Hitler, a mai napig itt ülnének a nyakunkon. Meg a németek nyakán is. Valakinek el kellett végezni a piszkos munkát. Közben hullott a forgács, de az ilyesmi a reformok velejárója. Szegény feudalizmusfelszámolók nem kaptak túl sok köszönetet. Képzeljétek el, ha ma is grófok járkálnának az utcán, mint Nagy-Britanniában. Elgondolni is szörnyű.

Szellemi egysejtűek szeretik Hitlert és Rákosit gyalázni, pusztán csak azért, mert megöltek egy csomó embert. Kapjunk már észbe és nézzük a kérdést a maga összetettségében, minden oldalról, alaposan. Egyeseknek rossz volt, másoknak jó. Sokan voltak így egyébként, reménytelen sárból panelpolgárrá emelkedők. Nemcsak a szocializmusban: a mai Bavaria-filmek épp ezt mutatják be, ahogy a diktatúra utat nyit az addig elnyomott, esélytelenül tengődő népek előtt. A hitleráj is, igen.

A csaholó idióták ezt nem bírják felfogni. Igen, egyeseket agyonvertek, na és, nem győzhet mindenki. Vannak győztesek és vesztesek. Nyilván megérdemelték. Ma is ez van a globálkapitalizmusban. Azért még a győzteseket nem kellene megalázni csak azért, mert ügyesek voltak.

Ha mindenki ügyes lett volna, senkit nem vertek volna agyon. Na ugye.

2007. október 8.

Kovátsch Gamma Bertalan
Egy kis személyes

Elitek, muszáj megnyilatkoznom '56-ról. Tavaly is megtettem, idén se hagyhatom ki és terveim szerint hagyományt fogok teremteni. És még csak október eleje van. Miért az érdeklődés? Azért, mert személyesen is érintve vagyok.

Most hívjam ez coming outnak? Nem lehet, liberális elkötelezettségem kapcsán a comingoutot már elsütöttem. Legyen ez egy személyes vallomás. A nagypapiról van szó, aki csak egy kicsit jobban akart élni - a hülyeparasztokat ő is utálta, pedig ő is földműveléssel kezdte, sejthetitek a belső meghasonlását - ezért elment aktát tologatni. Pechére a párttitkárságra. Hát ki sejthette, hogy ebből baj lesz? Amikor pedig a párttitkárság országszerte, sőt mondhatnám az egész Varsói Szerződésben megbecsült munkahely volt, egyértelmű karrierlépés előre.

Hát sajnos a bajkeverők már akkor is beleszartak a becsületes munkásemberek biznicébe.

Mert ez megy ma is. Adva van egy nagyon híres publicista, akinek egy cikkét akár ezrek is elolvassák. Mert sajnos csak az interneten hinti, ott meg csak a geekek ... a geek elit olvas. Van viszont a tévé, mint kézenfekvő karrierlépcső, a törekvő fiatal tehetség meglépi, azt hívén, hogy ettől az egész NATO szeretni fogja. Erre néhány szerencsétlen hülye elkezd köpködni, hogy függetlenség meg elfogulatlanság, meg kormánypropaganda.

Még szerencse, hogy ezúttal géppisztolyuk nincs.

Elitek, jelentsük ki nagyon határozottan, hogy legyen már elég a törekvő jómunkásemberek cseszegetéséből. Mindenki úgy törekszik fel, ahogy tud és a sikertelen faszfejekből csak az irigység beszél. Aki ügyetlen volt és nem szagolta ki, merről fúj a szél, az húzzon a mélymagyar picsába a rinyálásával. Inkább örülnének, milyen felfelé mobil ez a nép, hogy megtalálja a feltörekvés útját, legyen szó akár párttitkárságról, akár kormányt népszerűsítő rajzfilmről. Csak az izgága géppisztolyosokat kell féken tartani és minden a legnagyobb rendben van.

Kádári-közprosztó a te hülye fejed. Bazdmeg.

Update: egyes rosszarcúak még mindig ebben a topikban nyomulnak. Valaki azonnal menjen oda és ugassa le őket.

Update2: Micsodaaaa? Bayer Zsóti anyázza a feltörekvőket azokon a hasábokon, ahonnan a Mester kiűzettetett?

2007. október 5.

Kovátsch Gamma Bertalan
Téma lezárva

Elitek, mindjárt ledobja az agyam a gépszíjat. Néhány papucsállatka még mindig azon témázgat, hogy a MeH megbízásából és anyagai alapján írok felvilágosító rajzfilmet. Amikor pedig ezerszer megmagyaráztam, hogy az nem úgy van. Az én saját gondolataimat írom meg, teljesen szuverén módon, csak véletlenül ugyanazt gondoltam szuverénül, mint a MeH. Nagy szellemek, ha találkoznak.

Papucsállatkák, ezt most nektek mondom. Szarok a szátokba. Vagy mit tudom én, mije van egy papucsállatkának. Abba szarok. Kormánypropaganda-rajzfilmen témázgatás lezárva, aki ilyet csinál, az szerencsétlen hülye. Egyszer elmondtam az igazságbeszédemet, fontos beszéd volt, mint az őszödi, fontos nyelvemlékünk. Azt meg kell érteni, jobbá lenni általa és nem olyan apróságokon rágódni, hogy akkor most a MeH és én ugyanazt gondolom.

Azért vicces ez a néhány szerencsétlen, aki függetlenséget meg elfogulatlanságot követel. Egyetértek a MeH-hel, így adódott, kész. Aki ezt nem tudja megérteni, az mehet a mélymagyar picsába.

2007. október 4.

Kovátsch Gamma Bertalan
Botrány

Ne szóljon hozzám senki! Most jövök a MeH-ből és döbbenten hallom, hogy valamelyik fafejű csinovnyik visszadobta az újabb Gyurcsány őszintebeszédemet! Basszátok meg, amikor megkérdeztem, hogy Feri olvasta-e, csak kényszeredetten mosolygott, mint aki beszart. Ezt így nem lehet, ennek most kell lemennie, úgyhogy vegyétek úgy, mintha Feri mondta volna el. Kiszivárogtatott hangfelvételen vagy a Parlamentben, mindegy.

Gyurcsány Feri beszél tehát.

A kurvaanyátokat.

Beszéljünk már nyíltan. Loptok ti. De főleg én. És még jó, ha a köz azt hiszi, hogy a kampányra loptok. Lopok. Azt még megbocsátják, naívan azt hiszik, hogy 7 milliárd forintról van szó, ami a költségvetési hibahatárt se éri el. Pláne eltörpül azokhoz a százmilliárdokhoz képest, amit elpicsáztam singlehandedly.

De az igazság az, hogy ti még csak nem is a kampányra loptok, hiába kürtöli tele az országot ezzel a megmondóemberünk. Ti pusztán a saját kényelmetek érdekében loptok. Bezony. Azért loptok, hogy legyen BMW a puha seggetek alatt meg nyaraló Spanyolországban, a vízforgatós medencéről nem is beszélve.

A vízforgatósban beismerem a felelősségemet.

Tudjátok, hogy miért nem lógattak fel még minket, a politikai elitet a lámpaoszlopra? Mert ismerősek vagyunk, azért. Lássuk be, nincs nagy különbség aközött, hogy megfejünk egy EU-pályázatot, vagy 600 millióval átverünk néhány alvállalkozót. Nincs nagy különbség aközött, hogy állami Audival szorítunk le egy Suzukit az útról, vagy sötétített ablakú nagymercivel. Nincs nagy különbség aközött, hogy leszól a pártember az állami pénzért vagy hogy egy kiváltságos kaszt kilobbiz magának egy adókönnyítést, cserébe a dicsőitésért. a A nép megszokta, hogy a tahókat el kell viselni, azért nem jönnek a tollal és a kátránnyal, amit pedig vehemensebb népektől rég megkaptuk volna. A tahók megmondóembereit is el kell viselni, mert ez velük jár.

Arról pedig még nem is beszéltem, hogy Szilvásy Gyuri barátom tűzoltóautóra kötött fospumpa terveit fogta el egy ellenálló sejt megfigyelése kapcsán. A képzeletetekre bízom, milyen az, ha ezzel kaptok a szemetek közé.

Nem lesz kellemes.

Úgyhogy lehet a pofát befogni a pártfinanszírozáson való témázgatás kapcsán. Majd olcsóbb lesz a kampány, na bumm, akkor mi van. Még mindig jobb, mint ha a vízforgatóst vagy a spanyolországit vennék el.

Gondoljatok erre, nyomjatok be kurva sok alföldi vöröset és üveges tekintettel nyomjátok a gombot.

Ildikó, jó lett a felvétel? Akkor mehet a Rádióba.

2007. október 3.

Kovátsch Gamma Bertalan
Zsebtengeralattjáró

Most jól felbasztátok az agyamat, de legyen. Majdnem valami nagyon csúnyát blogoltam azokra az elitekre, akik a függetlenségem és pénzforgalmam kapcsolatát firtatják állandóan. Majdnem.

Ehelyett csak azt mondom, hogy bazdmeg. Az ország egy nagy híg fosbalaton és erre ti ezen témázgattok, rabolván a nemzetmentő fontolkodástól a drága időmet, hogy a kormánypropaganda-rajzfilm mítingjeiről ne is beszéljek.

De ha ez kell, legyen, nincs rejtegetnivalóm. Az én szuverén értelmiségi voltomhoz nem férhet kétség, nem úgy, mint politikai dögkutak lábvízében fetrengő jobber ... egyesekre, akiktől én a szuverén mellett még az értelmiségi kitételt is megvonnám. Szemben velem, aki szuverén és értelmiségi is vagyok, ugye.

Vannak ezek az egyszerű gondolkodásúak, akik a szuverenitást véglényszinten fogják fel. Szuverenitás és Kapitalizmus (valamint Verseny, Kisebb Állam és Állami Lóvé), ez a helyes megközelítés, nem az indymédiás faszok erőlködése.

A Kapitalizmusban az van, hogy vevő meg eladó. Aki vesz, az kérhet, én pedig nem szoktam ingyen írni. Viszont egy oldal felé nyallerkedés nem férhet össze a szuverenitásommal, se a professzionalizmusommal.

Ha fizetsz, megírom az üzenetedet. Bárkiét. Legyen az a MeH, az MDF, a Jobbik, Tomcat haverom, az Új Elit Követelői, bárki. Még a fosgejzír Orbán üzenetét is megírnám, de nem véletlenül vezeti ő a hülyék pártját, még nem keresett meg ajánlattal. Inkább dönti a pénzt a dögkút Magyar Nemzetbe, csak tudnám miért.

Tehát ez a válasz, elitek. Igen, megfizetnek, mit kell ezt szégyelni, titeket talán nem? Én azonban nem hajlok egy oldal felé, hanem mindig azt tolom, aki fizetett.

Jó, mondjuk a MeH mostanában sokat fizetett.

2007. október 2.

Kovátsch Gamma Bertalan
Néhány alapvetés a versenyről

Hiányoztam, bazdmeg? Hiányoztam?

Ugye igen.

Elitek, annyira bele vagyok temetkezve a csakis igazságot tartalmazó, mindentől teljesen független rajzfilmembe (munkacím: Tirpák Park, Vágatlan), hogy a hétfői megmondást kénytelen voltam átengedni Uj Péternek. Vérzett a szívem, mert minden statisztika szerint hétfőn szívja fel az elit az Igazságot, de mit volt mit tenni. Megosztottuk a feladatokat Péterrel testvériesen, ő ír a Kisebb Államról, én meg a Versenyről. Mint egy igazi team.

Verseny tehát. Nem baj, ha ma egy kicsit hosszú lesz?

Figyi, azért szar a helyzet, mert Orbán elkúrta. Bocs, függetlenség, függetlenség, csak el ne felejtsem. Gyurcsány is elkúrt, de máshogy, reformista és modernista módon, de mégis elkúrta. Ő legalább jót akart, Orbán pedig ...

Hagyjuk ezt, ne is vesztegessük sajnálatunkat a balszerencse csúcsaira, erre a két balfaszra. Bocs, Feri, ahogy múltkor a MeH-ben mondtam is, a látszat fenntartása érdekében muszáj időnként balra is cikiznem. Tudod, a látszat, mint a Török Szultán Rejtőnél.

Szóval az a baj a magyar politikai elitben, hogy nincs verseny. És miért nincs verseny, kérdem én feleim? Verseny nem azért nincs, mert a versenypiacok tulajdonsága a konszolidálódás és 2-3 nagy szereplő létrejötte, nem. Ez lehet így a mosóporgyártásnál, de nem a politikában.
Verseny azért nincs, mert a pártok nem kapnak elég állami lóvét.

Vegyünk egy kis pártot. Vegyünk mondjuk engem, mint ötletekkel teli, tehetséges fiatalembert, aki néhány mogyoróért küszködik egy propaganda-rajzfilmen, pedig sokkal szívesebben hülyézné le az egész országot, mint miniszterelnök. Igen, birkácskám, ne bámulj. Mint miniszterelnök. Miért, én nem lennék jobb, mint a Gyurcsány? Nem az Orbán, az bekaphatja a motorizált fospumpát, de talán még a Ferinél is jobb lennék. Nehéz, de nem lehetetlen.

Itt állok tehát én és miniszterelnök szeretnék lenni. De miből, uraim, miből? Ahhoz, hogy miniszterelnök legyek, vagy a néppel kell smúzolni, vagy óriásplakátokon és a médiában kell szerepeljek. A néppel való smúzolás kizárva - ahhoz a sok hülyéhez én nem ereszkedek le - maradt tehát a média. A médiát meg úgy is lehet ejteni, hogy lóvé.

Lóvé kell tehát és a verseny tisztasága érdekében ide is blogolom bátran, hogy adjon az állam lóvét izibe. Tudományosan igazolt, hogy az állami lóvé segíti a Versenyt, és a Verseny jó dolog, meg még ezen kívül a Kisebb Állam is jó dolog.

Verseny, Kisebb Állam és Állami Lóvé. Ez a mai lecke, télen rajzfilmben is megnézhetitek. Addig is ismételgessétek szorgosan, mert feleltetés lesz.

2007. október 1.

Kovátsch Gamma Bertalan
Disclaimer

Esküszöm, nem én voltam, tekintetes bíróság.

Prosztó M. Beléndek
Égető kérdés

Mai pénzügyi jellegű, égető fontosságú problémánk:

Hogy lehet az egyszeri, gyanús körülmények között, alapítványi pénzekből meggazdagodott honfitársunk - nevezzük mondjuk Z. Jánosnak - annyira hülye, hogy a pénzt takarékbetétkönyvbe teszi?

Körkérdésünk, egyben segítségnyújtás gyakorló, politikai pályán dolgozó (dolgozó, mi?) honfitársainknak: ha Ön síbolna néhány tíz millert, mibe fektetné?

Mai társadalmi jellegű, égető fontosságú problémánk, No. #2:

Minden piac-fetisiszta neoliberális alapból nemhülye, vagy vannak hülye fundamentalista neoliberálisok is, akik nem tudnak atomerőművekről dönteni?

(Avagy, a "suszter, maradj a kaptafádnál" elv jegyében, in English language:)

Are all market-fetishist neo-liberals not-dumb by default or are there also some dumb fundamentalist neo-liberals who can not even decide upon nuclear power plants?

2007. szeptember 29.

Kovátsch Gamma Bertalan
Íme az ellenség

Elitek, a birkák kezdenek nyájba tömörülni a Mester ellen! Nem hagyom, nem hagyhatjuk.

Ezt a pofát ezentúl utálni kell.

Píszí uszító

...
Ismerem az olvasótáborom, tudom, hogy mit lehet nekik eladni. Még csak piackutatás sem kell, elég, ha logikusan végiggondolod. Ki az, aki netet használ, és munkaidőben hírportált olvas. Gyorsan eljutsz a főiskolát/egyetemet végzett, 24-50 közötti, többnyire hímnemű városlakóhoz. Ezeknek meg nem kell más, mint némi cinizmus, némi polgárpukkasztás, kevéske felszínkapargatás (mélyenszántó gondolatnak álcázva), ja és a legfontosabb, egy adag uszítás, mindez gondosan PC köntösben tálalva.

Egyébként meg tényleg hányinger ez az ellenségkép generálás, de nagyon megy. Csak keresni kell egy, az olvasótáboroson kívül eső, könnyen megfogható, társadalmi csoportot, és valami aktuális kérdést kapcsán szét kell őket szedni. Ehhez nem kell ész, nem vitában kell bizonyítanod, egyszerűen csak fikázni kell. Azt meg lehet bármit és bármikor. Az is belefér, ha csúsztatsz benne dögivel.
...

Elitek, ha nem esett volna le, ez a Mester.
Ezzel a bloggerrel se beszélünk többet.

Update: na, itt egy újabb. Tóta W. lefeküdt a kormánynak.
Ez is ellenséges blogger mostantól.
Meg ez is: Találkozás egy fiatal fundamentalistával.
Velük se állunk szóba ezentúl.
Az összes elit seregeljen ebbe a topikba és álljon ki harcosan a Mester mellett!
Update2: Mi a kurva élet? Törölni akarják a Mester szócikkét a magyar Wikipédiából?

Kovátsch Gamma Bertalan
Hódolat a Mesternek, VII.

"Nem kevésbé félelmetes a klaviatúrájával akár gyilkolni is képes népszerű publicista, Tóta W. Árpád. Nála a szelíd külső mögött lapul a zord fenevad, ha értik."

MTV1, A la carte, 2007 szept. 27.

Megvágtuk nektek, hogy ne kelljen 47 percet végignéznetek másfél percnyi tömény igazságért a Mestertől!

2007. szeptember 28.

Kovátsch Gamma Bertalan
Az elit születése

Figyi, elitek, én is gondolkoztam az éjjel. A helyzet az, hogy elkúrtam az eddigi életemet, de most már sokkal világosabban látok.

Korábban sok barátom volt és szerettek. Én szórakoztattam őket, ők nevettek, néha fordítva. Aztán kinyílt a szemem és feltettem a kérdést: méltó hozzám ezek közül mindegyik? Régi játszótársak az óvodából, geek játékbuzik a scene-ről, akkor megfelelő társaság voltak, de ma? Ma, amikor a nyilaimtól rettegnek a közszereplők, mit kezdjek egy bumburnyákkal, akinek azóta is a Halo 3 megjelenése a legnagyobb esemény és fogalma sincs, miért fontos az iskolabusz. Lelkesedésük megható, de nekem nagyobb emberek vágynak a társaságomra.

Az igazság az, hogy az elit tagja lettem és a régi társaság már nem felel meg. Az én köreimben kevesebb, de elitebb tagok vannak.

Vannak emberek, akikről le kell mondanom. Nem kár értük. Tulajdonképpen tévedés volt, hogy ismertem őket valaha is.

Lassan lefalcolnak azok a hozzászólók, akik előítéleteik, személyiségük, politikai dogmatizmusuk folytán másra, mint meglehetősen együgyű, originalitást és kreativitást teljesen nélkülöző hozzászólásra nem alkalmasak. Az adott viszonyok között ők vannak többségben, s tőlük a jövőben meg kell válnom. Úgy tűnik a szegregáció elkerülhetetlen. S mivel a körön kívüliek többen vannak, mint a körön belüliek, egyik közönséget elitnek, a másik közönséget népnek fogom nevezni.

Helló, nép! Figyelsz? A Tanár Úr nemsokára kinyilatkoztatást tart. Pofát lehet befogni és inni az igét befelé. A visszadumálás ideje elmúlt, birkák.

2007. szeptember 27.

Prosztó M. Beléndek
Na, ez a fontos!

Elitek!

Illetve, tanuló, közép-európai, wannabe elitek! Hülyemagyarok!
Egy nagyon fontos aspektusát a reformoknak azért ne hagyjuk már szó nélkül!
Ne menjünk már el csak úgy mellette!

Miről beszélek? Nem, nem a közmunkajegyről, hülye. Nem a szüretelők helikopteres filmezéséről, normálatlan vagy, fiam.

A kurvák megadóztatásáról!

Nem kell sok értelem hozzá, hogy belássuk, hogy a kurva népjóléti eszköz. Szűkebb értelemben szolgáltatás. Szükséglet kielégítés. Tercier szektor, igen, jól mondjátok.

Mint ilyen, bevonandó a fehér gazdaságba. Hogyan? Hülyemagyarok, nem úgy, hogy türelmi zónákat hozunk létre, vagy nyilvánosházakat, ahol bárcával lehet dolgozni, megfelelő higiéniai körülmények között - többé kevésbé vállalkozásként -, aki meg a kocsisoron strihel, azt bevitetem, hanem magyarosan, bazmeg.

Először jön a vállalkozói igazolvány, bizonylatadási kötelezettség!

Ez úgy van - most magyarázta el az APEH szóvivő asszony, akkora idvezült mosollyal, mintha legalábbis a gazdaság kifehérítésének sarokkövét helyezte volna le - , hogy elmegy a tag a sorra, osztán befizet egy témára, megtörténik a szolgáltatás és ezek után kap egy szigorúan sorszámozott bizonylatot, amit a vállalkozó hölgy nyilván lead a könyvelőjének.

Kérdezik tőle, hogy aszongya, hogy fogják ezt ellenőrizni, próbavásárlással? Neeeeem - aszongya a szóvivő asszony - , vannak más eszközök a bizonylati fegyelem (fegyelem, büntess meg, óh, Anasztázia domina, köpj le, taposs meg!!!!) betartására. Oszt mi? Hát, egyéb eszközök, dokumentum-ellenőrzések, ilyenek. Igen, szinte már látom szemeim előtt, hogy Anasztázia domina kiveszi az ízléses lakkretikülből a bizonylati tömböt, meg az egyszerűsített könyvelést, a lefűzött költségszámlákat és bemutatja az eljáró ellenőrnek.

'Ordnung muss sein!' - ahogy Európa ilyen téren sokkal haladóbb régióiban mondják.

Aztán, kérdezik a szóvivő asszonytól, hogy fog ebből adózni a kedves szolgáltató? Hát, aszongya, mint az egyéb vállalkozók. Aham. Mit ír le a könyvelt bevételből? Hát, a jogosan a tevékenység folytatásához szükséges költségeket, aszongya. És járulékot is fizet, ezáltal jogosan vesz igénybe egészségügyi stolgáltatásokat, ami nagyon fontos.

Itt még az én elit kezemben is megállt a kávé, kicsit remegni kezdett az a kávé és elmorzsoltam egy könnycseppet.

Mi lehet a strihelés FEÁOR száma, mondjátok?

Na mindegy, ez csak úgy eszembe jutott. Az APEH majd nyilván felvesz egy-két bárcást, hogy azok nézzék át a könyvelést.

"Te, Szilvi, a rúzs elszámolható költségként?"
"Igen, mert PR költség, vonzóbbá teszi a szolgáltatást."
"Hát az epilátor?"
"Milyen márkájú?"
"Phillips."
"Csak ötezer forint erejéig számolható el az epilátor."

Na, ez megér majd egy ötszáz oldalas törvényt, meg egy új APEH főosztályt.

De itt még nem volt vége. Megkérdezték a szóvivő asszonytól, hogy konkrétan milyen költségekre gondol. Hát, például óvszer.

Kávé kilötty.

Meg még?
Hát, ami ahhoz kell, hogy jól nézzenek ki. Kozmetikum, ilyenek.

Kávé a szőnyegen.

Óóóóóó, Magyarország, faszkorbács, faszkorbááááááács!

Kovács Gamma kedvéért:

Ez egy újabb fontos előrelépés az öngondoskodó, kisebb, ámde gondoskodó állam felé!

2007. szeptember 26.

Kovátsch Gamma Bertalan
Kilóra, mint a libát

Kedves Olvasóink! Nagyrabecsült tagjai a TETÜK-nek!

Történelmi pillanat következett be. Saját blogja után a Mester nekünk ad először interjút azzal kapcsolatban, hogy a Viktor törpe kalandjai Fosországban című meseregénye után ezúttal felvilágosító mesesorozat szekerét lendítette meg híresen vitriolos tollával. A Mesterrel szinte véletlenül futottunk össze, amint az információs szupersztráda egy exkluzív, vörös szőnyeggel borított sétányán sunnyogott az ünneplő tömeg elől elfelé. Valami félreértés okán előlünk is a szőnyeg alá akart bújni, de rövid, harmadfokú meggyőzés után hajlandó volt rövid interjút adni nekünk.

- Mester! Nagy dolog ez a rajzfilm?

Az MTV tájékoztatása szerint a Modern képmesék költségvetése meghaladja a kétszázmillió forintot, így a sorozat megvalósításához külső pénzügyi forrásokat is bevontak. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség európai uniós, a Miniszterelnöki Hivatal hazai forrásból részt vállalt a finanszírozásból, 73, illetve 90 millió forinttal. A rajzfilmsorozatot a munka előrehaladásától függően, de várhatóan már a télen bemutatja az m1.

- Hogy kerül a képbe az Európai Unió?

Az EU előírja a tájékoztatást, így ez az ügynökségnek kötelezettsége is, csakúgy mint a MeH-nek.

- Hogy kezdődik el egy ilyen gigantikus vállalkozás, Mester?

Megtetszett a kormánynak egy közéleti témákat feldolgozó rajzfilmsorozat ötlete, ezért kilencven millió forinttal támogatja.

- Utána pályázat meg minden? Nehéz volt elnyerni?

Pályázat nélkül készíttetik el a rajzfilmet.

- Engedje meg, Mester, hogy kitaláljam, mik a fő témák! Orbán, cigányok, hülyeország? Vagy nem?

Az egyelőre Modernnépmesék és Magyarképmesék néven is futó pár perces filmek egyebek mellett egészségüggyel és oktatással foglalkoznak majd, és megpróbálják az embereket öngondoskodásra nevelni.

- Huh, kicsit melléfogtam. Azért reméljük, lesz kőkemény megmondás is?

A rajzfilmsorozat az alapvető ismeretek átadása mellett az eltérő nézőpontok megjelenítésével ösztönzi a társadalmi párbeszédet, ennek érdekében, ha kell, akár provokál is.

- Nem fél az ellendrukkerek felzúdulásától?

A Fidesz a támogatások összege hallatán nem tetszését fejezte ki. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerdán egy sajtótájékoztatón felszólította a kormányt, hogy ne nézze az embereket óvodásnak. A 163 millió forint ugyanis kb. 543 333 ezer vizitdíjnak felel meg, és ennyi pénzből akarja a kormány megmagyarázni az embereknek, hogy miért is jó nekik, hogy vizitdíjat fizetnek.

- Hát ehhez valóban nincs mit hozzátenni. Hülyemagyarok, mi tagadás. Mit szól ehhez a szűklátókörűséghez?

Szarok a szájukba.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szarok a számokra

Figyeljetek, bazdmeg, meg ne próbáljon nekem valaki számokkal jönni legközelebb. Mi vagyok én, matektanár? Nem vagyok matektanár, angoltanár vagyok. Szarok a szátok ... akarom mondani a számokra.

Számokkal mindent lehet bizonyítani. Így van vagy nem így van? Most mit számít, hogy 5 vagy 20%? Nem megyek bele én százalékolásba, az én igazam erősebb annál, hogy százalékokkal kelljen szöszölnöm.

Nem a százalék számít, véglények. Hanem az, hogy ki mondja. Ha az elit mondja, jól jön a százalék, hadd bámuljon a sok birka. Ha a proli mondja, hajára kenheti a százalékait.

Számokat ezek után csak akkor akarok kommentekben látni, ha az én igazságomat támasztja alá. Értve vagyok?

2007. szeptember 25.

Kovátsch Gamma Bertalan
A hazafiak nemet mondanak

Elitek, le vagyok döbbenve. Mi ez a lanyha érdeklődés a fasiszták irányában? Lefasisztázom Orbánt és 300 rongyos kommentárt bírtok csak produkálni, az Index címlap ellenére? Kommentelni, kutyák, mert kitiltok mindenkit az elitblogról és akkor nézhettek. Aki nem ad hozzá értéket, az ne is egyék.

Ez a Benes-dekrétumos ügy pedig jó téma. Már eszetekbe kellett róla jusson, hogy Orbán fasiszta. Nagyon jó. Most az kell eszetekbe jusson róla, hogy a Benes-dekrétumok nem Magyarországon történtek.

Igen, az a kis lelkes arcú ott hátul már ugrik is ki a padból. A HTM-ek kell eszetekbe jussanak. Nem tudom, mit ugatnak a HTM-ek. Benes-dekrétumokat újra magukhoz ölelték a szlovákok, na és. A HTM-ek pedig kettős állampolgárságot akartak és még népszavazás is volt. Az ugyanolyan rossz, mint a Benes-dekrétumok.

Szerencsére a hazafiak felismerték az igazságot azonnal. A fasiszta eszmékre, mint a Benes-dekrétumokra és a kettős állampolgárságra nemet kell mondani. Az igazi hazafi nemet mond mindenre, ami ... szóval mindenre, amit ... szóval lehet azt tudni, mire kell nemet mondani. Én például tudom, elég szuverén vagyok ahhoz, hogy rájöjjek magamtól.

Szuverén és hazafi.

Remélem, ti is ilyenek vagytok.

2007. szeptember 24.

Kovátsch Gamma Bertalan
Állatsereglet

Ide figyeljetek piócák, odakint! Zajlik most a pufogás, hogy a szlovák keselyűk odakentek nekünk a Benes-dekrétumok újbóli felmagasztalásával. Ez nem történt volna meg, ha nincsenek a hun hiénák, akik a keselyűkhöz és a piócákhoz hasonló undorító állatok.

Bazdmeg, a szlovák keselyű nem alliterál. Esetleg akkor legyen szlovák szalamandra? Ha jól emlékszem, az is egy nyálkás, hánynivaló lény.

Gondoljátok meg nagyon. Ott is addig meneteltek fekete, nyálkás egyenruhájukban a szalamandrák, amíg a hatalomban végezték. Aztán ott egyből el is kezdtek döghúst enni, mert a szalamandrák csak olyanok. Ha nem ehetik a hülyemagyarok húsát, rosszul érzik magukat egyből. Nem, mintha engem érdekelnének azok ott fent, ők a hülyemagyaroknak is különösen elmaradott fajtája, de ezen a hasonlaton keresztül rávilágíthatok, milyen veszélyek leselkednek a kurvaországra. Magyarországra. Bocs.

Itt is addig fognak menetelni a galandférgek, amíg a hatalomban végzik. Mit ugatsz? Hogy hiéna? Galandféreg vagy hiéna, mindegy, hülyegyerek! A kép szempontjából csak az fontos, hogy undorító legyen. Menetelnek tehát a galandférgek a hatalomba. Hogy hogyan? Na, azt nem írom le, de alliterálom. Akarom mondani leírom szimbolikusan. Figyeljetek kurvára, csak egyszer mondom el.

A szélsőjobboldalt nem integráljuk, hanem attól távol tartjuk magunkat.

Wink-wink? Világos? Elitek, lássam a szemeket. Átment az üzenet?

Mik ezek a birkatekintetek?

Nem világos, bazdmeg? Pofonnyomom az egész bandát, ennyi kretén, retardált seggfejjel még tán én se érek el eredményeket!

Bocs. Lehiggadtam. Felejtsétek el, amit az előbb idegességemben mondtam. Elitek vagytok, hogyne. Elitblog elit közönsége. Nincs semmi baj, amíg rám figyeltek.

Orbán. Orbán a fasiszta. Vagy legalábbis fasisztákkal hentereg.

Ezt kell megjegyezni a Benes-dekrétumokról.

Class dismissed.

2007. szeptember 21.

Kovátsch Gamma Bertalan
Webkettő

Szeretnék egy félreértést tisztázni a kommentekkel kapcsolatban.

Van itt néhány birka, aki azt hiszi, bármit számít, ha kommentel.

Nem számít. A véleményük nem érdekel. Bekaphatják a fospumpát. Nem arra van a komment, hogy a véleményt, netán kritikát figyelembe vegyem, hanem arra, hogy több kattintás keletkezzen egy zseniális írásomra. Amíg a sok birka kommenteket küldözget, a visitor counter bőszen számol előre és mintha még a pénztárgép csilingelését is hallanám közben.

Ez a webkettő lényege, ha nem mondtam volna. Úgyhogy lehet kommentelgetni, amit akartok, mit érdekel ez engem. Felhívnám a figyelmet a blog, mint formátum kinézetére: fent van a Véleményformáló megmondása nagy ablakban, színesen, képekkel, alul pedig a sok pici bárányka nevetséges rémálmai. Nem véletlenül van ez így.

Ebből is látszik, ki a fontos és ki nem.

2007. szeptember 20.

Kovátsch Gamma Bertalan
Csak a színtiszta igazat

Mindenekelőtt elnézést szeretnék kérni lapunk hűséges olvasóitól Beléndek cikkei miatt. Mint sok más nagymúltú médiumot, minket is elért a bulvárosodás. Mi a faszt tudnánk csinálni, ha a sok primitív tahó csak a botrányra, intimpistáskodásra és a pucér nőkre kattint, mindezt olcsó poénkodással megfűszerezve? Piac van, bazdmeg, ha nekik ez kell, megkapják. Még szerencse, hogy van ez a Beléndek, aki ilyet tud írni. Majd visszafogjuk, ha pucér nőnek is saját magát próbálja eladni, már pedzegette ezt a blog szerkesztőségi gyűlésén, de lehurrogtuk. Szerintem nem adta fel azért. Majd figyelünk.

Én meg közben maradok a színtiszta, kőkemény megmondásnál, hogy nektek, elitek, nehogy téveszmék keletkezzenek a buksi kis fejetekben. Valakinek meg kell mondani az igazat ebben a kurvaországban, ha már így elburjánzott a hazudozás! Még szerencse, hogy itt vagyok én. Az ember, aki sohase hazudik.

Igazság, igazság, igazság! Ami pont a hazugság ellentéte háromszor. Hányszor téptem a számat erről! A hazugságokra épülő kurvaországgal le kell számolnia a hülyemagyaroknak és erre a legjobb eszköz a kormányzati erőszak. Azt mégse várhatjuk ugye egy jól menő internetes portáltól, hogy alkalmazottait főállásban foglalkoztassa, ha egyszer megteheti minimálbéres vállalkozóként, EVÁ-zóként vagy EKHÓ-zóként. Nem, ez tiszta képtelenség. Erre a piac képtelen, azt csak a hétvégi és éjszakai nyitvatartás terén kell teljesen szabadjára ereszteni. Ideje tehát, hogy az állami erőszakszervezet lecsapjon rátok - hát nem is az emlegetett internetes portálra, mert esetleg az APEH is kap egy Zsanettet.

Mondtam is már korábban, hogy ez a Zuschlag milyen kézenfekvő áldozat lenne. És lőn. Az a véleményformáló ugye, akire hallgatnak. Most őrá nagyon le fognak csapni, mert az Igazság ezt követeli és nekem a leges-legfontosabb dolog az Igazság. Ezt képviseltem a Hír TV-ben is, amikor állandó meghívott vendégként az Igazság mellett álltam ki. Akkor kurvára megmondtam, hogy a brittonos házibuli aztán nem bizonyíték semmiféle susmusra, ott korrupciónak nyoma sem volt. Hogy nem lehet ezt megérteni? Ez is mutatja, hogy a Hír TV a hazugságnak olyan kísértetkastélya, ahová csak én loptam be az Igazság parázsfényét. Most, hogy én nem vagyok már ott, ne is nézzétek, nincs miért.

Igazság, Igazság, Igazság, mondom újra az eliteknek, Zuschlag kapcsán is ezt kell megjegyeznetek. A birkáknak pedig üzenem, hogy csak módjával bégessenek, mert megtörténhet, hogy a következő Kézenfekvő Áldozatot közülük nézem ki.

2007. szeptember 18.

Prosztó M. Beléndek
Az Olvasó kérdez

Egyáltalán nem kedves Olvasóim, ti, akik mind-mind csak az én kedvemért jártok ide. Elérkezett az idő, hogy megválaszoljam az első olvasói leveleket. Mit ne mondjak, elég szar volt a felhozatal. Bár, nem sok jót vártam, de azért mégis. Á, hagyjuk, szentimentalizmus, értelmiségi attitűd.

Első levelünket Széphegyiné Amália Tirolia nevű olvasónk írta.

Kedves Beléndek!

Mondja már meg nekem, hogy amikor a távirányíton benyomom a huszonhármas csatornát, este hétkor, ahol eddig a Csintalan úr jött fel a HírTévén, miért jön fel a Tirpákbokrétás Gold csatorna kora esti Nedves völgyek, kerek dombok című természetjáró műsora, kérem szépen, a komcsik zavarják az adást, kérem szépen, és tessék mondani, a természetjáró műsorban miért viselkednek úgy, mint a bagzó kanyi macska? Ez már tűrhetetlen, hogy ellehetetlenítik a Csintalan úr műsorát és kora este üzekednek!

Tisztelettel:

özv. Széphegyiné Amália Tirolia

Kedves Amália!

Igen, a komcsik zavarnak. De ha nem az unokájára hagyta volna a kábeltévé előfizetést, akkor a háromezer forintos csomagban nézhetné simán a Napkeltét. Abban is van orális szex, viszont kiderül, hogy Orbán egy fospumpa.

Amúgy meg sokkal olcsóbb lenne az az eutanázia a tébének, adja át az orvosának.

Prosztó

Beléndek!

Most már elegem van ám belőletek, főleg abból a béna, szemüveges-bölcsész Bertalanból! Nincs szükség még egy fidesznyik médiumra! Valljatok színt! Tudjuk, hogy aljas kis fideSS provokátorok vagytok, gerinctelen férgek! Olyanok vagytok, mint a többi droid, semmi érdemi, nívós vélemény, csak böfögitek fel a Vezér baromságait! Nem tudjátok felfogni, hogy 2010-ig kuss?

Netuddki

Kedves Snóbli Lajos bácsi!

A névtelen leveleket anonim e-mail címről szokták küldeni. A Margit üzeni, hogy hozza vissza a vájdlingot és visszafogottabban kukkoljon az ablak mögül, messziről kiszúrni a cementszürke munkásőr egyenruhát! Jegyzetelni mit szokott?

Hülye komcsi.

Prosztó

Kedves Szerkesztőség!

Szeretném, ha leközölnék a csatolt fájlban lévő dokumentumot. Ebben fellebbentem a fátylat egy nemzetközi összeesküvésről; kiderül, hogy a szabadkőművesek anális szondákon át irányítják a magyar politikai közéletet és George W. Bush a magyar olajmezők miatt indított átkaroló hadműveletet Afganisztán felől! A teljes magyar politikai közélet kézi irányítás alatt áll! A belpolitkai események az FBI szcenáriók szerint alakulnak! Az összekötő ember Csonka Pici!

Szűcs Leopold
liftkezelő

Kedves Leo!

Ugye, szólíthatlak így? Tegnap kipukiztam egy parabola antennát. Tök úgy, mint Cartman a South Parkban. Szerinted ez mit jelent? Mindenestre Csonka Picit felelősségre vonjuk, biztos, ami biztos, emberiségellenes bűntettek miatt. Dingdengdong.

Prosztó

Kovátsch Gamma Bertalan
Büdös komcsik

Van ez a zavar a fejekben a büdös komcsikkal kapcsolatban. Hogy ők jók-e vagy rosszak, mit kell róluk gondolni, ki kell-e taposni a belüket vagy csak jól kupán kell-e őket vágni egy önkényuralmi jelvénnyel. Úgy is mint, kalapács.

Agyacskát megnyitni, hadd zúduljon bele az Igazság.

Turmixolják a szirszart az okoskák, de az Igazság nagyon egyszerű. Mint az Igazságok általában. Mint az én Igazságaim általában. Az úgy volt, hogy kezdetben a komcsik divatosak voltak. Gondolok itt Kádár Jánosra, úgyis mint az 1956-os forradalom legnagyobb vívmányára. Komcsi volt, mi tagadás. Komcsi és fontosember. Igazi vívmány. De ez akkor nem volt baj, egyáltalán nem. Akkor a kommunizmus divatos volt, ott volt a Szovjetunió, mindenki oda volt a szovjetekért meg vissza, szputnyik, T-34, rakéták, mifene. Egyszerűen jó volt kommunistának lenni, na.

Aki akkor volt komcsi, jól csinálta.

Aki azonban ma komcsi, az nem a divatot követi. Hülyegyerekek, a depesmód lehetett valaha nagy dolog, ma azonban végtelenül elavult! Ma mást kell mondani, ahogy Kádár idejében minden nemzetköziség volt meg munkásparaszt, úgy ma minden nemzetköziség és torzítás nélküli szabadpiac. A komcsik kimentek a divatból, mint a lódenkabát. Csak a retardáltak komcsik manapság meg akikről azt mondom.

Igen.

Kitaláltátok.

Orbán a komcsi és vele együtt az egész Fidesz.

És milyen kellemes ez nekem. Mert legszívesebben elhánynám magam Orbántól - tudom, ti is így éreztek - és most van egy újabb érvem erre.

Büdöskomcsiorbán.

2007. szeptember 17.

Kovátsch Gamma Bertalan
Érzésből

Elitek, itt az idő. Őszintebeszédet fogok tartani. Hogy mindenki tudja, merre hány méter.

Szezonja van ennek mintegy.

Van ez a blog. Olyan jó ötletnek tűnt. Van a hipernépszerű megmondóember, aki ezentúl mindenféle politikai korrektség nélkül fogja megmondani a tutit, lazán, a netpolgárok közé vegyülve, közvetlenül. Community lesz és feedback, webtwodotzero és long tail. Leomlanak az olvasók és a Szerző közötti korlátok, instant feedback színezi a cikket, a beszélgetés végén pedig a tamáskodók is kénytelen lesznek meghajolni az érvelés könyörtelen hibátlansága előtt.

Kicsit túl jól is sikerült.

Arra mondjuk számítottam, hogy egyes makacskodók elkúrják a vezérfonal megértését, de arra nem, hogy tömegesen szólnak be nekem. Hogy eljutunk oda, miszerint egyes birkák szerint engem nem lehet alulmúlni.

Na álljon meg a fáklyásmenet.

A visszadumát kizárólag az Igazság jobb kibontása érdekében kicsit elrekkentjük. Az elitek úgyis tudják, hol kell, a birkák meg ha lehet ne bégessenek a tilosban.

Mert van Kétségtelen Igazság, elitek, tudjátok meg. Most nem akarnék a többiztosítós vitába belemenni, mert nem értek hozzá. Ugyanakkor milyenmá' az, hogy regionális monopolbiztosítók jönnek létre? Hát végképp retardált véglények kezébe került az ország? Nem kell az egészségügy finanszírozásáról semmit se tudni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy ez orbitális faszság, zsigerből elutasítandó, semmiképpen nem helyes téveszme.

Ezt egy véleményformáló érzésből tudja.

Igen, elitek, ez a helyzet. Az érzés, ami nekem van. A feeling. Azért vagyok én itt és nem más. Én ráérzek, mások agyalnak évekig és akkor is az orbitális faszság tévútjára tévednek. Úgyhogy jobban teszitek, ha webkettő és visszadumálás helyett egyszerűen hisztek.

Lehet vitatkozni a Kétségtelen Igazsággal, de minek?

2007. szeptember 13.

Prosztó M. Beléndek
Az olvasó kérdez

Egyáltalán nem kedves olvasók!

Ideje valamivel feldobni ezt az oldalt Bertalan agymenései után.

Igazándiból ez egy hazugság, mert Bertalannak nincs agya és valójában beekizve írja a hozzászólásait munkahelyén, a tirpákbokrétási Bootleg Disco Hall könyvelői irodájában, egy-egy piaszállítmány ELÁBÉ könyvelése és kisebb összegű sikkasztások között, a ceruzát radíros végével az orrába dugva és a számítógépen passziánszozva.

De hagyjuk is ezt, koncentráljunk az igazán érdekes dolgokra, mint például a Mester és Prosztó M. Beléndek. Neeeem akarom én fényezni magam, de egy Elit, az Elit, és ami még fontosabb, egy Elitnek elit véleménye van, amit elit formában tesz közzé, ÉS! Felkiáltójel. Innom kell egy korty sört itt. Szóval, ÉS! Véleményt formál.

Tehát, adjunk teret az elit véleményeknek. Vitatkozhatnónk (archaizmus!), hogy egy Elit nem kíváncsi a véleményekre, hanem kinyilatkoztat, és mellesleg moderálja a hozzászólás funkciót. Így csodaszép belterjes... izé, belsőséges.... nem... bensőséges webkettes alkalmazásokat (figyeled, Árpi?) hozhat létre. Pillanat, innom kell egy kortyot.

De ezt meg kell reformálni. Mostantól. Két okból. Mindent meg kell reformálni ebben a múltba ragadt, foscsomó magyar közéletben. Mert itten semmi sem működött eddig. Csak vegetáltunk az elkerülhetetlen, elit reformok kényszerű bekövetkeztére várva. Elnézést.

*iszik, sír*

Másik ok. A rossz kommunikáció. Teret kell adni a nemelit véleményeknek. Sajnos. Meg kell hallgatni őket. Elmagyarázni a reformok szükségességét. Erős államra, új rendre van szükség. És kommunikációra. Meg kell hallgatni őket. Hogy aztán leszarhassuk.... izé... elmagyarázhassuk.

Tehát!

*iszik, szipog*

Meghirdetem az 'Olvasó kérdez' rovatot a Tirpákbokrétás blogon. És undorral eltelve, de válaszolok. Én. Az Elit.

Kicsit azért csendesedjetek el és érezzétek magatokat megtisztelve.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szent Szólásszabadság

Csicsika megvolt és ahogy megébredtem és kitakarítottam a hülyéket a blogomból, hirtelen látom ám, hogy egy bazi nagy felhő kúszik Köztársaságunk kéklő egére. Az ember egy kicsit nem figyel és már korlátozni is akarják a szólásszabadságomat. Bocs. A szólásszabadságunkat. Ez aztán egyből kiverte az álmot a szememből és nyomban fellobbiztam magam az Index főoldalra.

Nyomom tehát.

Zsidózni csak a hülye zsidózik. Ezen felül mondjuk a retardált konzervatívok zsidózhatnak, de velük ki törődik ugye, az egy alacsonyabb rendű létforma. Civilizált polgári-szuverén-urbánus elit legfeljebb cigányozik, de azt is csak módjával. Olyan ez, mint a köpködés. Kurva jól esik, de a széplelkek kiakadnak rajta. Mértékletesen elitek, csak módjával cigányozzatok, nehogy megártson.

Na most nehogy má' néhány hülye miatt megjelenjen a gondolatrendőrség! Képzeljétek csak el, mit sem sejtve ültök a fürdőkádban és a Hegedűs a háztetőn című musical méltán népszerű betétdalát artikuláljátok, erre rajtatok üt a jard: maga itt zsidózik? Bárkivel megtörténhet, senki sem lesz biztonságban.

Vagy mondjuk igazi elitszórakozásként egyszerre egy tucat nicken nyomjátok a fórumon a legordasabb nácidumát - a Mester tudja csak igazán, milyen jó az - hogy aztán másik tucatnyi nicken a közállapotok szörnyű voltán sápítozzatok, erre megjelenik egy ünneprontó és beperel. Nehogy már azt a kevés örömöt is elvegyék!

Mondjuk nekem más szempontjaim is vannak.

Hihetetlen, hogy mennyi sok arc nyomul már a médiában, tévécsatornák tucatjai, portálok ezrei, ráadásul újabban még a bloggerek is, hogy lesz így a sztárolás meg a véleményformálás? Néhány újságírót ideje lenne kirúgni már, akkora a tülekedés.

A tülekedésből pedig ki kell tűnni. Akárhogy.

Hogy a faszba tűnjek ki, ha nem értek semmihez, de nem is lehet majd bebaszni valami nagyot a média békalencsés tavacskájába, hogy a loccsanásra meg a nyakukba ömlő trutyira az emberek felfigyeljenek? Újságírói munkát végezni nem fogok, mi vagyok én, hülye médiaszakos bölcsész? Hát nem.

Egyszerűen muszáj, hogy ha az kell, kitehessek egy kis önkényuralmi jelképet, vagy
bedobhassak egy gumicsontot.

Mert ha ezt nem csinálhatnám, melyik hülyemagyar olvasna engem?

Úgyhogy hamar, álljunk ki gyorsan a szólásszabadság mellett. Amúgy is ideje lenne valami szép dolog mellett kiállni, csak a változatosság kedvéért. Még ha önérdekből is.

2007. szeptember 12.

Kovátsch Gamma Bertalan
Hedó

Elitek, most nincs kedvem dolgozni.

Ha nincs ihlet, hát nincs ihlet. Csicsikálni megyek inkább.

A proliknak pedig üzenem, hogy lassan ideje volna húzni az éjszakai műszakba a Tesco-ba és a fodrászatokba.

Majd holnap összeütök nektek valamit arról, milyen tré, trehány munkaerő veszi fel a fizetését ebben az országban. Igen, ti ott. Adócsalók, sztrájkolók, a munka frontjának szökevényei.

Csak előbb rápihenek, hogy igazán ütősre sikerüljön.

2007. szeptember 11.

Kovátsch Gamma Bertalan
Az evolúció fokai

Na most tisztázzunk valamit.

Nem mindenki egyenlő.

Rágogassátok a primitív, porcos szájszervetekkel ezt a kijelentést, addig én kifejtem egy kicsit jobban az eliteknek.

Vannak a fejlettek meg az elmaradottak. Ez utóbbiak a marxisták, a konzervatívok, a hülyevallásosak. Az egyszerűség kedvéért ezeket komcsi proliknak fogom nevezni.

Mondanám, hogy a törzsfejlődés fejlettebb szintjén levő elitek és proto-elitek ne is foglalkozzanak az ilyen retardált véglényekkel. Sajnos nem lehet.

Itt vegetálnak körülöttünk, fogyasztván a korlátos erőforrásokat. Igazi liberális mégse taposhatja ki a belüket. Majd kihalnak maguktól, mint a dodómadarak.

Addig féllábon is kibírjuk.

2007. szeptember 10.

Kovátsch Gamma Bertalan
Szívjon csak mindenki

Nem tudom még megszokni ezt a fosországot az antalyai európaiság után. Folyton csak hülyemagyarokba akadok, ami Antalyában kisebb probléma volt. Hol egy bolti eladóba, hol egy fodrászba.

Na, ezt a fodrászost elmondom.

Fodrászhoz mentem. Megesik mindenkivel. Vasárnap hajnali kettőkor, bazdmeg. Mér' ne, ha nekem így kívánja kedvem? Én vagyok a vevő, tessék engem kiszolgálni, ha már kibaszott piacgazdaság van.

Sokk. A faszom fodrász zárva tartott.

Bazdmeg, hogyhogy nincs nyitva, amikor én hajat vágatni akarok, ha hajnali kettőkor is? Megmondom miért teheti meg a köcsög. Mert tré, trehány, kádárista tempóhoz van szokva, azér'. El is kezdtem rugdosni az üzlet rácsát, akkor meg elvitt a rendőrség.

Ez van. Ilyen mocsok egy országban élünk, ahol a hülyeség ül dáridót. Kapitalizmus, jó reggelt kívánok! Akkor kell engem kiszolgálni, amikor csak akarom, ez a piacgazdaság. Ennek a sok kádárista baromnak persze téphetem a számat, de hiába. Remélem, van itt elit, aki megérti, mit akarok mondani. A blogon végzett tisztogatások után remélem, már csak elit maradt itt.

Szívjon tehát mindenki. A tűzoltónak éjszaka is ki kell vonulnia. A vasutasnak éjszaka is kell váltót állítani. Az újságírónak éjszaka is kell szerkeszteni a lapot, jogos tehát, hogy éjszakai pótlékunkat adócsalással szerezzük meg.

Ha ez így van, a fodrásznak se legyen jó. Nyissa csak ki a boltját hajnali kettőkor is, ha úri kedvem így kívánja.

Jó, ha siet, mielőtt újabb postot írok a témáról és akkor jaj nekik. Mert akkor kötelező lesz kinyitniuk. Én mindent el tudok intézni.

2007. szeptember 8.

Prosztó M. Beléndek
Mi Urunk színeváltozása

„Erős polgárok, kordában tartott piacok, a rend, és demokrácia” - a miniszterelnök vélekedése szerint ezeknek kell teljesülniük az erős Magyarország létrejötténél. Ehhez Gyurcsány szerint „a közös normákat be kell tartanunk,amelyek alól nem menthetjük fel magunkat”.

- Most akkor neoliberalizmus vagy beavatkozó állam? Még itt tartunk?
Mit fog szólni ehhez a Mester?

„A rendszerváltás utáni Magyarországon a polgári kormány által képviselt programot tartottam a legígéretesebbnek, ám a mai ellenzék mára cserbenhagyta ezt az irányt” - közölte Gyurcsány.

- WTF? Redirect =>www.szanalmas.hu

"Az országnak nem szigorú, hanem ésszerű költségvetésre van szüksége" - mondta Eörsi Mátyás - "A költségvetés akkor ésszerű, ha a költekezés nem haladja meg a bevételeket, és helytelen, ha a magyar állam eladósodik "- közölte.

- Nem hiába ő a frakcióvezető. Ennyi ésszel.

Hozzátette: "A szabad demokraták pártolják az adócsökkentést..."

- ROTFL

"...de ez az álláspont nem előzheti meg az egyensúly szempontját."

- Jav.: Csak választási időszakban.

- Mai humorrovatunkat olvashatták. Kérem, kapcsojja ki.

2007. szeptember 7.

Kovátsch Gamma Bertalan
Antalyai hangulat

Basszátok meg, késett a gépem.

Az úgy volt időzítve, hogy a Mestert visszatérésekor egy hatalmas, színes antalyiai nyaralási beszámolóval vidítom fel. Erre fel a fapados pilótája közölte, hogy nem repül. Hogy műszaki hiba meg ilyenek. Nem tudom, mit képzelnek ezek a pilóták, rendes, kapitalista világban ilyenkor kirúgják a hülyegyereket on spot és keresnek egy olyan pilótát, aki hajlandó repülni. Ezek meg ott alkudoztak vele, hogy jó, akkor hoznak alkatrészt, de a repülőgépszerelő meg nem dolgozott éjszaka (!), így lekéstem a Mester szezonnyitó írását.

A többi blogger pedig ... hadd ne utaljak a cím fájdalmas hiányára, amely pedig egy érdemi és nívós postnak oly szerves része.

Antalyiában jól éreztem magam. Törökország olyannyira jó kezekben van, hogy katkót egy darabot se láttam. Juszef, a recepciós mosolygott is sejtelmesen, amikor megkérdeztem, hogy a katkóktól kell-e itt tartani és megnyugtatott, hogy azokról alaposan gondoskodnak.

Kimondom nyíltan, szinte fájt, amikor a mi hígfos országunkba visszaérkezve már a repülőgép ablakából láttam egy katkó templomot. Vagy nácireformátusat, messziről nem volt egyértelmű. Nem számít, a lényeg, hogy ezek csak itt tombolhatnak. Nem is véletlenül köpöm a vitriolt irányukba mintegy rutinból.

Na de hagyjuk a hülyevallásosokat a buzi papokkal együtt. Azt tudjátok, hogy nincsen minden faluban dömper? Erre most jöttem rá, amikor kellett volna egy Tiszatirpákon, a családi nyaralónál egy békétlenkedő szomszéd megrendszabályozására. Hozni kellett a dömpert egy szomszéd faluból, mintha bizony egy mobilpap lenne. Jelzem, Antalyában rend van és ott minden eldugott biszbasz faluban van müezzin. Ha egyszer én itt is rendet vághatnék ...

Villanyoszlop minden faluban van, de dömper csak minden tizedikben.

Mi következik ebből, elitek?

Azt, hogy be kell zárni a falvak kurva iskoláit és postahivatalait a picsába!

Utána majd a villanyoszlopon is elgondolkodunk.

2007. szeptember 4.

végremárbazmeg, itt a tuti megint, hát kurvára igaza van az Árpinak, minden annyit ér, amennyit fizetnek érte, nála például a köcsögözés és faszozás jó sokat, ezt szeretik a népek, főleg az elit, erre jön a suska, ki a szart érdekel a sok selypegő, affektáns buzi, választékosság, anyádat, kretén. Csináld utána, ha tudod, naugye, baromarcú, Új Péter meg húzzon el a náthásba, lófaszt nem ért hozzá. Gasztroblog, bazmeg.
Egyébként is tele van a tököm ezekkel a primitív bunkókkal, buszvezetők, pénztárosok, hova verik már magukat, bazmeg, én egyetemre jártam, több évig megszakadtam agyilag, miközben ők hülyére keresték magukat, élvezkedtek a kurva buszaikon, meg kocsmáztak orrba-szájba, he? Ellentmondás? Szájbaverlek, kisbarátom, csak a bölcsészek és a buszvezetők kocsmáznak, te állat! És nem! Nyelvtanárból nincsen túlképzés!
Bazmeg, egy orvosegyetemet végzett huszonéves annyit keres, mint ezek a vén fasz sofőrök, hát menjen mindenki a jó picsába! Aztán csodálkozol, hogy hálapénz, meg miaszar, illetve, izé, jól seggbe kéne rúgni ezeket is azért, általában, mindenkit seggbe kellene már rúgni valakinek. Jár a pofájuk, hát akkor menjenek el buszvezetőnek, nem kötelező az egyetem, kisanyám. Apám.

Mi ez a sok faszság ebben a fosországban állandóan?? Itt mindenki csak rinyálni tud, dolgozni nem akar, aki meg véletlenül igen, azt nem engedik eljutni a munkahelyére???
Behalok már, tényleg.

Még szerencse, hogy ma van egy-két valóban érdekes és fontos cikk az indexen, amitől megmelegszik az elitszív:
Ez..
hehe, erről valamiért hirtelen eszembe jutott, hogy Prosztó 2002-ben éppen ott nyaralt…
Szegény Piroska meg a vájdlingjai..:)

...meg ez...
Meg ne tudjam, hogy valamelyik elitnek köze van ehhez az ocsmánysághoz!

És egy videó KGBről
..normális nyakkendóben, navégre.

2007. augusztus 29.

Prosztó M. Beléndek
I have a dream

Angolul írtam a címet, mert tisztelgek az angoltanárok előtt.
(Óraszám-növelést, leépítést nekik (is)!!!)

Szóval, van egy álmom.

Kertesház, léckerítés, kutya, középkategóriás autó, utazás.
Hehe, csak vicceltem.

Bérlakás, hitelállomány, Szuzuki 0% önrészen, háromévente Balaton kölcsönből.
Just to be in line with the reality.
Én kérek elnézést.
Dőzsölés, mohózás még ez is.

De most komolyan. Van egy álmom.

Fekete Levis sapkában kis milicisták masíroznak körbe-körbe. Lakkretiküllel. Kép vált. Usztics Mátyás micsodáját becsípi a gyakorló egyenruha slicce. Kép vált.Egy nagy, nyegle, rángatódzó fejű ember leszállítja Magyarország Részvénytársaság jegyzett tőkéjét. Kép vált. Deutsch Tamás coming out-tal rukkol elő, kiderül, hogy leszbikus. Kép vált. A Kormányzati Jósda szerint jövőre jó idő lesz augusztus 20-án. Kép vált. Havi kettőegésznyolc milkáért (nem csokiért) nyírok füvet, megsodrom a diplomáimat, beletöltöm és elszívom. Kép vált. A diplomák füstölése terrorcselekménynek számít. Leülöm. Kép vált. Megérkeznek az EU támogatások Magyarországra, kifizetik a Hajdú-Bét károsultjait. Kép vált. Népnevelő célzattal bevezetik a vizitdíjat a kocsmában. Kép vált. Lendvai Ildikó lassan mondja, hogy a Napkelte minden nézője megértse: nem-lesz-több-bo-tox-ke-ze-lés, tessék maguktól mosolyogni. Ha máshogy nem, kínjukban, kép vált. 2010-ben a határon túli magyarok segélyprogramot indítanak a határon innenieknek. Erdélyben ellenkampány indul: minden egyes magyar család eltartása ezer eurójába fog kerülni a tisztességesen dolgozó székelynek. Kép vált. Szlovákiában is bevezetik az eurót, nálunk a statáriális ítélkezést. Kép vált. Szetey Gábort megerőszakolja öt rendőrnő. Kép vált. Zavargások törnek ki, amikor nyilvánosságra kerül Kóka János miniszterelnök párttársainak és a koalíciós partner képviselőinek - zárt ajtók mögött - tartott beszéde, amelyben elismeri, hogy nagyon rosszul tud hazudni és gyenge matematikából, ezért nehéz pontosan törtévben meghatároznia, hogy mióta kúrják el és mennyire. Kép vált. A Veres fiúk lopnak a vak koldus kalapjából, majd megfenyegetik, hogy ha nem tejeli a védelmi pénzt, ráparkolnak az Inkal páncélautójával a lábára.

A kép kicsit zizegőssé válik...

2007. augusztus 25.

Gizike
Nincs.

Mindig nekünk, intelligens és érzékeny nőknek jut az a nehéz és hálátlan feladat, hogy szavakba öntsük azokat az érzelmi megpróbáltatásokat, amelyek az emberiség hosszú fejlődési szakaszában, egyes állomásain komoly hatással vannak e bonyolult folyamatra. A sivár, meglehetősen egyszerű érzelelemvilágú, mondjuk ki bátran: tahó és durung férfiak erre sajnálatosan képtelenek.

Ezekben a napokban súlyosan nehezedik Tirpákbokrétásra, az egész országra az a fájó hiányérzet, amit a Mester írásainak nélkülözése, szellemi turbulenciájának megvonattatása okoz, és csak csekély vigaszt nyújt még az a ritka és ezért a legtöbbünk szívét egyébként határozott megkönnyebbüléssel és boldogsággal eltöltő körülmény, hogy szerencsére KGB sem ír a blogba.

Van-e az országban elitember, aki ne szenvedne e némasággal terhes időkben, és ne zokogna legalább naponta egyszer a zsebkendőjét szorongatva, akár a déli órákban is?

Nincs, nem lehet ilyen elitember.

Most belinkelhetném régi szerzőnk, a méltán agyonhallgatott alkoholista szemüvegesember, Lajos egyik szösszenetét az ilyenkor alkalmazandó túlélési stratégiákról, de nincs kedvem előkotorni.

Jómagam egyszerű, de hatásos trükköket alkalmazok a depresszív punnyadás ellen, tegnap például füvet nyírtam, azóta három ragtapasszal többet hordok, és a testi fájdalom néha eltereli a figyelmemet a lelkiekről. Holnap hitelt veszek fel egy új hónaljpiercingre, tudom, hogy a Mester általában ellenzi az ilyen tranzakciókat, de ha majd meglátja!

Arra gondoltam, ha visszaér a nyaralásról, egyszerűen becsöngetek hozzá, és felemelt karokkal rámosolygok. Ez éltet, ez segít túlélni.

Már csak egy hét.

2007. augusztus 19.

Prosztó M. Beléndek
Tribute for the Master- avagy: Maci volt!

Katt, katt, katt...

2007. augusztus 16.

Kovátsch Gamma Bertalan
Bónusztrack

Afffenébe. Mindjárt indul a fapados Törökországba, erre Bauer blogtárs első osztályú rajongói anyagot rejt el a kommentjeiben.

Ezt muszáj most.

Személyesen a Mester, személyesen a Playboyban! Egy igazi terrorista vagy forradalmár személyesen! A különbség úgyis csupán nézőpont kérdése. A teljes képet és a plastik.hu blogbejegyzését se hagyjátok ki!


Aztán nem ám túlizgatni magatokat a centerfold nézegetése közben!

Update: a fotós visszaemlékezése.

Kovátsch Gamma Bertalan
Adásszünet

Phü, elitek, nem volt kis meló, de sikerült! Ugyanakkor megyek nyaralni, mint a Mester. Egy napomba került, de sikerült szerezni egy last-minute utat Törökországba, hitelből.

Azért a Mester szólhatna korábban is, hogy a rajongók felkészülhessenek.

Még videót is találtam, amit az adásszünet alatt nézegethet a nemvakációzó rajongók hada.



Ne tudjátok meg, mi munka volt találni valamit, amiben cigányok és ufók is vannak.